Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 46-os doboz

Petőfi mint nyomdász. A «Typographia» czímű nyomdász-lap legújabb számában Leitner Pál elbeszéli, bogy midőn Petőfi 1848-ban lerándult Kecskemétre, hol jelen akart lenni a föllázadt ráczok ellen induló honvédek fölesketésén, szerzett nekik egy lelkesítő költeményt is. Még úgy porosán az úttól, toppant be Szilády Károly nyomdájába s a nyomdásztól kért papirosra irónnal leirta a verset, melyet strófánként adott a szedőnek, a ki azonban csak harmadtól óra alatt készült el a szedéssel. Ha már ez idegessé tette a költőt, még türelmetlenebb lett, hogy a kefelevonat oly nehezen készül. Végre megkapta, hamarosan kijavította a pár hibát és ebédelni ment.

Egy óra tájban visszatért a nyomdába, de ott a nyomtató még javában iddogáltsnem dolgozott. Mikor azonban a württembergi fiú meglátta már az ajtónál káromkodó Petőfit, rögtön ott hagyta kényelmes helyét és a nyomáshoz fogott. Ez azonban irtózatosan lassan ment, mert saját magának kellett a festéket a betűkre kenni. A költemény szerzője egy rövid ideig csak elnézte ezt a csigamódon való haladást, de egyszerre megsokalta a dolgot, levetette a kabátját és ezt egy szegre akasztá, aztán fölgyűrte ingújjait, a hengert kezébe vette és «föladta» a festéket. Később, hogy még gyorsabban készüljön költeménye, odaállt a préshez és vígan hozzálátott a nyomáshoz, miközben a másik a hengert kezelte. Úgy két óra előtt megérkezett Szilády, a ki midőn meglátta a költőt a kézisajtón izzadva dolgozni, bámulva összecsapta kezeit és megkérdezte Petőfitől, hogy voltaképen hol tanulta ezt a «fekete művészetet ?» «Hát a nyomdákban» mondá röviden a kérdezett. Az alkalmi költemény, melyet időközben még egyszer kiszedtek és igy két szedésről nyomtak, több ezer példányban a rendes időre nagy nehezen mégis csak elkészült. «Ez teljes lehetetlen lett volna», mondá Petőfi búcsúzáékor tréfásan Sziládyhoz, «ha nem segítek annak a német «drucker» -nak a nyomásnál majdnem másfél óráig!»