Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

c, ind) cl nyomtatásban is szeretett volna látni. Felajánlotta kiadásra Wigand pozsonj’i könyvárusnak, de siker nclkiil.

Pozsonyból oki közepén Pápára gyalogolt, ahol végre egy kis nyugalmat talált a sokat csalódott, fáradt vándor. Tarczy professzoi pártfogásával (kit már a múlt évből ismert) felvették a VII. logikai osztályba. Az 1841—42. tanévet itt becsülettel ki is tartotta és ez az időszak sorsdöntő nagy fordulatot jelent egész életére és költői pályájára. Megnyíltak itt előtte egyszerre mindama szellemi források, melyeknek iiditő lelki italára szomju lelke egyre oltha- tatlanabb hévvel vágyakozott. Sokat tanult, még többet olvasott, színházba járt, irt, szavalt, birált az ifj. képzőtérsulatbnn, melynek Tarczy Lajos, az országos nevű tudós professzor, akadémikus, volt az elnöke s első tagjai — Petőfi mellett —Jókai, Kerkápoly, Orlay-Petrich. Itt kezdte az immár húsz év körül járó ifjú először igazában bontogatni költői szárnyait s e szárnyak szinte napról-nspra izmosodtak. Mindjárt az első önképzőköri gyűlésen (uov. 7-én) három versét mutatta be (Tűnődés, Zsarnok, Eskü), melyek közül az elsőt érdemkönyvbe Írták. Ezt követte több más eredeti vers és műfordítás. (Ezek fel vannak véve összes költeményei közé Pápa jelzéssel.)

Az első megjelenésekor (ütötí-kopott fantasztikus obsiloskatona-ruhában, görcsös vándor- bottal!) a legtöbb helyen csak gúnyos vagy szánakozó mosollyal fogadott „baka" diák tekintélye egyre növekedett a kollégiumban és a városban egyaránt. Anyagi eksziszteneiá.ját is 'biztosították úgy ahogy. De ő ekkor már többre, messzebbre, magasabbra vágyott. Erezte szár- ínyainak erejét. Repülni kívánt, túl a kollégium, a kis város határán, a nagy, országos [nyilvánosság elé. Újra föllángolt lelkében a tiégi vágy, hogy nyomtatásban lássa műveit és

érzetes ifjú e célja érdekében először baráti ' protekcióhoz folyamodott. Pápai diák volt ekkor Kozma Sándor (a későbbi országos nevű kir. ügyész, Kozma Andor atyja), aki „Leveldi“ néven vidéki leveleket Írogatott Pestre a Garay- szerkesztette „Regélő“ c. lapba. Öt kérte meg, hogy juttassa el Garayhoz néhány versét. Kozma el is küldte a verseket, de Garay még csak válaszra sem méltatta a küldeményt. Az elkeseredett poéta ekkor nagyot és merészet gondolt. Beküldte négy versét a legtekintélyesebb „tudományos, kritiaki és szépművészeti“ folyóiratnak, az ,,Athenaeum“-nak, melynek kiadója Schedel (Toldy) és Vörösmarty, szerkesztője pedig Bajza, a legszigorúbb kritikus volt. A verseket a következő rövid levél kísérte: „Tekintetes Szerkesztő Ur! Ha csekély mun- kácskáim a megjelenésre érdemesek, kérem őket az Athenaeumban felvenni. Gyenge erőmet továbbra is ajánlva vagyok a Tek. Szerkesztő Urnák alázatos szolgája Pápán, május 5. 1842. Petrovich Sándor tanuló.'*

Senkinek* sem szólva, szorongó szívvel várta- leste az ifjú poéta a legszigorúbb kritikus- szerkesztő válaszát. Nem sokáig kellett várnia. Alig két hét múlva megjött a legékesebben szóló válasz. Az „Athenaeum“ május 22-iki (61.) számában, a 966. oldalon megjelent egyik beküldött verse: „A borozó.“ Káprázó szemmel, dobogó szívvel olvasta versét s alatta nevét a nagy nyilvánosság előtt eddig ismeretlen, ifjú költő. Akaiéra vált hát végre legédesebb álma! Még pedig úgy, ahogyan tán maga sem merte álmodni. Az ország legszigorúbb kritikusa és legtekintélyesebb irodalmi orgánuma váltotta valóra— A nagy esemény hire futótűzként terjedt szét a diákság között, örültek neki és büszkék voltak társuk dicsőségére. A tréfás „baka“ gúnynév helyett most már végérvényesen a „költő.“ névvel tisztelték ©eg „A borozom;

«utc.n. m,Bj a írepzoiarsuiat íegxozoieDOi gyűlésén bíráló taggá választották őt. (Érdekes, hogy ugyanekkor jutott a bírálói székbe Jókai Móric is.)

Pápai diákkoromban gyakran beszélgettem egy költői lelkű, nemes öreg úrral (Puzdor Gyula), aki személyesen ismerte volt Petőfit s fiatal korában maga is Írogatott Ö mondotta, hogy a* költő határtalanul boldog volt, mikor első verse megjelent. Szaladt a könyvárushoz és megvásárolta az ,.Athenaeum“ egy példányát. Először Jókainak mutatta meg s vállára ütve, igy szólt hozzá: „Na, Móric, most már te se nyugodjál, amig tőled is meg nem jelenik valami!“ Azután kedves professzorához, Tarczyhoz, ment, aki örömmel gratulált neki és további munkásságra buzdította.

Bizalmasabb barátai lakomát rendeztek tiszteletére a „Három Rózsához“ címzett vendég- fogadóban. Jó somlai bor mellett ott többször elszavalta versét a költő. Egy jóhangu, nótás öreg diák mindjárt dallamot is hevenyészett hozzá és rágyújtotta -dalra. A többiek először utána zümmögték, majd csakhamar harsogva szállt r friss nóta a „Három Rózsa“ kitárt ablakából ki a yirágillatos, szép tavaszi éjszakába:

Gondűző borocska mellett Vígan élem életem,

Gondüző borocska mellett Sors, hatalmad nevetem!...

A kiskőrösi mészáros-fiu, az iitött-kopott obsitos' baka, a szegény pápai diák imigy a nemzet költőjévé avatódott és megindult a halhatatlanság csillagsítgaras utján . . . Most nyolcvan éva,.