Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Julius utolsó alkonyatán ... Petőfi halálának hetvenharmadik évfordulójára 6 Vttiirnap . _________________,1 ] ■ PESTI NAPLÓ D élután öt óra tájt még látták, amint ott uí a rozoga falud korlátján. Gyűrött nyári Zubbonya fehéren vakit a poros szürkeségben. Nyakán kigombolva a gallér s kemény ádám- [csütkája mezítelenül ugrik előre. Lesült, cigá- nyps arca, — borostás lehetett akkor, — hol jegyzőkönyve fölé hajlik, amelynek kitépett lapjait ceruza szántja; hol a távolba fordul, amerre a kis szürke generális öreg ágyúi egyre ritkáíjbau mordulnak. Feje födetlen s lobogó sörényével játszik a forduló szél. Mit irl Talán épp a végzetes dátumot: Julius 31 anno, 18Í9... (Az ilyesmiben szinte gyerekesen pedáns volt.) Sohase tudjuk meg. L iolsó alkony aránylik a táj fölött. Az ő 'Utolsó alkonyata. Ferdén dobálja ragyogó su- gárfeelevónyeit a sülyecLő erdélyi nap a szűrés tarlóra, sárguló kukoricára. Néha egy száguldó lovas kavar porfelhőt az utón, amelynek fakó szalagja ki tudja merre, hová kanyarodik... A halálba?... Talán inkább a halhatatlanságba?! ... Fertályhat. Már csak a muszkák vaskutyái Ugatnak. Bendetlen csoportok lába alatt dobban a hi^ Véres és rongyos; honvédek futnak — yisszafelé. Visszafelé, onnan, ahol minden elveszett. " ' ' .; fejjel, hogy szembenézzen a rárobbanó piká- sokkal?... Miért?!... Aki ezt a szivével meg nem érti. anak úgyis hiábavaló lenne minden magyarázat. Most megtántorodik. A nehéz vas mellének szalad, hátra taszítja s a földhöz szegezi. Az ő földjéhez, a magyar. röghöz, amelyből vétetett, amelyből kinőtt, e zűrzavaros világ csodájára s ez árva nép örök dicsőségére . . . Eddig van. Elzug a lovas fefgeteg. Bámul az alkony s a fűszálak árnyéka ijesztő hosszúra nyúlik a fejéregyházi sikon. Csak egy elesett tiszt ur fehér ruhája világit ki a heverő holtak testhalmából. Megtépett vászon-zubbonyán vérfolt vörösük, a legázolt forradalom szine . . . Mint az elnémult sirály, lehullott viharmadár, fekszik ott — fehéren, szivébe törött vassal, míg be nem takarja a magyar éjszaka feketesége, hogy soha többé ne lássa senki, hogy még haloítaiban se találkozhassunk többet vele ... A meteor, lehullott feltörő parabolája csúcsáról és teste nyomtalanul tűnt el a világűrben. Csak kicsiny, apró emlékei maradtak itt emberi életének: egy nem rokonszenves szép özvegy s egy züllötten-szomorú árva fiú különös árnyképe, egy pesti ház, ahol utoljára lakértt, egy rossz pamlag, amelyet Egressy tett fel a parasztszekérre s amelyen utolszor ültek együtt, a költő és az aktor, mikor; elindultak a végzetes útra . . . Még kardja is elveszett, mint ahogy elveszett ö maga testi mivoltával, a jeltelen, közös sir titokzatosságában. Egressy Gábor lcoesíillésre használt pamlaga, amelyen Petőfi a harctérre utazott De a költő él és halhatatlan, ahogy azt csak közhellyél lehet kifejezni. Hetvenhárom esztendő nem birt egy vékony porréteget sem 1922 július ^3!). vonni azokon a papirosokon, amelyek írásait őrzik. Be azokra a magyar telkekre, amelyekben élő valóság minden leírt betűje. És most majd, születésének százados évfordulóján ünnepelni fogják őt. Igen, az egész ország, a nemzet, a nép, sőt — a hivatalos irodalom is. Ez az utóbbi fiircsa ünnep lesz. S amilyen kiváncsiak vagyunk rá, annyira félünk is tőle: nagyon furcsa ünnep lesz az. Az Akadémia fogja öt ünnepelni, amely nem választotta tagjai sorába, mert az Akadémiának már akkor is a Császárokban, Császár Ferenc költő urban tellett kedve. Az Akadémia, amely )na még inkább nem akarna tudni róla, ha élne, mint a Hiadorok idejében. De hogy is ne: hiszen ez a Petőfi Sándor, akárhogy csűrjük-csavarjük is a dolgot, — forradalmár volt, bár, anélkül, hogy szocialista lett volna. Forradalmár költő! — rettenetes még elgondolni is. Lángoló verseivel ő is szította a tüzet, amelyet Kossuth gyújtott s amelyet olyan sokan megtagadtak Világos után. Izgatott a jobbágyság felszabadításáért, respublica volt az álma, veszettről-mérges hangon beszélt a „dicsőséges nagy urakról“, világszabadságot emleget?'!, egynémely pap. éí tábornok űrről sem volt úridig jó vélemény- nyel, szabad sajtót hirdet : s egy kicsit talár csinált is, szabadság, eg, ilóség és testvériség lángja hevitette ... ó tekintetes Akadémia Kisfaludy, sőt Petőfi Társaság, rendkiyül meg fontolandó és nehéz eset ez! Azt hisszük, bár száz esztendeig vártai erre a dátumra, mégis könnyelműen elsiették i dolgot ezzel a Petőfivel, a Herczegek, Császárok, Pekárok és más földi hatalmasságok, akii ma itt a hivatalos irodalom gondosan nyíri berkeiben, törvénykeznek. Baj lesz ebből, nagj baj. Mert Petőfi Sándor olyan költő, aki nemcsak a halála esztendejében volt forradalmár hanem . . . Mit kerülgessük!! Bizislen, szakasztott épp olyanforma költő, akár, — Ady Endre . . . Az ilyen költőt pedig ma rendkívül ßsiklan dós feladat hivatalosan ünnepelni Magyarországon. Valaki erre csúnyán ráfizet. Vagy, aki ünnepel, vagy akit ünnepelnek. Tán nem csa lódunk, ha azt hisszük, hogy itt — az utóbb esetről lesz szó. Kárpáti Aurél. ‘Ám a keserű tán már nem, is veszi észre őket. Tovább álmodik a hidon, a fölkavart porban, halálravévzett nyárban, vérben és gyalázatban, a szabdság lehulló zászlójának növő árnyékában. Jó, hogy nem tudjuk s jobb, hogy sohasem is tudjuk meg: mit gondolt, mit érzett ebben az órában... De fájdalmas, kétségbeej- tően fájdalmas lehetett az utolsó pohár, amely nyilván nem mulék el tőle. R azután ... Azután magukkal sodorják őt is a menekülők. Nem oly régen még voltak öregek, akik ködösen emlékeztek orro a tragikus rohanásra. Közelben veresük már a kartáestüz, kársán a vad kiáltás s megreng a föld a kozák-lovak patkója alatt. A fehérruhás, fiatal őrnagy szökkenve megy az utón, a zizegő kukoricás mellett. Miért nem vág le. miért nem búvik el, mint annyi más, a reszkető leveles sűrűjében! Miért nem menti életét?... S miért áll meg most néma daccal, komor-kevélyen, felszegett t .......■ " ~r’ ..-itííS T‘jf tL-23*rr*A“’ *'•>8(?**“•**»■ A segesvári csatatér, ahol Petőfi elesett
