Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
1921 január 11. 'JJ Nemzedék Kedd 3 4 A háztulajdonosok izgalmas gyűlése a Vigadóban Viharos tüntetés a lakáshivatal ellen — „Éhezünk» nyomorgunk, nem bírjuk tovább I“ í—- rÁz XJj Nemzedék tudósitójától. — Eégea volt a Vigadóban olyan „telt htfj mint a Háatulajdónosok Szövetségének vasárnapi gyűlésén. A nézőtéren, a karzatokon ©s az oszlopok mögött tolongó háziuraik között ott láttuk a leírásokból már jól ismert pocakos, arany óraláncos, vÚTosibundás háziurat, de a kopottruháju, gondok, kai kiizködő háztulajdonost is. , Nagy izgalom között nyitotta meg . a gyűlést 'Száfbély Gyula elnök, akinek egyes kijelentései után percekig tartó tüntetés következett és a közbeszólásoknak olyan viharos áradata, amilyent A .Vigadó nagyterme eddig még aligha látott. —; A mi szent ügyünk érdekében a mi közös szenvedésünk, a mi közös nyomoruságunk hozott bennünket ide, — mondta az elnök — hogy a magántulaj4&n elvén alapuló mai jogrendben mi ás visszaköveteljük magánya.gyonunkat, a házakat, amelyeket magunk, vagy apáink keservesen megtakarított filléreikből építettek. A mai állapot rosszabb az előbbieknél!-—Úgy van! Igaz! ■—* kiabálták közbe az el-' keseredett háziurak és komikusán hatott a nagy palotáik., irigyelt - urainak siránkozása és jajveszékelése. Teles Béla előadó beszéde blatt az izgalom még nagyobbra nőtt. Mikor Teles a lakáshivatalról kezdett beszélni, legalább tiz percig tomboltak. — Pfuj! Abcug! Le vele! — ordították a háziurak. A Dunába velük! Állítsák fel a só- hivatalt helyette! —• kiabálták őszintének látszó elkeseredéssel. Teles dr. felolvasta a határozati javaslatot, mely követeli, hogy a kormány állítsa vissza a köztulajdon felett való szabad rendelkezési jogot. Tiltakozik az ellen, hogy ennek megtörténte előtt bármilyen uj adóval, különösen vagyonváltsággal megterheljék a házakat. Hatagsulyozz-a a javallat. azt. is, hogyy amennyiben a kormány nem helyezi a tulajdonosokat legrövidebb idő alatt, jogaik teljes birtokába, nem lesznek abban a helyzetben, hogy a közterheket megfizessék. Az elnök bejelenti, hogy a miniszterelnök épp most értesíti, hogy hajlandó egy tiz tagú küldöttséget fogadni. .— Mindnyájan elmegyünk! pel Budáról — éráinak közbe a háziurak. Megérkezik Schíachta Margit,. Karonfogva vezetik' az emelvényre. Melegen éljenzik. Egy szakállas háziúr igy üdvözli-: i Éljen Margit nővér! ; Kmetty Károly jogi szempontból világítja meg a háztulajdonosok helyzetét. — Önök nem háztulajdonosok, —- mondja Kmetty — hanem házatlan zsellérek! Joguk nincsen, csak kötelességük! Elértéktelenednek a. házak , , . Az állam látja majd kárát ... a nemzeti vagyon csökken ezáltal . . . Én azonban bízom Tomcsányi kijelentésében. Ismerem. Őszinte ember. Megígérte, hogy fokozatosan segít a bajokon! — Az nem leheti Azonnal segítsen! Kern bírjuk már sokáig! Külföldiek veszik meg házainkat U — Éhezünk! El kell adnunk ágytakaróinkat! ,— mondja az a szakállas, aki S.chlachta Margitnak azt.kiáltotta, hogy Margit nővér! Komjáthy őrnagy szenvedélyes hangon tiltakozott a mai -állapot ellen és azt mondta, hogy Budapest tizennyolcezer háztulajdonosa majd tudni fogja, hogy mit csináljon. Felszólalt még Vzipauef János építész, a kaposvári küldöttség elnöke és Schíachta Margit, aki nyugalomra in- .tette a zajongó háziurakat és azt mondta nekik, •hogy lia hat évig türelemmel viselték a helyzetet, most már várják ki, amíg a viszonyok megjavulnak. . .. Egyik szónok a köztisztviselőkről beszél valamit a nagy zajban. Mikor a magyar köztisztviselőkről beszél, ■— figyelmezteti az elnök — szíveskedjék tisztelet- tel szólni és a hangját mérsékelni. Egy ismerősünktől megkérdezzük, hogy ki az ft szakállas, aki a legszenvedélyesebb közbeszóló, aki „Margit' nővért)“ kiáltott és ágytakaróját el kell adnia? —- Az kérem G, ur és mindén nap már korái) 'délután ezrekben játszik sment és egyéb játékokat. De különösen a sment kedveli. Kétségtelen, hogy a háztulajdon szabadságát korlátozó rendelkezések érzékenyen érintik a háziurakat és hogy a nagy drágulással nem áll arányban a házbár jövedelem, «melyét sok esetben fölemésztenek a. közterhek. Ennek igazolásául" Kmetty Károly felolvassa az- Uj Nemzedék egyik számában az árak változásáról megjelent össze- hasonlító közleményt, amely kimutatja, hogy némelyik '-árucikk 'ára .12—13 ezer százalékkal emelkedett. 