Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

Uj Nemzedék

Felujulnak a legendák Petőfi halála körül

1895-ben Port-Arthurban látták Petőfit — Akik szibériai ólombányákban dolgoztak a költővel

— Az Uj nemzedék tudósítójától. —

1922 január L

löm villan át vonásain. Hussein Rahmi bejre figyelmeztet, a török népélet képeinek legnagyobb meg- elevenitőjére. Aztán újra rideg tárgyilagossággal, hazája sorsára figyelve beszél a török kultúra kibontakozási lehetőségeiről.

— Törökországnak békére és munkára van szüksége. Békére, amélyet az ész a szív minden tiltakozása ellenére egyelőre elfogad. Kemál vasa anporai szereplése szintén halálos veszedelme Törökországnak. Ö ugyan igyekszik értékes kulturális újításokra; Angorában uj kulturgócpon- tot akar teremteni. Tudósokat, Írókat gyűjt oda. Ezzel azonban megtöri Konstantinápoly belső ellenálló erejét. Mert Konstantinápolynak keli továbbra is a török kultúra székhelyének maradnia még az elnyomatás alatt is. Kemál, bogy hatalmát megtarthassa, úgyszólván mindent feláldoz. Francia és olasz protektorátus alá helyezi magát, mert elfogadja támogatásukat. A bagdadi vasútnak mintegy 800 km. hosszú vonalát franciák kezén hagyja. A görögökkel való áldatlan háborút nem szünteti be és ennek következménye az, hogy Kisázsiában UO.OOO négyzet kilométernyi terület teljesen elpusztult. Hogy ez mit jelent, könnyen megítélheti ön, ha összehasonlítja a belga-francia harctereken elpusztított területek nagyságával, mely mindössze 40.000 négyzetkilométer.

— Eddig minden török, akivel beszéltem, istenítette Kemál pasát. Ez a konzervatív katona ebben is kivétel. Megkérdeztük Facliry bejt, hogy Törökországnak a nyugateurópai kultúrához közeledése mit jelent? Nincsenek-e vallási akadályai, például a képzőművészetek kibontakozásának? Vannak-e már híresebb festőik, szobrászaik, akiknek esetleg már európai kiállításokon is sikereik voltak?

— Nem vallási, mégis tradicionális akadályai voltak eddig annak, hogy Törökországban festészet és szobrászat európai formában bonía- kozhassék ki. Nem a korán, hanem a próféta tiltja. „Mit mondott a próféta?” A török ember ezt minden dolga előtt megkérdi s a felelet nagyon furcsán hangzik: „Apámtól igy hallottam, apám igy hallotta az apjától” és igy tovább — fel egészen a prófétáig. Egy magyar tudós, Gold- ziher, mutatta ki, hogy a kalifák például, hogyan hamisitgatták meg mindig a maguk számára azt, amit a próféta mondott. Nos a próféta állott útjában a török képzőművészet kifejlődésének. Az utóbbi időben azonban már ezen a téren is megmozdult a török kulturélet. Randi bej, aki megalapítója és első igazgatója a török Szépművészeti Muzeum-nak. már európai hirü festő volt. Követője és utódja Halil bej még nem vett részt-külföldi kiállításon ... A török festőművészet egyelőre nem több olasz iskolák erős utánérzésénél . . .

— A török kuHuréletnek a ^ nyugateurópai kultúrára alapozását el- hibázottnak tartjuk. Ára csak most vettük észre a túlságosan német- francia kultúra kárait. A török kultúrát belülről, önmagából kell kiépíteni. Az iszlammal szemben is a nemzeti gondolatot kell megerősíteni. ami azonban végeredményében mégse jelentse az iszlámtól való elszakadást. Mert az iszlám mégis a mi legerősebb védekezésünk külföldi elnyomóink ellen. A turáni gondolatot is ápoljuk.

Ék elmondja, Fachrv efendi Ahmed Hitemet bej török regényíró, egyik munkájának tartalmát. Egy török hadnagy Szibériába kerül r, ott találkozik egy magyar hadifogoly tiszttel. Elkerülnek egy tatár four udvarába, s mindaketten beleszeretnek a lányába. A lány azután a török tiszté lesz.

— Ahmed Hikmet bej különben szintén erősen franciás műveltségű. Önök jól ismerik. Ö volt a budapesti török konzul és úgy tudom, sokan szerették itt.

Fachry efendi. volt aktiv kapitány a török császári hadseregben, most a pávai földmives iskola növendéke.

— Kitanulok kisgazdának —

mondja mosolyogva bucsuzkodás közben. — Nálunk is ebből a mesterségből lehet a legbiztosabban megélni. R.F.

