Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

MAGYARORSZAG ES A NAGYVILÁG.

40. SZÁM

4V4

sói főispán jószágigazgatója volt. Abonyi azon jeles Mártonok sarja, kik már régebben váltak díszére nemzeteiknek. Ezek egyike a hires Márton József, ki a bécsi egyetemen volt a magyar nyelv tanára S egy, főleg akkortájt nagy hézagot pótolt magyar nyelvtan és magyar-német szótár szerzője; a másik Márton István, bölcselet tanára a pápai főiskolán. Abonyi, szüleinek egyes gyermeke, kitűnő neveltetésben részesült. Nála a szerencsés külső körülményekhez járult még szép tehetsége és szorgalma. A pesti ev. gymnasiumon még ma is dicsekedve hivatkoznak rája, mint aki egykor e tanintézetnek volt példás növendéke Kanya Pál és Tavassy Lajos vezetése alatt. Serdülő korában került házukhoz Nagy-Abonyba egy hallgatag, lengyel menekült, kit „moszjő“ néven ismert az egész környék s ki nemcsak a franczia nyelvet bírta tökéletesen, de azonkívül angolul és olaszul is tudott s különben is ritka műveltségű férfiú volt. A legbensőbb barátság fejlődött ki tanító és növendék közt, anélkül azonban, hogy a szoros és szeretetteljes viszony valaha az emigráns titkának fölfedezésére vezérelt volna. A „moszjő“ meghalt az ötvenes évek végén s a hálás tanítvány a kegyelet és hála könyeit hullatá azon kis fej fára, mely egy zaklatott szívnek s a bánat alatt elhomályosodott, egykor világló elmének porhüvelyét jelzi az abonyi sírkertben.

Közben Abonyi Lajos már kezdett föltü- nedezni az akkor békóba vert hazai sajtóban. Öt is, mint annyiunkat, voltakép Nagy Ignácz vezeté be az irodalomba s első müve a már említett „Nílus forrásai“ volt, mely az ötvenes évek elején jelent meg a „Hölgyfutárában. Azon időben szőtt bensőbb ismeretséget Vadnay Károlylyal, ki még akkor verseket irt, Bereczczel, Balázs Sándorral, ki akkor került föl Pestre Erdélyből, Korányival, Bő- thy Laczival, Lisznyaival, Kövérrel, Székely Józseffel — szóval az akkori „ifjú nemzedék“ jelesbjei- vel, kik valamennyien honvédviselt és rendőri figyelem alatt álló, s fegyelem alatt állott „compromit- táltak“ valának s az „arany ökör“-kávéház első emeletében gyűltek egybe naponkint kedélyes sym- posionokra.

A „Losonczi album“-ba szánt „a kormányzó húga“ czimü beszélye (1851) nem jelenhetett meg, mert a rendőrség az albumot lefoglalá. Annál sűrűbben érték egymást elbeszélései az óvatosabban szerkesztett „Hölgyfutár“-ban , melynek mindamellett csaknem naponkint gyűlt meg baja a gyü- szüben is ágyút gyanító hatósággal. Gyorsan következtek most a „Pap János országa“, „Balaton An- drásné“, „A betyár kendője“ sat. a később keletkezett számos szépirodalmi folyóiratokban s valamennyiben fényes tanúságát nyujtá elbeszélői talentumának. Regényekben is megpróbálkozott, de kevesebb eredménynyel. Mindamellett számos olvasója akadt az „Észak csillaga“, az „Egyetem pallosa“, „A mi nótáink“ s „Kenyér és becsület“ czimü nagyobb elbeszéléseinek. Tehetségének tapintatos fejlesztője volt egy, a szabadságért vívott csatákban megsebesült honvédtiszt, Honosy Lajos, ki a forradalom gyászos vége után Abonyban húzta meg magát N.-ék házánál. Európai színvonalon álló, szellemdus, tanult férfi volt s valóban nem csekély köszönettel tartozhatik neki Abonyi.

Maga a forradalom illetetlen hagyá A b o - nyit, ki 48-ban alig volt több gyermeknél, jóllehet nem egy, vele egyvivásu gyerek harczolt már akkoriban a vénekkel egy sorban. De, amit nem tehetett karral, elvégezte szívvel és számos verset irt albumába, melyekben a magyar hadsereg viselt dolgait dicsőité. E költemények közt van több olyan, melyeknek kár volt a fiókban rekedniök. Harczias hevélye némi csillapítást nyert 1849-ben, midőn a Cserháton táborozott, de a Schlick — ökreitől vitézül megfutamodott nemzetőrség abonyi zászlóaljának egyik harczkivivott káplárjaként vonult kivont szűz karddal a nagy-abonyi városház elé.

