Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

Színház, zene és képzőművészet — (A nemzeti ssirűiáz) uj évét „Bánk bán“-nal nyitöTfa. meg, mint megszokott ünnepi darabbal. De ünnepi volt-e maga az előadás ? Hiszen »Bánk bán« a nemzeíi színpadon egy nemzeti dráma jelentőségé­nek minden értékével kell, hogy hasson; remeklésre kell ragadnia a müvezetó'séget s a rendezést, hogy a csekélységekig szerető gonddal, fényt, történeti korhü- séget és festői ízlést egyesítve készítsék meg a nagy mü keretét: diszletet és jelmezt, a játszó személyzet pedig régi nagy tragikusainktól rajok szállt hagyomány szerint, és a dramaturgia minden előkészítő se­gélyével, —‘ gondos próbák, tökéletes szerepis­meret és ihlettség által illeszkedjék bele; — remekelniük kell a szereplőknek, legalább legjavát nyújtani képességüknek, s mindenesetre a lelkesedés forrpontjára ragadniok a magyar közönséget, mely­nek kedélyét e darabnál kettős lángokkal hevíti, mint egymás körül forgó két nap, a két legizzóbb szellem: hazafiság és drámaiság egy n übe olvasztott nagyszerű eszméje. »Bánk bán« a nemzeti színpadon!... Mikor lássunk minta-előadást, ha nem most? Mikor lássunk a nemzet által alapított s fönntartott színházban művészi ragyogást, de bőkezű kiállítást is a belügyi vezetőség gondoskodásából, ha nem most? Mikor teljesíti a «emze*. szúrnád legszebb hivatását, ha nem most, hogy a drámai művészet által a magyarság géniuszát ébreszsze föl a közönségben, mely bizony a fővárosban még nyelvére nézve is annyira igényli a magyarosítást ? És mikor töltse meg a nemzetiség templomát a közönség nemes buzgalommal s áhítattal, ha nem a Bánk bán előadá­sán? Nem mondjuk, hogy például jelmezek tekinteté­ben legalább újítás ne történt volna, jól is hat külső­leg a játszók megjelenése; de nem minden tekintetben felel meg a darab kiállítása a kor előhaladt müiz- lésének, s épen Katona remekművével szemben jogos igényeinknek. A nemzeti színház külön­ben sem várhatja be egy uj színházépület eme­lését, vagy a réginek átalakítását, a nélkül, hogy az oly szegényes diszlettár már most ne gazdagittas- sék, mert e díszletek akár a shakes;: mví, akár más történeti darabok szinrehozatalához nélkülözhetlenek, a mai statusquoval illúzió és hangulat helyett csak szá­nalmat, vagy a paródia gúnyos derültségét ébresztik; a jelmeztár méltó karba hozatala pedig nem is odáz­ható el semmikép az uj építkezés okából, melvlyel nincs összefüggésben. Az igazgatói fölterjesztést, mely e sürgős szükségleteket szakavatottan tárgyalja, már az intendáns a belügyminisztérium elé juttatá, várjuk és reméljük a színház e legfőbb fórumának tevékeny­ségétől, hogy minél előbb s minél teljesebb ügy­szeretettel intézi el e fontos kérdést, mely egész kis művészeti és kulturális reform érdemé­vel fog birni. És aztán kezdődjék meg az uj év­vel uj éra is, — vagyis inkább kigázolva a betegsé­gekkel és anyagi csapásokkal szintén zilált, de tetszés szerint el nem háríthatott zavarokból és pangásból: foly­tassuk energikusan az előadások legjobb szervezését, mint annak előtte, midőn ugyanez igazgatás, ugyané személyzet együtt egész uj lendületű s diadalmas kor­szakát hozta létre a színháznak, folyvást kitűnő' össz- játékkal, a művészek kiemelkedő jellemalkotásaival, midőn a személyzetben egy biztos vezérlet mellett hó­dítva előhaladó sereg öntudata lüktetett, nem