Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
Vacsora Bársony István tiszteletére a Pátria-Klubban — A Magyarság tudósítójától. — A Pátria Magyar írók, Hírlapírók és Művészek Klubja vasárnap este vacsorát rendezett Bársony István tiszteletére abból az alkalomból, hogy a kiváló iró most töltötte be születésének hetvenedik esztendejét. A népszerű Írót, amikor kilenc órakor a nagyterembe lépett, percekig tartó éljenzéssel fogadták s az egész estén elhalmozták a szeretet és ragaszkodás megható jeleivel. A vacsorán résztvett írók, művészek s az iró vadásztársai közül a következők neveit sikerült fölfegyeznünk: Bársony István, Milotay István, Pékár Gyula, Tóth László, Túri Béla, Buday Barna, Mcgay altábornagy, Mikalkovies Gyula miniszteri tanácsos, Wünsch er Frigyes, a Távirati Iroda igazgatója, Révai Mór János kiadó, Hegedűs Gyula és Farkas Zoltán szerkesztők, Ajtay József, Pét hó Sándor, Harsányt Kálmán, Papp Viktor, Dóczy Jenő, Miklós Jenő, Komáromi János, Kállay Miklós, P. Ábrahám Ernő, Hindy Zoltán, Gagyi Jenő, Endrődy Béla, Szilárd János, Haraszti«/ Lajos, Petri Mór, Szatmáry István, Sas Ede, Domsa Sándor dr., Nuszbck Sándor ügyészségi alelnök, Márton Ferenc és Vukász Géza festőművészek, Varságh János, Zimmer Ferene szerkesztő, Szerelemhegyi. Jenő, W. Herbst Géza és még vagy ötvcnen. A vacsorán az első felköszöntőt Tóth László dr., a Nemzeti Újság felelős szerkesztője mondta. Lelkes szavakkal ünnepelte a jubiláns írót, akinek könyveiben visszakapjuk mindenkor Erdély bérceit, a Felföld fenyveseit, a Dunántúl lankáit, a sik tájak minden szépségeit: a regi Nagy-Magyarorszá- | TTtá.na 4 pftfnfi Tóycoeór» --t es szavakkal ünnepelte Bársony Istvánban nemcsak azt az irót, aki egyetlen sorában soha át nem lépte Magyarország határait, hanem köszöntötte régi vadásztársát is. Mindkét beszéd után felállva tapsoltak a je* lenvoltak. Akkor aztán Bársony István állt föl B a többi közt ezeket mondta: — írói életem legszebb jutalma ez a niai este. Köszönöm a keresztény magyar sajtónak azt a szeretetet, amellyel körülvett i köszönetét mondok mindazoknak, akik tiszteletemre megjelentek itt ezen az ünnepen. Köszönetemet adresszálom végül azokhoz a barátaimhoz, akik felköszöntőikben úgy elhalmoztak a szavak virágaival, hogy alig látszom ki alóluk. — Az én irodalmi működésemnek megvan az a specialitása, hogy minden kis töredéke olyan tükördarab, amelyben egészen meglátszom. (Úgy van !) S ha már az a kitüntetés ért, hogy idehoztatok s alkalmat adtatok, hogy a szivem szerint beszéljek, hát a szónokok, beszédéből azt a passzust ragadom ki. amely az én magyarságomat illeti. (Halljuk.) — Hát igen, magyar vagyok. Magyar min-» den csepp vérem, minden szándékom és imádságom. Ez azonban nekem kevés. Én fanatikus magyarnak érzem magamat! (Taps) ; Arról csak én adhatnék számot igazán, mennyi önuralmamba kerül, hogy ki ne eresszem magamból azt a belső hevet, amely töl talán a tintám is felfoma. De hogy ez a,' fanatizmus bennem van, az nemcsak velem született: én csináltam is magamban a, fanatizmust. (Taps). Ami életünk annyira ide van kötve ebhez a szegény magyar földhöz, hogy aki itt nem akar magyar Iefini, a pusztulásába siet. A nagy világnak csak e kicsi te-* rűletén találjuk meg a mi egyetlen otthonunkat. A magyar nemzet sorsa a legtragikusabb minden nemzetek között: a gyötrődésekben, kétségbeesésben mi vagyunk a nemzetek Golgotajáró Messiása, De mi azért — ha tetszik, nem tetszik a világnak — kitartó, kemény hazafiak maradunk, amig csak agy magyar lesz belőlünk ! (Nagy taps), rtarf —■ A Messiást említettem. A Messiás^ szoros kapcsolatban van a hit. Hit sokfele van : én például földimádó vagyok, de csak a magyar föld imádója. (Éljenzés.) Értizedek óta járom ezt a földet, ismerem minden S szlvedobbanását. Én tudom csak igazán, milyen csodálatos ez a mi földünk. Amikor én az Írásaimba a fanatizmusomat viszem bele, ezt a fanatizmust be akarom lopni valameny- nyi olvasóm szivébe. Azt akarom, mindenki olyan féltékeny szerelmese legyen a magyar földnek, mint én vagyok, mert a féltékeny szerelmes inkább meghal, de nem adja oda senkinek a szerelmesét. (Nagy taps.) — Azt mondom nektek; gyertek velem a kenyértermö fenséges magyar rónákra, nézzétek meg, micsoda napsütéses pacsirfadal, micsoda délibáb van ott, amely után mindig fut ez a szerencsétlen nemzet, do utolérni nem tudja sóba. Elviszlek a tündérrózság taVakra, a mohos erdők csöndjébe, elviszlek a pusztákra, ahol láthatjátok az alkonyati eget, hallhatjátok az aratók dalát, mialatt 4 sürü fa lomb ok megett jár a hold... Fiuk, gyertek velem, ismerjétek meg földünket és szeressétek, szeressétek! (Nagy taps.) Bársony István óriási hatású beszéde ntán percekig zúgott a taps. Majd Székely (Ansz- bek) Sándor olvasta fel az ünnepekhez írott lendületes költeményét, melynek végső sorait itt közöljük: És ki a síkra, a mezőre, Kenyértörésre, tettre, gátra, Le a Bánátba, be Erdélybe, Köröskörül fel a Kárpátra! Te mielőtt Unk, mi utánad, Te büszke puskás és mi hajtők, De egyben veled egyképp egyek: Egy jobb, egy szebb jövőt óhajtók, Mig célhoz érünk: kedvünk, vérünk Verjen föl minden csöppnyi házat J ... Kívánjon más, ki tud, nagyobbal. Te ünnepedre szebbet, jobbat: — Jöjj el, kárpáti nagyvadászat! . A résztvevők az éjfélutáni órákig maradtak együtt a legbensőségesebb hangulatban. f