'Viszont, az is igaz. hogy a szegény emberek .tízezreit nem lehet, hajléktalanná tenni a korlátozó rendelkezések átmenet nélkül való megszüntetése által. A gyűlésről közben eltávozott küldöttség egy óra múlva visszaérkezett és bejelentette, hogy a miniszterelnök átvette a memorandümot és megígérte, hogy a kérdést mindkét fél érdekeinek összeegyeztetésével fogja megoldani. HÍREK Magyar tragédia a nyugati pályaudvaron Szombaton künn voltunk a Nyugati pályaudvaron. Bőröndös, csomagos, útnak öltözködött emberek hada ostromolta a pénztárakat és várótermeket, mert még-nem tudták, hogy a hét. utolsó napján nem indul távolsági vonat. Egymásután vallatták a portást: i— Karcagra? i— Nem mégy a vonat •—) Nagykőrösre?. — Oda se.-A Debrecenbe? — Távolsági vonat. Az se megy. Végül érkezik egy kétségeesett ur: — A lányomhoz akarok menni, beteg, okvetlen el kell utaznom, még ma, — siránkozik. — Mondtam már, hogy ma nem indulnak távolsági vonatok. — Én pedig „Csehországba“ szerettem volna utazni, — mondja a kétségbeesett ur. — „Csehországba?“ — kérdi a portás. — Oda megy a helyiérdekű vonat, tessék gyorsan beszállni Szob felé ... Az ur kisiet a pályaudvarra és elutazik helyiérdekű vonattal, — majdnem villamos átszállóval —. Szobra, a magyar határállomásra. Döbbent emberek állnak aíváróteremben. haragos magyarok, kiknek e jcVnet láttán ökölbe szorul kezük s érzik Csonka-Magy&romzág minden lázitó. keservét és égbekiáltó tragikónn- Jtumát , „ — (Radisics Jenő emlékezete.) Á barátok és tisztelők népes serege gyűlt egybe vasárnap délelőtt az Iparművészeti Muzeum feldíszített előcsarnokában, hogy lerójja hódolatát a múzeum nagynevű első igazgatója, Rfídisios Jenő bronzban megörökített képmása előtt. A diszes közönség soraiban a Radisics-család tagjain kívül jelen volt Bcrzcviczy Albert, Beöthy Zsolt, Rónay Zoltán, a testvérmuzeumok kép. viseletében Pctrovics Elek, Térey Gábor, Tokát s Zoltán és mások. Az ünnepséget V éyh Gyula, az Országos Magyar Iparművészeti Muzeum igazgatója nyitotta meg. Méltatta Radisics lelkes műgyűjtő tevékenységét, mely- lyel másokra is buzdító hatással voll Az ő érdeme, hogy a magár,gyűjtők ma már az állami dotációval versengő mértékben járulnak hozzá a múzeum gyarapításához. Ennek kapcsán bejelentette, hogy Ernst Lajos 25.000 koronát adományozott magyar vonatkozású tárgyak gyűjtésére. Utána Pékár Gyula államtitkár. a kormány képviselője mondott költői emlékbeszédet. - Négy ‘ esztendő óta, — mondotta — amikor ugyanerről a helyről Radisics Jenőt élbucsuztattuk, a feledésnek sok pora lehullott az idő homokóráján, de ami aranyszem volt egyéniségében, az fennakadt a homokórán és éppen elég mennyiségben van, hogy nevét' ma bearanyozzuk vele. Jobb is, hogy nem érte? meg a magyar végek el szakítását, amelyek az iparművészet tclcvéuyföldje voltak. Ezt ,az ii magyar szive úgy sem bírta volna el. Majd méltatta benne az előkelő ízlésű műgyűjtőt, akinek a művészi elegancia iránti érzéke ismételtén nemzetközi elismerést kapott A fal- söséges, biztos -ízlés volt az, —- mondotta —• ami girlandként fonódott át Radisics Jenő művészi életén és elet művészetén. Áz Ízlés volt az ő működésének titkos nagy ereje, ami mellűt kiváltsága volt a nemes elegancia is. Az ízlés a felfedező, az- elegancia a selejtező. A 'művészi ..szépet, meglát ni, selejtezni, éri ékesíteni: óz volt Radisics Jenő artisztikus' hitvallása. Külső élete is harmonikusan .rímelt a belsővel. T( ultur fölény ünke t hirdette egész életében a külföldön s szerzett dicsőséget a magyar ipar