Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
nagyok kijelöltek ; hogy találkozhatott volna az uj korral ? A kor haladása ma is rohamos, de a szár- í nyak nem a pegazus vállain vannak, hanem Merkúr sarkain. Hogy értse meg e kor őt, ki a végtelenség és halhatatlanság eszméiben lé- lekzett, s ha kevesen értik sagg, nem költészeti férfiasságának hibája, hars, Ijka kör gyöngét ségeié. Lírai költészete ala]?jv*^n az élvek könnyelmű bölcseleté képezi, t«#..jait a görögöknél, az eszményért örökké küZKÓdő férfias ember szólt Vajda lantján, ki a magas czélt látva, megborzad az alacsony eszközöktől. Több benne az égi származás, ezért meg- hasonlik a földdel. Mint Atlasz, kariatid-izmokkal veszi félvállra a földet, mint Prométheusz véresen viaskodik a kétség marczangoló keselyűivel. És mint Enceladus titáni erővel törve vissza' az égbe, honnan a sors Jupitert ujja letaszitá s ő a rádobott Etna alól is emberi méltatlankodása lángját és boszuja ostromló köveit szórja fel az istenek lakára. Mert ég és föld között őrletve az ember, még a költőnek is csak lelke repülhet, az anyag nem : lázadó marad szent hite daczára, — ám a költő még panaszait, zúgolódásait is harmonikusan fogja zengeni, hogy szenvedése, hangjai az emberiségben enyhülést keltsenek s Istenben irgalmasságot. Daczosan, mint egy óriás, hajthatlan zsarnoki a dölyffel, a prózaisággal, kontárságga“ szemben, ha költői becsérzetét félti, — különben gyermeki és alázatos, ki engedelmet kér, hogy jóbarátai asztalához leülhessen. Ez az ő külső jelleme, mint Petőfinek: gyermek és óriás. — A kagyló nem termi úgy a fájdalomból gyöngyeit, mint az ő lantja a fájdalom gyermekeit, költeményeit. S a fehér fényével becses az igaz gyöngy, még ritkább drágaságok e fekete gyöngyök, a keserv, vi- lágfájdalorn és meghasonlottság remek össz- hangu alkotásai. Nemcsak az izgékony szemből, érzékeny szívből, magából a hideg agyvelőből facsar könyeket velők. S nem hunyt . el anyagi ínségben. Voltak barátai. Barátai voltak sokan azok is, kiket ő tartózkodásában nem tartott azoknak. A közművelődés első férfiai megtették nemesen felfogott hivatásukat a fáradt költővel szemben. Halála nem váratlan, — hosszú volt. S benső elvérzésnek nevezhetni ezt a költőhalált, mely a rideg valóval megbékülni soha sem tud, mert nem leli üdvét a földön, csak a fájdalomban, s mely már a tavaszban „kiégett szív vei kérdi: miért születni, minek élni ?“ Isten veled! Mágljtót kellene, mint Shelley- nek, hogy rakjunk, költőtársaid, melyről a tűzzel csókolódzva égbe lépj. E kopoisó, mint fekete^ bárka"! vizein, felette fényük szellemed és nyitva van a költő szeme, néz és iát a fényes, még is átfürkész- hetlen égbe, öröklétbe, honnan a napok, csillagok, üstökösök áradnak elő, mint egy-egy szikra az ur leikéből; ily fénysugár magad is, ki haza térsz, isten homlokára. Isten veled!“ Ábrányi Emil. „Senkinek sem maradtál adósa. Most fizettél a természetnek is. Minden tartozásod törlesztve van ! Most majd a magyar nemzeten lesz a sor, hogy lerója tartozását veled szemben, a ki világraszóló kincseket adtál neki, mig magad teljes szegénységben térsz a hazai földbe vissza.
