Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

— Lers Vilmos báró meghalt. Súlyos gyász, érte a magyar politikai és közgazdasági világot. Lers Vilmos báró volt kereskedelmi államtitkár ma Í 'jjel fél 10 órakor meghalt budai lakásán. Kedden üdült, rá a szerencsétlenség a Magyar Többterme- ési Társaság helyiségében. Agyvérzést kapott. íö£tön a lakására vitték, ahol azóta erősen vias­kodott a halállal. Állapota tegnap fordult válsá­gosra. Háziorvosa és jóbarátja Husen féld Artur dr. egyetemi tanár az utolsó huszonnégy' órában is­mételten vett vért a nagybetegtől, de minden ered­mény nélkül. Lers Vilmos báró tegnap este óta pillanatra sem nyerte vissza öntudatát. Hasen- feld Artur dr. szerint Lers báró érrendszere mór régóta meg volt támadva. Rendkívül sokfelé fej­tett ki tevékenységit Politikával foglalkozott, elő­adást tartott az egyetemen és egyébként is szinte példátlanul nagy energiát fogyasztott éveken át a közgazdasági téren. Rengeteg vállalatot alapí­tott. A rendkívüli sok munka következtében Lers báró teljesen kimerült és ez idézte elő az agyvér­zést. Tegnap újabb vérzés lépett fel s ma délután bekövetkezett az agónia. Orvosai mindent megpró­báltak, hogy a kiváló szakembert megmentsék az életnek, sajnos, azonban az emberi tudomány nem tudott már segíteni rajta s Lers Vilmos báró éjjel kiszenvedett életének 54-ik évében. Tragédiája nagy visszhangot keltett a társadalom minden ré­tegében. Betegsége idején kézről-kézre adták a ki­lincset jóbarátai és tisztelői. Hasenfeld Artur or­vostanár és neje állandóan a nagybeteg ágya mel­lett tartózkodott s halála pillanatában fián és leányán kívül három unokája és. a politikai világ számos kiválósága tartózkodott a szobában, köz­tük Scitovszky Béla, a nemzetgyűlés elnöke is j osztozott a rettenetes gyászbun. Budáról indult neki az életnek 3 ott is végezte! Középiskolai kiképzését a II. kerületi egyetemi katolikus főgimnáziumban nyerte, majd jogi diplomát szerzett a budapesti tudományegyete­men. Baross Gábor minisztersége idején lépett a kereskedelmi minisztérium szolgálatába, ahol tizenhét évi példaadó munka árén elértő az államtitkárságot. 1904-ben mint a nemzetközi jog rend­kívüli tanára katedrára lépett a budapesti egyetemen, nékány évvel később pedig a közgazdasági fakultáson vette kezébe az az ijuság külgazdaságpolitikai kiképzésit. Se szeri, se száma azoknak a könyveknek és becses értekezéseknek,'hírlapi cikkek­nek . amelyekben tudását ragyogtatta. Hivatalos kiküldetésben ismételten megfordult szinte az összes európai országokban, ezen­kívül Kisázsiában és Amerikában. A bolsevizmus bukása után államtitkár lett a külügyminisztériumban, de állásáról tizennégy hónapi működése után leköszöut. A triauoui békeszerződés tár­gyalásakor rendkívül becses szolgálatot tett az országnak Neuil- lyben, mint födelegátus. Rengeteg külföldi érdemrend diszitette a mellét. Érdemei elismeréséül ]90)-ben magyar nemességgel, 1910-ban magyar bárósággal, 1917-beu pedig valóságos' belső tit­kos tanácsossággal jutalmazta a király. A legutóbbi képviselő- választáson Baján jutott mandátumhoz kormánypárti programmal. Elnöke volt a magyar tőbbtermelési társaságnak és a körzetéhez tartozó kisebb vállalatoknak. Egyidcig a Futura igazgatósági tagjainak sorában is foglalt helyét. Halála méltó részvétet, keltett a politikai, ipari és kereskedelmi világban. Temetése időpontját még nem határozták meg. Valószínűen a Pázmány Péter egyetem előcsarnokából kisérik utolsó út­ijára. •

Next

/
Thumbnails
Contents