Petőfi gyüjtemény - C sorozat / 3-as doboz

— Petőfi életéből felolvasást tartott közelébb Yahot Imre Nagy-Kanizsán. Szép közönsége volt külö­nösen a város hölgyeiből, kik érdeklődéssel hallgatták a nagy költő egykori barátjának s első pártfogójának föl­jegyzéseit. Yahot Imre a költő életéből nem mondott olyat a mit már itt vagy ott le nem irt volna, de vonzó egészszé tudta alkotni az apró vonásokat, melyek Pető­finek vagy az akkori irodalmi viszonyoknak jellemzésére szolgálnak. Petőfi 1844-ben állított be Pestre Vahothoz mogorván, kopott ruhában, magas kalappal s bizonyos önérzetes büszkeséggel mondta, hogy ő már katona is volt. Befogadta segédszerkesztőnek a Pesti Divatlap mellé, és csináltatott neki Csokonai-féle magyar ruhát, melylyel büszkén járt végig Pest utczáin. Petőfi, szülei iránti szeretetének gyengéd példáját hozta fel, hogy midőn »János vitéz« czimü költeményéért 100 frtnyi tisztelet­dijat adott, Petőfi az egész összeget szüleinek adta át, kiket akkor, miután elszegényedtek, Duna-Yecséről Pestre hivott fel. Petőfi segédszerkesztői minőségben nagy szorgalmat fejtett ki, úgy hogy Yahot sokszor 20—30 költeményből válogathatott. Sokan akkor, miu­tán Petőfi a »Divatlap«-on kívül más lapba nem dolgo­zott, Vahot Imrét azzal vádolták, hogy nyerészke­désből használja fel a költőt, pedig Petőfi fizetése — mint Vahot mondta — körülbelül 1000 pengő forintra ment fel, ami az akkori időben legalább is annyi volt, mint ma 2000 forint. Vahot, a költő későbbi életéből is mondott el egyes epizódokat, végül pedig fordítóiról s a külföldi költőknek és nagy embereknek ítéletei közül sorolta elő az érdekesebbeket. Vahot Imre Nagy-Kani- zsáról Keszthelyre ment, hol szintén szándékozik felol­vasást tartani. r Z évf* iYé> •fc.

Next

/
Thumbnails
Contents