művészetnek. Tudatos, rendszeres, magyar munkával tette ezt s nemcsak hirdette, hanem el is ismertette a külfölddel kul- tnrfölényünket S talán most sem lennénk ilyen szomorú helyzetben, ha mindenki úgy megtette volna kötelességét, mint ő. Legyen az ő emléke vigasztalás, remény és bátorítás számunkra a jövőben. Szavainak végeztével lehullott a lepel a domborművű bronz emléktábláról, amely Bérén Lajos önzetlen lelkesedéssel mintázott művészi alkotása. Ezután Groh István méltatta Radf- sics egyéniségét és azt az úttörő munkát, amellyel a magyar müiparra a figyelmet ráterelte, mig Alpár Ignác az Iparművészeti. Társulat nevében fejezte ki hódolatát az alkotó munka kiváló reprezentánsa előtt. Utolsónak Steiner Lajos szólott, aki Delmár Emillel együtt a magyar iparművészet nagy apostola emlékének megörökítésére a mozgalmat’ kezdeményezte — (A bajor miniszterelnök nem mond le.) Münchenből Jelentik: A bajor hivatalos lap .megcáfolja a berlini lapoknak azt a hírét, hogy Kahr miniszterelnök le akar mondani. — ÍPecCow kapitány aranyórái.) Kellemetlen meglepetés étté néhány hónappal ezelőtt Pedlow kapitányt. az amerikai vöröskeresztes misszió vezetőiét; ellopták arany karkötőóráját. Nem a csuklójáról lopták le. hanem hivatalos szobájának íróasztaláról. A kapitány ugyanis-'nem csupán utasításokat ad a hivatalában, hanem dolgozik is: vagyis az Amerikából érkező ruhaneműt és egyéb holmit maga is megforgatja kezében, az óráját tehát, amely munkaközben, kényelmetlen lenne neki, az íróasztalán szokta tartani. Innen lopta el valaki éppen akkor, amikor a karácsonyi ajándékul érkezett holmival volt elfoglalva. A kapitányt nagyon bosszantotta a lopás is, meg az óra elvesztése is. de idővel megvigasztalódott és nemrégen, amikor hivatalosan Párisba utazott, másikat vásárolt helyette. Abban a hitben, hogy ilyen szégyenteljes !8pás csak egyszer történhetik, ismét íróasztalán hagyta az aranyóráját, amelyet drága áron vásárolt. Sajnos; Pedlow kapitány tévedett. Pénteken ellopták Íróasztaláról a második aranyórát is.. V. röróA jfrao Egyesületi, társadalmi hírek. Az American Relief Administration rövid időn bejül ismét megkezdi jótékony akcióját és pedig igen nagy mértékben, mert naponként 50.000 gyermeket akar bőséges táplálékhoz juttatni. Hat hónapon keresztül naponként 50.000 gyermeknek adnak ingyen ebédet. A gyermekek sorozása ja. nuár 12-től január 15-ig tart. A sorozások helyéi löl falragaszok értesítik majd a közönséget. — A Centrum keresztényszóciális-ta főiskolái hallgatók szervezete kedden hat óraikor választmányi gyűlést tart á Scitovs'Ay-teri helyiségében. — (Ügyészi értekezlet az amnesztia végrehajtásáról.) Strache Gusztáv ügyészségi elnök vezetésével ma délutáni az ügyészségen értekezlet lesz. Az ügyészi értekezlet egyedüli -tárgya,;-fiz amnesztia-rendelet végrehajtása. — (Gazdátlan szövet.) Á rendőrségre nagymennyiségű ruhaszövetet szállítottak be, melynek nincs gazdája. A szövet a Budaörs és Torbágy között történt teherkocsi-feltörés alkalmával tűnt eh A rendőrség nem tudja a tulajdonos kilétét. Az esetleges tulajdonos jelentkezzék, a főkapitányságon Kern detektivföfelügyélöné!. — (Mindenki kaphat olcsó cukrot.) Nagy cukor* Ínség vau világszerte. A mai emberek idejét igénybe veszi az. hogy drágán, a maximális ár fölött vásárolnak cukrot, kerülő utón. Nem tudják a módját, hogyan lehet olcsó és hamisítatlan cukrot venni, pedig a budapesti utcán mindennap kapható olcsó cukor. Délután két órakor okvetlen vegye meg az Uj Ncmzedék-aU mely a legkeserübb feketekávét is megédesiti. Az Uj Nemzedék a legjobb magyar napilap, csak két koronába kerül. — (Két üres tanszék az egri jogakailémián.) Az egri érseki jogakadémíán megüresedett a közjogi és a büntetőjogi tanszék. Pályázni január 20-ig lehet. A pályázati kérvényeket az egri érsekhez címezve a jogakadémia igazgatójához kell benyújtani. ^ IS a®í® parfüméria az előkelő világ boltja. H 8 W A Eelváros szívében. ÍV, Éskü-ut 5.