Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
/ Váratii Uralás Emelése _ Az V} nemzedék tudóai tójától. — í Tegnap délután 4 órakor temették el a Kerepesi temető halottas házából Váradi Antalt az ősz Írót, lapunk igaz jó barátját, akinek ked- yes gzinészmegemlékezéseit gyakran olvashatták az Uj Nemzedékben lapunk olvasói is. A temetési szertartást IIanui/ Ferenc volt egyetemi rektor végezte. Búcsúztató beszédet mondott Berzeviezy Albert a Kisfaludy Társaság, Hevesi Sándor tte, a Nemzeti Színház nevében. A Petőn Társaság részéről, amelynek az elhunyt alapitó tagja és aislnöke volt, Pékár Gyula elnök a következő gyászbeszédet mondottat _ Tisztelt gyászoló gyülekezeti Oszlop dőlt ki ismét, egy csupa ihlet, csupa szív, csupa lélek, szép amhorossiop, — nemos osfciöp: sudara a poézis, az álmok, az Ideálok legtisztább márványéiból való s erő és báj egyesültek a mázsái tói formált mivoltában: csupa komoly dóri erő a pillér lendülete s kapi- tcljét az életöröm és édes derű kocses jóul girlandjai aranyozták körül. Ősz- j lop dőlt ki, a magyar költészet nemes ; tartója,' ékes dísze • a ml Petőfi Társaságnak egyik nagy alapítója: Yáradi j Au iák társnak, &] elnökünk, büszkesé- , günk, — jó Tódí'bítyáük, állj meg egy percre a halál kapujában s Te, ki mindig oly kedve« szerénységgel menekültéi a bók, a magasztalé* elől, engedd, hadd mondhassam el végre Neked, mily nagyra tartottunk g mennyire szerettünk nrf- Tégedl — Napfény volt életed és nem az égető, pusztító, lankasztó napé, hanem éltető meleg, derűs verőfény volt a Te nagy szived sugárzása. Nagy német költő ősöd ihlete a századokon át magyarrá szűrődött benned, de az északi gormán sziv-komolyság, mélázó kodély- jnélység azért — akárcsak az átültetett virág! — kinőtt és uj színekkel magyarrá virult, magyarrá pompázott benned. A goethei érzés-virág, a Faust Margitjának a német margaréta-virága ölelkezik tehetségedben a magyar bazsalikommal . . . Innen ihleted sokszínű, sokszerü, gazdag különlegességo. Bölcsődnél több mnzsa volt jelen: a dráma, 1,7. ód*, u bailr'd.-, a könnyű lrsu nem tői mind íöléd tartották Ihlető fónyss kezükét, s a tiszta klasszioitds hellén leányai épp úgy magukénak vallottak, mint a magyar ősök, a Hun utódok, a honszereíet magyar múzsája. De Ott voltak bölcsődnél a jókedv Puek-jai, a humor kóboldjai, a széliéin rakétázó Arieljei is... éa ők tettek párnád alá a köny és kacaj ölelkezésének csodás titkát, az érzés-alehynila e drága kincsét, talizmánját. És aztán lelkes fiatalon, hatalmas lendülettel vágtál neki a Parnasszusnak. Diadaloddá lett Iskarioth s a magyar költészet diadalává e hatalmas költemény, mely a mnlt ezázad utolsó negyedének egyik legmélyebb és legmerészebb drámája. Aztán jött a többi, velük az Akadémia tizenegy koszorúja.,. Verseid, ragyogó dik- ciójtt ódáid, megható, bájos legendáid mint megannyi újabb babérlevelük nőttek ki s gazdagították életed koszorúját örökzöld levelek: verseld, ódáid élnek, a közönség olvassa, az ifjúság szavalja, minden esztendő őket újra meg njra felavatja ... Lassan aztán havas lett halántékod s az északi lelki örökség, a kegyeleti» kedélymélység nj tollat, az emlékezés tollát adta a kezedbe. Kezűtől emlékezni a régiekről, a forradalom, az irodalom, színészet .jeleseiről. Megírtad a forró; deszkák annyi derűvel bájos aranylogendáját s a nagy akiorok hamleti temetőjében nj fejfát állítottál neveseknek Ós névteleneknek egyaránt. A színpad!... álmod és elemed, hozzá éreztél mégis leghívebben. Tháliáé, a magyar Thál Iáé volt életed... és övé lett halálod is. Hisz iágöndoltál, révedező utolsó pillantásoddal reá néztél, midőn a Nemzeti Színház előtt össze rogyva ott a Magyar Thália lábánál utolsót leheltél. Régi mondás: az emberek úgy halnak, ahogy éltek: Te költő voltál s költőként hagysz itt bennünket! Oszlop voltál . . . 8 mi nem hagyjuk ezt az Oszlopot kidőlni: a szeretet emlékezése fenn fogja tartani. Isten veled . . . Te, kinek Iska- rioihjában a Messiás oly Izzéan van jelen láthatatlanul: Te immár látod az Üdvözítőt, vallásos lelked mély rendiüe- tóvel állsz Jézus előtt. És ml érezzük, ő megáld, mert széplelkü, nemes ihletű és jószivü voltál... Napod éjre dűlt, lement De élted derűje az emlékezés visszfényében örökké fenn, felettünk egünkön marad. Múzsákban boldogult jő Tóni bátyánk, — IttM uzsukV