Legújabban Abonyinak a színpad is igazságot szolgáltatott. „A betyár kendője“ kedvező eredménynyel a múlt héten került először színre Pesten, miután már a vidéken több helyt nagy tetszéssel találkozott. E népszínműről érdemlegesen szóltunk múlt számunkban s igy annak kapcsában csak annyit említünk meg, hogy Abonyinak van még egy régibb darabja, „Juczika bácsika“, mely az első színpadi siker után tán letesz félénkségéről s a lámpák elé áll, hol a siker, ha az, fényesebb is, tartósabb is, jövedelmezőbb is. Legyen szabad e helyütt mellesleg elárulnom azt, hogy

Abonyi ritka színészi tehetséggel is van megáldva, melyről az abonyi műkedvelői estélyeken számosán győződhettek meg. így szónoki képessége, valamint szélesebb alapú műveltsége, tehetsége és — tehetőssége megszerezhetik vala számára a honatyai koszorút is; ez izgalmas és -sok esetben költséges dicsőségnél azonban, amint látszik, különbnek vallja azon babért, melyet a szépirodalom terén gyűjthet magának.

1869 óta A b o n y i a Kisfaludy-Társaságnakis tagja, hol „Egy név, mely tart mától holnapig“ czímű szépirodalmi czikkel foglalt széket. Abonyi, ki ereje teljében lévő férfiú, még sok széppel és jóval biztatja úgy elbeszélő, mint színmű-irodai- munkat s nekünk különös megelégedésünkre szolgál, hogy legújabb sikerének alkalmából bemutathattuk az olvasónak azon Írót, kinek kedves előadásával már e lap hasábjain is találkozott, e számban ismét találkozik és remélhetőleg még ezután is többször fog találkozni. á. a.

NE FEDDJETEK, , .

íJVI] e feddjetek, hogy mindig vig vagyok, gyakorta felleg közt ragyog:

CDe mégis áttör rajt’ egy - egy sugár,

JAely bús magányom’ látogatni jár.

Szenvedtem, és nem■ látszik arezomon fi szenvedés, — mint gálya a hahón Sok mély barázdát szántott éltemen, — Kisimult az, s én nem jelelgetem.

fizért ha volna is bú arozomon,

Csakis a mások szenvedése nyom. fiz én szivem bújával honn marad; fiiért födné el színével arozomat?

Jól tudja: nálam minden kis virág, fipró orom egy dalra tárgyat ád,

S ha a bohó dal ekként megterem,

Ki nem mosolygna szívesen velem ?

fiiig' ellenben ha elpanaszlanám (Pityergő versben: hogy a kis leány Kegyetlen ! hóhér, szívtelen, rideg !

Kit nem rezgetne tőle a hideg ?

fijem szívtelen a lyánka! hidd nekem,

(De kell, hogy néked is szived legyen,

Hem is hideg, gyúlékony valami,

Csak ne kívánd hamuval gyújtani !

És igy vojTu az : búr búsan. Tcezdem el,

Vig lesz a dal, hogy szinte kelepet :

Csendes időben ez is hallható, — fi bús dolog csak válogatva jó!

CSEPREGHY FERENCZ.

Davidson Józsua igaz története.

— fingéiból —

Vége.)

ÉGRE megpillantottam Maryt, amint kezében jYi egy sebesült gyermekkel a kórház felé ment;

v—^ kiáltottam és szaladtam utána, de éhségtől és izgalomtól gyöngülten nem tudtam oly hangosan kiáltani, hogy meghallja szavamat.

Épen e pillanatban előugrott egy romba dőlt házból Legros s megállítván egy arra haladó csapat katonaság kapitányát, dühösen mutatgatott Mary felé és szólt siránkozó hangon, mintha mély szomorúság kinzaná:

„íme, kapitány uram, az ott egy angol com- munista szeretője, — egy petroleuse ! Fölgyujtotta édes anyám házát, bebizonyíthatom.“

„Fogjátok meg!“ parancsolá a kapitány kurtán s néhány katona Mary után szaladt s a kapitány elé hurczolta. „Csinos portéka, mondhatom“, folytatá a kapitány durva kaczajjal, „kár érte; nem illik ám petroleuse-nek lenni, lelkem !“

„Én nem bántottam senkit“, szólt Mary, hasztalan keresve szemeivel könyörületet valakinél. „Én csak jót tettem, amennyire tőlem telt.“

„Hát házakat fölgyujtani jó tett ?“ szólt a kapitány vad szigorral. „Petroleuse — — ? nem érdemes, hogy életben maradjon.“

„E leány nem petroleuse 1“ kiáltám én, de alig mondtam ki e szavakat, egy ütéstől élettelenül rogytam a földre. Midőn visszanyertem eszméletemet, sebesülten találtam magamat a földön, mellettem pedig Maryt — agyonlőve!

