Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

megéljenzé az egy-két urasági fogatot, fitymálva nevetett utána a fiakkeres méltóságoknak. Pedig a legtöbbje ezt a jármüvet használta- Gróf Suli Muki is átment ezen a caudiumi jármon.

De ah! a királyi termekben ! Ott már otthon volt. Ez az ő athmosphaerája! Don Caesar de Bazan nem tud másról, csak az ő nemességéről, melytől a castiliai etikett azt várja el, hogy föltett kalappal beszéljen a királylyal.

Élvezte is a pillanat gyönyörét. Mit neki az udvar hölgyei! Egy legmagasb megszólítás kegyét is mit vadászsza a valódi nemes! Bevitte magát a buffetbe és felragadt az asztalról egy üres sörös poharat.

A leskelődő lakáj ott terem, s kitalálva a vendég szándékát a sörös pohárban, kezében ' egy üveggel kérdi:

— Bier, euer Gnaden?

— Wosz ? Das kann ich beim Pilsner trinken! Beim Hofe trink’ ich Sompányer mit Bordeaux !

És a söröspohárból itta a sampányit bordóval.

A rózsaszín gyöngyök, mint millió rózsaszín gnómocskák, felszállottak fejébe és eltöltötték rózsaszín képzeletekkel.

Fölépültek a chateux d’Espagne-ok, kastélyai és dominiumai. Agrár kérdések helyett agarai nyihogták körül, hitelegyletek helyett hajtóvadászatok, játék, kalandok, szeszélyes úri pasz- sziók foglalták el.

ügy neki hevült, olyan kedélyes és meleg volt mindenkihez, mint csak egy magyar mágnás házigazda lehet vendégeihez.

Itt jön a szellemes diplomata-tábornokpolitikus, a kinek fürte sohasem hervad, mint az örökzöld. Gróf Suli Muki a vállára üt:

— Szervusz, kegyelmes uram! A Bombel- lesz jószágát megvette a Jajtellesz!

És a kegyelmes ur világért sem apprehen- dál, sőt üdéliter mosolyog. Mindakettő pur s a n g. Jó fiuk mindaketten. Itt nincs különbség. A zseb lehet más, a vér ugyanaz és nem válik vízzé.

Csak egy válik .vízzé : az édes álom.

A lakáj még töltögette a poharat, midőn ütött az óra. Muki ébredj! megyünk haza. Nagy cihelődés mindenütt. Az összetorlott fogatok megkezdik robogásukat lefelé Budavárából.

— Hányadik számú a kocsid ? kérdi egy drágaköves, gimbes-gombos diszmagyar. Az enyémre nagyon későn kerül a sor. Elmegyek veled.

— Hányadik, hányadik? dörmögi Muki.

Az ördögbe! Ha ki nem ment volna a fejemből. — ' —Végre mindenki meglelte a magáét. Hosszan kígyózott végig a kocsisor az Albrecht-uton a csillagok fényénél.

A csillagok fényénél ki koptatja hátul a flasztert, lobogván kócsagforgója, libegvén mente ujja és csörömpölvén arany kardja, sarkantyúja?

így vitorlázik haza az udvari bálról Suli Muki gróf.

— Szekeren ment, gyalog jött! kiabálják a még mindig szájtátó éjjeli bámulok a palota előtt. És Muki kardjához kap, de egy keserves sóhajjal vissza dugja.

Itt baktat már az Albrecht-uton. Minden

l\ _ /

I

Kocsi messze jár már, nem látja senki, nem hoz szégyent úri rangjára.

Ekkor mint a váratlan menydörgés, hallik. mögötte egy uj kocsi robogása. Éppen a Mai- Iá th-ház tövénél.

— Bárcsak valami Spanga volna! fohászkodik Muki. Azzal majd elbánnék ! De elbújni nincs hova.

Oh nem! Nem Spanga! Sokkal nemesebb fegyverrel dolgozó férfiú az. Gyorshíreket szállít a világ minden részébe, minden meg- és meg nem történt eseményről. Ő a hírvivők hírvivője, az élő telegrafpózna, ki nélkül még az udvari bál sem történhetik, mert ha történik is, ő „nemtörténtté“ hallgatja agyon. Ismeri mindenki, ismer mindenkit és őtet ki nem kerülheti senki. A híreket összesepregetni maradt vissza a bálteremben.

Kihajol, meglát egy szorgalmasan gyalogoló főurat. Gyalogolni olyan diszmagyarban, a milyet ő is visel! Mi lehet ez ? Meg kell állani I Kocsis, állj meg!

— Áh! Nini! Méltóságod az ? Csak nem megy gyalog ? Nincs kocsija ? Kár! Legyen szerencsém! Tessék felülni az én kocsimba.

Gróf Muki megvetőleg csapta össze a mente ujját:

— Miféle konfidencia ?

— Nem konfidencia kérem, hanem konfor- tébli. Négy üléses. Tessék helyet foglalni !

— Félre az utamból ! Fogadásból megyek gyalog !

S igy jutott vissza Pestre az utolsó Mohikán.

Don Pedrö-