Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

éve vagyunk itt, — úgymond egyikük, — kétszáz éve jöttünk Tirolból; s ha én Sajóról, Mohácsról olvasok, hogyhogy vesztek ott a magyarok : mintha én, az én őseim estek volna ott. De hiszen Rogerius mester is, a ki legjobban sirt, dalmata volt.

íme, -— pedig mit neki Hekuba ? De ezt a história teszi, hogy visszafelé asszimilálódiék az ember, hogy ezer esztendő aspiráczióit fölszedje magába. Marczali például hatalmas képet ad az igazi magyar uralomról, a király igazi, patriarkális, nagy hatalmáról, melybe semmi idegen se . vegyül. Ezek az .Árpádok, s az Anjouk talán még ideálisabbak. A drámai költészet varázsvesszeje kell most, hogy e korszakot visszateremtse.

Mert mi hát a történelem, és mi a történelmi dráma ?

Az újkori csillagászok, kiknek magaslatán a tudomány maga is már legfönséeresebb költészet — azt bizonyítják, hogy földünk eseményei nem tűnnek el : mindent hiven lefényképeznek a sugarak és megőrizve terjesztik tovább á tér és idő végtelen határáig. Évezredek előtti nagy pillanatok nyernek igy örökkévalóságot. A lég nagy tükre igy szemlélteti most valamely távoli csillagban Julius Caezár megöletése nagyszerű jelenetét. És midőn Napokon átkelt hadseregével télzivatarban az Alpokon : a légkörben addig kavargóit ez a kép, mig három év múlva a Saharán tűnt föl: a délibáb mutatta elő egy karavánnak, döbbenve szemlélték a mesés természet-tüneményt.

Itt a tény, a történeti valóság: a mint a hóditó áttörtét a Szent-Gothárdon, — és itt a drámai költészet, melynek izzó athmoszférájá- ban föltámad és megaranyozva él a mulékony s mégis halhatatlan »iilana?

Váljon «Bánk-bán« nem ily Fata-Morgána- kép-e ? De hűbb, becsesb, igazabb és többre tanít népisme, magyar lélek- és jellemtan s történeti szellem dolgában, mint a homályos és bizonytalan krónikák.

S az «Einher tragédiája», titkos jelenései egy próféta ihletű költő lelkének, nem hiven adia-e elő az egész világtörténelem logikáját, még a jövendőt is, a történet könyvének örökös, nyers vérfoltjai nélkül, meséi által szebben s mélyebb tanulsággal minden bölcsész iskolánál ?

Drámairodalmunk e remek stádiumai közt a 'színpadi hézagot kitöltve látni hőseink nagy alakjaival, a magyar szív és elme ezredéves tengerzugását hallani, a nagy tengerét, melynek az aljas is nagyszerű lesz tükrében, s hallgatni szigorúbb tökélyü drámai szerkezetben, mint Shakespere históriáit hallgatta Anglia, oly álom, mely a nemzeti színészet egy korszakában már valóság volt s miért ne lehetne ujra azzá ?

A történet ismerete: ez a tízparancsolatból a negyedik. «Tiszteld apáidat s anyáidat, nemzet, hogy hosszú életű lehess e földön!»

De ne csak az ifjúságnak tanítsuk ezt a lelkesedést s a kegyeletet, a felnőtteknél kezdjük! Kezdődjék meg a Nemzeti Színház vezetésénél.

Hogy mily fontos a történelemnek hazafias tanítása, végre belátják államférfiaink, látszik a fölvetődő tanintézeti összeütközésekből, kezdjük el játszva, a színpadon!

Árpád, Mátyás, a Bethlenek, Bocskaijaik zászlói diadallal kell, hogy szabjanak e színtérén, mely a haza téréit jelentse a múltban. S támadjanak föl kíséretükül a magasztos nők, ősi magyar társasélet, érzés, és szerelem!