Petőfi Sándor születésének századik évfordulóját ünnepeljük az uj esztendőben, de halálának körülményeit még mindig nem látjuk tisztán. Ma csak az látszik bizonyosnak, hogy Petőfi halála a segesvári csatához fűződik. Petőfi 1849 julius 30-án érkezett Marosvásárhelyről Székelykereszturra és a véletlen valóban csodálatos találkozásai közé tartozik, hogy julius 31-én szállásadója leányának kedvére elszavalta Egy gondolat bánt engemet című költeményét. Székelykereszturról reggel hat órakor indult a csatatérre és Héjasfalván, érte utói a magyar hadsereget. Petőfi mint honvédszázados Bem tábornok mellé volt beosztva. Vezérében nemcsak a diadalmas tábornokot látta, hanem kellemes barátra is talált, mert Bem maga is író volt, aki a világot nemcsak mint katona a kaszárnyaablakból néztel hanem költői szemmel, Petőfi lefordította számára a szabadságharcról irt költeményeit francia nyelvre és Bem igen gyorsan megszerette a fiatal költőt.

A segesvári csata Bem támadásával kezdődött, de régi magyar átok, a vezérek versengése miatt súlyos vereséggel végződött. Bem Marosvásárhely felől várta Kemény Farkas báró tízezer emberét, Kemény azonban nem mozdult meg és már az ütközet előtt kijelentette: Ne segítsük a polyákot! azután pedig azzal dicsekedett, hogy rászedte a Tátit. A segesvári csala vegén az ütközet valóságos tömegmészárlássá fajult. A magyar halottak százaléka égbekiáltóan nagy volt. Az oroszok vesztesége hivatalos adatok szerint csak negyvenegy embert tett ki, de a magyar seregnek több, mint a negyedrésze elveszett és minden orosz halottra huszonöt magyar esett. A sokkal jobban felfegyverzett és kitűnő állásban lévő orosz hadsereget a magyarok törpe kisebbsége megtámadta. Az eredmény nem lehetett kétséges. Bem tudta ugyan, hogy Segesvárott erős orosz csapat áll, de ezek el voltak szigetelve hadseregük zömétől és éppen ezért támadott. Számított továbbá arra, hogy Kemény hadteste az orosz katonák egy részét le fogja kötni. Az orosz fővezér is számolt Kemény támadásával, de amikor arról győződött meg, hogy Marosvásárhely irányából nem jön ellenség, bekerítő mozdulatra készüli.

Petőfi még délelőtt megérkezett a csatatérre és több csapatnál megfordult. Harcolt-e, vagy nem, volt-e fegyver nála, vagy nem, kérdéses, mert a szemtanuk vallomása megoszlik. Bem nem akarta Petői! életét veszélynek Kitenni és ezért elküldte maga mellől. Pelőü egy hidon állott és szokásához híven, elmerengett a vizén. Délután, midőn a csata fordult, harminc lépésnyire a hiútól egy orosz ágyúgolyó csapott le és felkavarta a port. Petőfi ekkor lement a hídról és Lengyel József széketyke- reszturi orvos felé közeledett, aki éppen sebesültek kötözésével foglalatoskodott. Segesvár irányából ekkor két ezer kozák tört elő és maga elölt hajtotta a háromszáz főnyi magyar húsza, ságot. Az oroszok útjában ekkor már semmi sem állott és csak menekülésre lehetett gondolni. Lengyel dr. figyelmeztette a kozákrahamra Petőfit, de ö megvető mozdulattal kicsinyelte le a veszélyt és Lengyel orvos szavai szerint csak ezt válaszolta: Poiomság! Amidőn Bem tábornok a veszély láttára észrevette, hogy reménytelen a helyzet, visz- szavonult Héjasfalva felé. Most Petőfi is menekült és a Segesvártól Fehéregyházán át Héjasfalva felé vezető országút felé tartott, mert itt maradt vissza kocsija. „Egy dombra felérve — . írja Lengyel orvos — Petőfit hittem felismerni, amint fedetlen fővel futni láttam“. Eközben azonban a mindenfelől előretóduló orosz lovasok csakhamar utolérték és lemészárolták.“ így irta le Petőfi halálát Lengyel József székelyke- reszíuri orvos.