Éjjel volt, de alighogy föleszméltem s megérteni kezdém a történteket, arra jött Józsua s azon idegen, ki egyszer már megmentett a börtönben fenyegető veszélytől; engem és Maryt kerestek és — megtaláltak.

Nincs több mondani valóm ez eseményről- Maryt eltemettük szeretettel, gyöngéden s vele életemnek egy része sírba szállott. Mit érzett Józsua, soha sem tudtam meg bizonyosan. Nem beszélt sokat s ámbár egy ízben, mikor azt hitte, hogy alszom, láttam őt karjaira támaszkodni és keservesen sírni, — azt soha sem mondta meg, váljon Mary miatt busul-e, vagy ügyünk bukása miatt. Bármelyik is volt oka bánatának, az igaz, hogy majdnem megtörte őt; s bár én magam is sebesült, zúzott kedélyű voltam, láttam, hogy Józsua bánata sokkal nagyobb az enyémnél és sokkal inkább szorul vigasztalásra. Remegtem , hogy Józsua meg fog halni.

Idővel azonban jobbra fordult a dolog s midőn annyira fölépültem, hogy ismét bírtam dolgozni, franczia barátunk, kinél ezen ideig menedéket találtunk, kieszközlé, hogy visszatérhettünk Angolországba. Mondhatom, ugyancsak örültem, mikor ismét ősi hazánk földjére léptünk. Józsua is örvendezett ; ő az utóbbi hetekben sokat szenvedett, az elzárkózás, tétlenség kinos volt számára, főleg oly izgalmas napok után. Visszatérve Angliába, azt hivé, hogy még tehet valamit, az emberiségért, melyet szeretett s az igazságért, melynek egész életét áldozá.

TIZENHARMADIK FEJEZET.

Hazatérésünk után súlyos napok következtek reánk. Munkát egyátalában nem kaphattunk sehol, ahol ismertek bennünket. Ha Józsuát mint gonosztevők czimboráját kerülték akkor, midőn a bűnösöknek, bukottaknak segédkezet nyújtott a fölemelkedésre : minek tarthatták most, midőn a szabadság, egyenlőség, testvériség communista tanaival mocskolta be magát? A hétköznapi gondolkozásu, közönséges emberek erkölcsi borzalommal húzódtak vissza tőle; Józsuában a rablás és gyilkosság megtestesülését, a társadalmi rombolás és fékvesztett, istentelen szabadosság képviselőjét látták. Józsua communista volt s ez most majdnem mindenki előtt egyértelmű azzal, hogy az illető minden kigondolható gonosztettre nemcsak képes, hanem el is van határozva.

„Meg kell velők ismertetni az igazságot, John“, szólt hozzám Józsua egy napon. „Elfogadják-e aztán vagy sem, ez az ő dolguk. É föladatot még teljesítenem kell , bárminő következményei legyenek.“

„Rád nézve rósz következményei lesznek, Józsua!“ szóltam én.

„Legyen! Az. evangéliumot hirdető apostolok is többnyire rósz véget értek, — már t. i. a világ fölfogása szerint; én pedig az apostolok nyomdokain haladok. Megvan evangéliumom, melyet hirdetnem kell; ugyanezt hirdette Krisztus is. Csak meg tudnám erről győződtetni az embereket.“

Csakhogy épen erről nem tudta sem ő, sem senki más még eddig meggyőződtetni a világot s kétlem, hogy egyhamar sikerülne is valakinek.

Józsua, mivel munkát nem kaphatott s különben sem volt oly hangulatban, hogy dolgozni tudott volna, folytatta ismét azt a hálátlan mesterséget, hogy fölolvasásokat tartott a munkások számára s szerte járt az országban, magyarázgatván a communista elveket s bizonyítgatván azok apostoli eredetét. Álláspontja következő volt : Nem helyeselte azon tettek mindegyikét, melyeket a párisi commune rövid uralma alatt vezérszerepet játszott férfiak véghezvittek; de melegen védelmezte elveik főbb pontjait, mint a kereszténységnek szükségszerű következményeit politikai tekintetben. A papi befolyás megszüntetése a társadalomban; a munka egyenjogúsítása a tőkével; az emberi méltóság s ezzel kapcsolatban az egyenlőség; testvéri gondolkodás a szegényekről s az erősbek kötelezettsége a gyöngébbek támogatása iránt ; a társadalomnak pusztán tapasztalati természete s igy szoros jogossága azon gyökeres változásoknak, melyek a zsarnokság és igazságtalanság bástyáit lerombolják s átalános javulást idéznek elő ; a nép joga az ön-