Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Mint politikus és függetlenségi érzelmű ember, a Szederkényi Nándor vezérsége alatt álló függetlenségi pártnak volt hive. Az általános választások alatt úgy is mint képviselőjelölt, úgy is mint szónok, ritka lelkes agitácziót fejtett ki, s ha 6 maga nem is harczolt személyes sikerrel, erkölcsi diadalban volt része. Élete utolsó hónapjait is a függetlenségi eszmék s az alelnöldete alatt álló Petőfi-Társaság szolgálata foglalta el leginkább. Még október hatodikén lenn volt Aradon, hogy úgy is mint költő, úgy is mint szónok áldozzon a múlt idők nagy emlékének. Tegnap délután a Petöfi-Társaság Szana Tamás elnőklésével ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a halottat pénteken, január 2-án délután temetik el a kerepesi-uti temető halotlasházából. A társaság külön gyászjelentést ad ki, koszorút helyez a koporsóra s Jókai Mór elnökkel, esetlég Térien Arnold helyettes alelnökkel testületileg vesz részt a végső tisztességen. A búcsúztató beszédet Ábrányi Emil mondja. Elhatározták, hogy a január 6-iki közgyűlésen Bartók érdemeit Jókai Mór, akadályoztatása esetén Vértesi Arnold méltatja. A Nemzeti Színház is külön jelentésben tudatja Bartók halálát, mint a drámabiráló bizottság tagjáét. Koporsójára koszorút helyez s a temetésen testületileg vesz részt. A haláleset alkalmából a színházra kitűzték a gyászlobogót. Az elsők egyike, akik az elhunyt családjának részvétüket kifejezték, ÍV lassies Gyula dr. kultusz- miniszter volt, aki a következő táviratot intézte Baróihy Lajoshoz, az elhunyt unokaöcscséhez: »Bartók Lajosnak a magyar irodalmi élet munkásai és barátai által mélyen fájlalt elhunyta alkalmából fogadja, kérem, részvétemnek kifejezését és tolmácsolja ,a megboldogult családja előtt is. Wlassics Gvuki«