Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

fciállitáson is részt vehetnek. E tekintetben egyes uradalmak és a nagy szent-miklósi fQldmives iskola valamint a német cernyai fiók gazdasági egyesület érdemelnek külön említést A köznép — fájdalom — távol maradt az üdvös versenytől. Nem igy a t en yé sz áll a t-kiáll it ás­nál, a hol örömmel láttuk, hogy az úri tenyész­tőkkel dicséretesen versenyeznek derék svábjaink is, a kiknek gyönyörű lovai nem válnának szégyenére bármely nagyúri istállónak. A lókiállitásnál az oroszlánrész ThurnTaxis herceget, a szarvas­marha kiállításnál pedig Csekonics grófot illeti, mint a kik a legtöbb és legszebb példányokat állítot­ták ki. A juh- és sertés kiállításon több uradalom versenyzett egymással, mig az egyesek tartózkodtak a kiállítástól, egy-két kikindai gazda kivételével. Teljesebb volt mindezeknél a gazdasági gép­kiállítás, a hol húsz kiállító küzdött a babérért, köztük egy berlini, egy bécsi, hét budapesti és ti­zenegy vidéki cég. Legtöbb gépet állítottak ki a Sehlick-féle cég s Umrath és Fehér Miklós Buda­pestről s Kühne Mosonyból. Érdekes volt pénteken az ekeverseny és a gőzeke próba, a hol gróf Náko bánátkomlósi uradalmából mutattak be egy körben forgó s egy gőzgéppel dolgozó Fauvler.féle gözekét, mely alacsony áránál és használhatóságánál fogva talán előbb nyerhetne nálunk elterjedést, mint a két gőzgéppel dolgozó s rendkívül drága, más rendszerű gőzeke. Különösen említésre méltó még a konyha- kertészeti kiállítás, mely kiváló gazdagsága és szépsége által tűnt ki, valamint a méhészeti kiállítás is, a hol Szeicz Pál henriettenhofi gyö­nyörű méz- és sajtkiállitása talált legtöbb dicséretre. Volt némi selyemtenyésztési és háziipar ki­állítás is, de kivált ez utóbbi igen csekély mérvben. Ezek volnának a kiállítás fénypontjai. De voltak hiányai is. E tekintetben nem lehet szigorú bírálatot alkalmaznunk, mert figyelembe kell ven­nünk azt, hogy csak kísérlettel állunk szemben, a mely a kezdet kezdetének mégis csak beválik. De éppen ezért, mert a jelen alkalommal csak kísér­let történt, okulásul a jövőre nézve és tanulságul a jelennek el nem mulaszthatunk egyet-mást a kiállí­tás rendezőinek figyelmébe ajánlani. És pedig első sorban is azt, hogy hasonló kiállítások rendezésé­nél, más alkalommal el ne mulaszszák a nagy kö­zönség érdeklődését jobban felkölteni. Törekedni kell főképen, hogy a köznép érdeklődése se hiá­nyozzék, mint a jelen alkalommal hiányzott. A ki­állítás meglehetősen látogatott volt ugyan, de épen azokat láttuk ott csekély számmal, a kiknek leg­nagyobb szükségük volna a tanulásra. Nagyon rá­férne megyénk népére, kivált a mezőgazdaság terén a tanulás. Mert mi tagadás benne, némely vidéke­ken nagyon is primitívek az állapotok. M. ' 11 NAPI HÍREK. (Folytatás a főlapról.) — (A magyar tudományos akadé­mia igazgató tanácsa) tegnap délben gróf Lónyay Menyhért elnöklete alatt ülést tartott, melyben első sorban felolvasták a magyar minisz­terelnök levelét, a melyben felkéri az akadémiát, hogy a delegációknak október havában tartandó ülésére az akadémia helyiségét engedje át. Az igaz­gató tanács a felhozott indokok alapján még ez egyszer átengedi a delegációk számára az első emeleti heti üléstermet a hozzátartozó mellék­helyiségekkel együtt. Ezután F r a k n ó i Vil­mos főtitkár bejelentette, hogy a budapesti törvényszék elrendelte a Zsivora-hagya- t é k n a k az akadémia, mint általános örö­kös részére leendő átadását s a hagyatéki ügy le­bonyolítását az akadémia ügyésze már megkezdette. Az akadémia egy korábbi határozata értelmében néhai Hammernyik János volt váci polgár sírjára — a ki az akadémiának 14 darab első hazai ta­karékpénztári részvényt hagyományozott — díszes síremléket készíttetett, s mivel ez a jelenlegi sir felett el nem helyezhető, az igazgatótanács elhatá­rozta a nemeslelkü hagyományozó hamvainak egy uj, megfelelő sírba való áthelyezését, s erre vala­mint a sir további jó karban tartására a költsége­ket megszavazta. Végül bejelentetett, hogy néhai Mihalovits István torontálmegyei földbirtokos 200 frtot hagyományozott, az akadémiának. — (Párbajvilág Hontmegyében.) A hont- megyei párbajokra vonatkozólag még a kővetkező­részleteket írják. Az első párbajnak br. Majthé- nyi főispán és Ivánka Zsigmond közt Budapesten kellett volna megtörténnie pisztolyra. Az előkészü- j Jetek már meg voltak téve, a tekintélyes segédek ' la sé_ mek lett a borzasztó elem áldozata. A uu-— helyzete iszonyú. A kár összege meg nem állapít­ható, többen vannak olyanok, kiknek semmijük sem maradt. Gróf Somssich Imre azonnal eleséget s pénzt osztott ki a károsultak között, vigasztalja a szerencsétleneket, s földet jelölt ki számukra, hogy minél többet vessenek ; némelyeknek vetőmagot is ’ adott. — HosszuPereszteg köz- ségét e hó 19 ikének délutánján óriási szeren­csétlenség érte. Valószínűleg gyermekek vigyá­zatlansága következtében gyuladt ki egy mellék- épület és a község felső-falusi részén harminckét lakóház tömérdek melléképületekkel, rövid egy-két óra alatt a romboló tűz áldozatául esett. A kár meg sem becsülhető, tömérdek takarmány, szalma, gabona és csépeletlen jószág égett porrá. Sokaknak csak a rajta valójok maradt. Szinte megesik az ember szive a nyomorúság láttára, mert biztosítva csak a lakóházak teteje volt, mintegy 4—5 ezer forint értékben. S mintha a szerencsétlenségből nem volna egy is elég, épen az nap vette a község elöljárósága az adóhivataltól az állami végrehajtási meghagyást. — Kisbér község nagy része e hó 5-én virradóra leégett. Azt hiszik, hogy kóbor ci­gánycsapat bosszúból gyújtotta föl. ____________ T Srvényszékicsarnok. A galíciai Tisza Eszlár. A többször emlegetett lucai gyilkosság ügyét holnap szept. 30 án kezdik tárgyalni a krakkói es­küdtszék előtt. A rzsezovi (Gácsország) esküdtszék egy ízben már vétkeseknek nyilvánította a Mnich Franciska meggyilkolásával vádolt Ritter Mózest és társait és a bíróság halálra ítélte ezeket. A bécsi birodalmi törvényszék azonban ezt a tárgya- lást és ítéletet megsemmisítette, a meggyilkolt leány } holttestének exhumálását rendelte el és az ügyet , uj tárgyalás végett a krakkói esküdtszék elé .

Next

/
Thumbnails
Contents