Az utolsó megbízható hír Petőfiről

Az irodalomlörténetirás, Gyulai Pál, Ferenczi Zoltán és Ricái Frigyes, akik kutatták Petőfi halálának körülményeit, először ezt az elbeszélést fogadták el hitelesnek. Riedl Frigyes további kutatásai folytán azonban rájött, hogy Lengyel József nem hiteles tanú és lehetségesnek tartotta azt is, hogy Lengyel jelen sem volt a csatában. Riedl Frigyes. Petőfi halála körülményeiről tartott legutolsó egyetemi kollégiumában már Gyalokay Lajos leírását fogadta el és szerinte ez a megbízható utolsó hir Petőfiről. Gyalokay ugyanis a Hazámban részletesen leírta a segesvári csata lefolyását és elmondta utolsó találkozását Petőfivel. Amidőn a csatasor megbomlott, Gyalokaynak az volt a terve, hogy visszamegy kocsijához, amely Fehérgyarmat közelében állt. Amidőn nagynehezen feljutott az országutra, kardot rántott és fel akarta tartóztatni a menekülőket. Néhány száz lépésnyire azonban sürü lovascsapatot pillantott meg. Ekkor találkozott utoljára Petőfivel és emlékszik Petőfi utolsó szavaira: Nincs idő gondolkozni! Gyalokay sem tudott menekülni és a lovascsapat alá került, de ép tagokkal maradt fekve és csak egy ló lépett lábára.

A segesvári ütközet után harmadnap Bem Kolozsvárott volt és tisztjei azt kérdezték tőle, hol van Petőfi? A válasz néma hallgatás volt. Petőfi felesége, Szendrey Julia, később kutatott Kolozsvárt ura halálának részletei után, de kénytelen volt menekülni a városból, mert félremagyarázták gyakori érintkezését az osztrák tisztekkel

Állítólag élve .temették el Petőfit

Mivel Petőfi holttestét a segesvári síkon nem találták, csakhamar legendakor keletkezeti Petőfi halála körül. Az igazságot nagyon nehéz a sok hiteles, hitelesnek gondolt vagy magát hitelesnek valló tanúvallomásokból kifürkészni. Vachot Imre Petőfi Sándor élete és művei eimü könyvében azt Írja, hogy pisztolylövés terítette le Petőfit, egy Barlos Zsigmond nevű honvéd pedig azt látta, hogy amidőn Petőfi bajtársait lelkesítette, egy orosz golyó sebesitette meg. Dömötör dr. elbeszélése szerint a honvéd balszárny vezére nyeregbe akarta emelni Petőfit, de az orosz dzsidások leszúrták. Pataki József negyvennyolcas tüzérhadnagy azt irja, hogy amint Petőfit közreiogták, egy segesvári polgár pikával (hosszu- élü vágószerszám) szúrta keresztül. Más verzió szerint Petőfi a szomszéd hegyekbe futott és az egyik Kossuth- huszár lovának sörényébe fogódzott, de mikor látta, hogy nincs menekvés, eleresztette a sörényt, földrerogyott és az oroszok agyongázolták. Ezt beszélte el Petőfi tisztiszoigája. Szekula János közhuszár, akit a leghitelesebb tanúnak tartanak, látta, amint két kozák üldözőbe vette Petőfit és az egyik lovas két kardcsapást mért a fejére. Van olyan verzió is, hogy Petőfit megverték, megsebezték, egy oláh telkére vitték és az oláh a sebeiben szenvedő Petőfit agyonverte. Thaly Kálmán valóságos felfedezőútra indult Fehéregy- házára és azt állapította meg, hogy Petőfi a hegyek közé futott, de üldözői, akik husz-nuszonöt lépésnyire voltak mögötte, utolérték és lekaszabolták A legborzasztóbb valamennyi tanúvallomás között az, hogy Petőfit élve temették el. Haller József gróf, akinek Fehéregyházán kastélya van, hosszú esztendőkön át kutatta Petőfi halálának körülményeit és harmincegy évi kutatás után arra a meggyőződésre jutott, hogy Petőfi Sándort elevenen temették cl Csonta János földjén. Ezt nem Haller állította először, hanem csak összegyűjtötte a különböző tanúvallomásokat. Imre Sándor nyomdász a Marosvidékben cikket irt, amelyben ismerteti Bodor János segesvári szász takácsmeslernek elbeszélését. A takácsmester az ütközet után este kiment a csatatérre és megnézte a pusztítást. Egyszerre nagv lárma vonta magára figyelmét és hajmeresztő jelenetnek volt tanúja. Petőfi Sándort ugyanis, aki súlyosan megsebesült, de meg élt. elsőnek dobták be. egy sirgödörbe. Petőfi segítségért kiáltott, de csak ezt a választ kapta: Dögölj meg, Kossuth- kutyá! Petőfit tizennyolc halottal együtt hántolták el. Egy másik vallomás szerint egy muszka katona elrabolta Petőfi gyűrűjét és elevenen dobatta a sirgödörbe.