állt be tétovázás, vagy czéltaíanság töprengése, a közönség pedig biztos műélvezet reményében sietett a színházba, csak igen ritkán kapva gyönge előadást. Hiszen színházunk most sem szorul valami életbevágó operáeziókra, de igenis üdvös újításokra, arra a szüntelen táplálásra és gondozásra, amit minden egészséges szervezet folyvást megkövetel, hogy ép maradhasson. A magyar szinköl- tészet úttörőivel szemben pedig, midőn Katona, Kisfa­ludy, vagy Vörösmarti legjelentősebb drámáiról van szó: azt a köteles kegyeletet nem mellőzhetjük, a mit a Theatre Franyais tanusit a régi nagyok müvei elő­adásánál. S bár az esprit gaulois a vígjátékban éri el fénypontját s nem mondhatjuk, hogy a valódi dráma komor hatalmára képes volna; mily igazán nemzeti »ünnepi előadás« náluk, ha például Viktor Hugót adják ! Pedig azért egy kissé mégis esak a modern színmű és vígjáték az, a mivel a franezia szellem s Moliére színháza a világ összes színpadai­nak elején áll! — de a kegyelet, egy nemzeti érzés istápoltatja velők drámájokat. A mi »Bánk bánunkat« tegnap úgynevezett »szép számú« közönség nézte, tap­solt is, az előadásnak több jó részlete is volt, de ez nekünk nem elég; ideális eredményekért kell küzde- nünk e drámánk bemutatásával. S ez csak a tökéletes tragikai hatás lehet. Hja, de ha bevégzett drámai hő­seink hiányzanak! tehát lehetővé kell tenni, hogy legalább fejlődhessenek, meg kell szabni az irányt. A hivatás ereje nem hiányzik a magyar színészben. »Bánk bán «-ban is Újházi való­ban gyönyörű alakítást képes nyújtani mint Tiborcz, mert jellemez, és a tanulmány gyümölcsét nyújtja; oly történelmi genret nyújt ez alakban, melyből az egész magyar nép jelleme mesterileg kidomborodik. Melinda maga az eszményiség, a hogy Márkus Emilia megtes­tesíti költészetével. Jászai királynéja fellépésében me;» üti a tragédia megrázó hangját, kitöréseiben féleimes- ségét, de e hazai szerep legalább oly szorgalmas átta­nulmányozását s kidolgozását érdemelné meg, a mennyit az idegenekre áldoz. Es Szacsvay.is, mint Petur, bírja a lázadozó szenvedély hangszeréh az ő fanatikus kitartása a drámai szak mellett biztosítja majdani sikereit. Mily szép előadást hoznának össze ők, ha a többi legfon­tosabb férfi-szerepek bevégzett drámai erők kezében nyugodnának! Nem mintha Cfyenes, Somló, Pálfy nem meglett művészi tehetségek volnának, vagy a köz­keletű bírálat értelmében «helyt ne állanának szere­peikben». De ép azért folytonos ösztönzést, versenyt, — és legfőkép teret és útmutatást fiatal színészeink talentumának, úgy idővel lesz tökélyes drámai szín­padunk — minővel különben alig dicsekedhetik korunk, — s gyönyörködhetünk végre a sorsára nézve is oly tragikns költőnk «Bánk bán»-jának «ünnepi» előadá­sában. (B.) (NíkSsch memorandumai tényleg azon sorsban részesült, melyet lapunk vasárnapi számában annak jósoltunk. Jeleztük, hogy Hieronymi sem az operasza­bályzat megváltoztatásába, sem Nikisek memoran­dumának tárgyalásába nem mehet bele. Most félhiva­talos oldalról megerősítik eme hírünket. Hieronymi tegnap döntött a Nikisch igazgató memorandumának ügyében és pedig akként, hogy az operaszabályzat azon módosításához, melyet Nikisch Arthur javasolt, Zichy Géza grót, az intendáns Írásbeli ellennyilatkozatának mérlegelése után nem járult hozzá, de as utóbbihoz _______________MAGYARORSZÁG,___________

Next

/
Thumbnails
Contents