Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

PESTI HÍRLAP — A Petőfi Társaságot meghívták Az ember tragédiája bécsi bemutatójára. A Petőfi Társaság va­sárnap nagyszámú és előkelő közönség jelenlétében az Akadémia kistermében felolvasó ülést tartott. Az ülésen Pelcár Gyula elnökölt, aki megnyitó beszédé­ben megemlékezett „Az ember tragédiájáénak jubi­leumáról. A halhatatlan magyar színdarab budapesti és becsi előadásaival kapcsolatosan az elnök költői szépségű és szellemes párhuzamot vont a világiroda­lom négy hatalmas alkotása: a Faust, a Don Juan, a Hamlet és Az ember tragédiája között és méltatta „Az ember tragédiájáénak örök emberi és költői szép­ségeit. Lelkesen ünnepelték Pelcár Gyulái elnöki még-’ nyitó beszédének elhangzása után, majd Havas Ist­ván, a társaság főtitkára, olvasta fel 'jelentését; mely­ben a többi között beszámolt arról, hogy Alrriásy László, a képviselőház elnöke, értesítette a Petőfi Tár­saságot arról, hogy a képviselőhöz mindenkori elnö­kének részére, 500 pengő adománnyal a társaság ala­pító tagjai sorába lépett. A főtitkári jelentés után Farkas Imre a közönség lelkes ünneplése között fel­olvasta egv Fráter Lórándról szóló hatásos novellá­ját, majd Madal Gyula néhány szép költeményét mu­tatta he nagy sikerrel. Gáspár Jenő titkár Kanizsai E. László vendég „A pénz“ című drámai erejű elbe­szélését olvasta fel s végül Kiss Menyhért költemé­nyeiből adott elő. főleg szellemes epigrammáival ara­tott nagy sikert. A felolvasó ülés után a társaság zárt ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a Burgthéa- ter meghívására „Az ember tragédiája“ bécsi előadá­sán a Petőfi Társaságot Pékár Gyula és Császár Ele­mér képviselik.

Next

/
Thumbnails
Contents