Az ái-Petőfik

A segervári csata után azonban csakhamar olyan hírek is terjedtek el, hogy Petőfi nem halt meg, hanem dlVasárnap 7

ruhában menekült. Kápi Lajos, ßyör- megyei ev. lelkész azt irta, hogy 1850-ben nála járt Petőfi Sándor. Először Petőfi Istvánnak mondotta magát, de Kápi Lajos ráismert, mert Szentlőrincen együtt tanultak. Ezt a tanúvallomást megerősítette egy nagyváradi polgár is, aki 1849 után látta a költőt és nevén szólította, Petőfi azonban eltagadta a nevét. Jókainak Az uj földesur cimü regényéből ismeretes, hogy a szabadságharc után mennyi ál-Petőfi kóborolt az országban.

Interpelláció Tisza Kálmánhoz

A hetvenes évek vége felé ismét aktuális lett az a hir, hogy Petőfi él, de Szibériában tartják fogva és ólombányákban dolgozik. Maneszes Dániel, aki egy orosz ezredben szolgált éa hosszas szibériai raboskodás után.' Északamerikán át tért vissza Európába, Erdélyben elmondotta, hogy 482 fogolytársával volt Szibériában. Amidőn a bányából kiszabadult, ott maradt egy P égő fi nevezetű magyar, aki hatvan év felé járt, magát nősnek és családapának mondotta. Az ólomibányákban előbb munkás volt, később felügyelő lett és amidőn Maneszes távozott, ilyen minőségben hagyta ott Petőfit. Reviczky Gyula ekkor egy költeményt is irt ezen a címen: Petőfi él. Ez a mese- szerű hir bejárta a magyar sajtót és annyira izgatta a közvéleményt, hogy Relfy Ignác képviselő 1877 junius 14-én Petőfi Sándor és más magyar állampolgárok szibériai rabsága tárgyában interpellációt intézett Tisza Kálmánhoz, mint belügyminiszterhez. Helfy Ignác megemlítette, hogy sajtóközlemények szerint a szabadságháboru idején interveniált orosz hadseregek számos magyar állampolgárt vittek magukkal és hir szerint ezen szerencsétlen honpolgáraink között volna Petőfi Sándor, hazánk nagy költője is.

— Megvallom, — úgymond — hogy én ezeknek a híreknek igen kevés hitelt tulajdonitok. Petőfire nézve éppert keveset, mert nem hiszem, hogy egy olyan világhírű név elrejtve lehessen annyi éven át anélkül, hogy egyetlenegyszer sem hallottunk volna róla hirt. Nem birom elhinni a többiekre nézve sem, mert bármire tartom is képesnek az orosz kormányt, azt róla mégsem tehetem fel, hogy képes lenne a mindenki által ismert népjogokat oly durván arculcsapni.

Helfy egyúttal rosszalását fejezte ki, hogy 1867-ben, midőn a magyar kormány a kormányzást kezébe vette, nem jutott arra a gondolatra, hogy kérdést intézzen az orosz kormányhoz, „vájjon azon időben és azon idő óta nem jutott-e valami tudomására Petőfiről, kiről csak azt tudjuk, hogy az oroszok ellen harcolt élete utolsó napjaiban.“ Interpellációjában kérdezte a belügyminisztert, tett-e valamilyen lépést a megdöbbentő hir való- vagy valótlanságának kiderítése iránt és szándékozik-e minden rendelkezésére álló eszközt felhasználni, hogy „a tényálladék mentül előbb kiderittessék".

Tisza Kálmán rögtön válaszolt az interpellációra és ezt jelentette ki:

— Bár magam is azon leverő meggyőződésben vagyok, hogy O hírek legalább Petőfire nézve álhirck, de éppen azért, hogy nyomába jöjjünk annak, van-e valami és minő alapja annak, amit egyik-másik ember az országban beszélt, intézkedtem aziránt, hogy ott, ahol az illetők tartózkodnak, az ügy megvizsgáltassák. (Helyeslés.)

A belügyminiszter megígérte végül, hogy minél előbb tisztázza az ügyet, mert érdekünkben van, hogy alaptalan, légből kapott hirek által a közvéleményt ne vezessék félre.

Petőfinek levágták a két kezét?

.1 szibériai Petőfi esete azonban szintén valótlannak bizonyult, de most — talán Petőfi születésének 100. évfordulójára — ismét felmerült és Remete István kanadai magyar Budapestre küldött levelében a következőket irja:

„1895-ben Mandzsúriában, Port- Arthur vára építésénél dolgoztam reggeltől sötét estig 40 kopekért. A munkások között több vándor kereskedő kínálta portékáját. Egyik nap egy idős ember is odajött, gyümölcsöt árult. Mindkét keze. le volt vágva és a njga-