Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

Egy állítólagos miniszteri leiratról.

Ismeretes az az elUntét amely n magja tudományos és irodalmi társulatok és a kormány között a fővárosi törvényhatósági bizottság összeáliiása ügyében keletkezett. Az ui törvény úgy intézkedik, hogy legelőkelőbb szellemi testületéiül; egu tagot jelölhetnek a törvényhatósági bizottságba s hogy ennek a tagnak a megválasztásánál, illetve, a jelöllek megválasztásánál satósági biztos ellenőrzi a válasz ás tisztaságát. A Magyar Tudományos Akadémia, a Kis- faludv-Társaság, a Petőfi-Társaság ebben autonómiájuk megsértését látta és határozatban kimondották, hogy a jelölés jogával nem fognak élni. Erről a kormányt értesítették is. j

Ilyen előzménytk után az egyik félhivatalos kőnyomatos ma belügyminiszteri leiratot közöl. Állítólagos leiratot, mert bárha félhivatalosan hozzák, senki, aki el- \ vassa. nem fogja elhinni, hogy a belügyminiszter ilyen hanga és ilyen tartalmú I leiratot intézett volna a Petőfi-Társaság- hoz. sőt, mint halljak, a Kisfaludy-Társa- sághoz is és némileg eltérő szöveggel a Magyar Tudományos Akadémiához.

Ismételjük, ez a közlés nem lehet hiteles. Éppen ezért nem is adjuk ki teljes szövegét, csak. néhány szemelvényt közlünk belőle tamáskedásunk igazolására.

Azt mondja a leirat:

„ . . . hogy a részére biztosított jelölési joggal reá ruházott közéleti jogosítványról le nem mondhat . . . ‘

Ilyen fogalomzavar csak nem lehetséges jogtudó hivatalos helyen! Hisz’ ahhoz hogy valaki egy törvény adta joggal éljen-e, vagy ne éljen, senkinek szava nem lehet, kivéve, ha a törvény a joggal való élést kötelezővé teszi. Mint ezt a leirat vége felé maga is megállapítja, mondván;

hogy jogsival mindenki tetszése szerint élhet, vagy attól tartó,.kodba Ük,“

Hogy fér'össze ez a két ellentétes álláspont: egyik a leirat elején, a másik a leirat végeidé.

Azt mondja tovább a leirat:

,.Mélyen megdöbbentett a Peíöfi-Tár- saságnak a törvény rendelkezésével való szembehelyezkedése.“

Ez is jogi eszmezavar 5 amellett furcsa leckéztető modor egy előkelő irodalmi testülettel szemben. Mert hogyan lehet szembe helyezkedés az, hogy valaki él azzal a jogával, hogy nem él egy joggal.

Az is furcsán hat, hogy míg a leirat több helyen ,.közérdeknek“ mondja, hogy ezek a szellemi előkelő társulatok a főváros törvényhatósági bizottságában képviselve legyenek, másrészt, mégis, „reájuk nézve megtistzelŐ jognak“ nevezi ezt a jelölési jogot. Furcsa magyarázkodás ez akkor, mikor a megsértett, vagy magukat nem meg- fcieő módon kezelt irodalmi társulatok megnyugtatásáról, ifsegbékitéséröl van szó.

Az is sajátságos, hogy mitíbr a társaságok a mások állal való felülbírálás ellen tiltakoznak, a belügyminiszteri leirat ezt meg nem értő öinhatalmasággal a kormányzó ur magas személvére vonatkoz-