Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

A »PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA.

A magas Tátra aljáról.

— A Pesti Hírlap eredeti tárcája. —

I.

A tourista.

Már Kassán úgy csatlakozott Poprád-Fel- kának igyekvő vonatunkhoz, hogy óriási hegymászó bot volt a kezében, fajd-tollas, vadkan- sörtéjü kalap a fején; látcsövek, bütykösök, és szivardoboz oldalán, bőrujjas a hátán és fontos talpú kiszegzett alpesi cipők a lábán. Mintha nem a koupéba, hanem egyenesen a Gerlach- falvi csúcsra lépett volna fel.

Erős ötvenes, erős porosz volt Hans Kuxhaven, berlini glycerin gyáros, a Sanft- lebenek hegyi specieséből, kik mint a kéneső, mint a hegyek Ahasvérjei nyugtalan izgalomba jönnek egy hegység láttára és nincs maradásuk, mig a legmagasb tetőn „Kiszelak“ fölé, mint a rúnákat, szik'ába nem vésték be a magok nevét

Amint reggelre a szepesi völgybe értünk — egész éjjel esett, — felszakadtak a felhők. Végtelen saisi fátyol gyanánt takarták még el a szemközti hegyi tájat, de gyorsan iramodva jobbról halfelé, s leterpeszkedve egész a völgyig, úgy hogy e csoda-függöny megett rejtve maradt az egész Tátra panorámája.

No most! Az iramló felhőfüggönyt átdöfte a napsugár, cafrangokra szaggatták a fenyvesek csúcsai: szét esett perc alatt, összeverődött rop- |

pant gomolyagokba, s az északi szél tüdeje oly dühösen fújta e felhőlavinákat a hegylánc hosz. szában, mint a csibukfüstöt, de kolosszális tömegekben egymást kergetve, egymásba olvadva, leomolva s át meg átváltozva, uj meg uj szörnyalakokká Proteusként, mig smaragdzöld pompájukban előbbukkantakía hegyierdők, kifehérlettck Tát- rafüred épületei s fenn vakítóan tündököltek a napsugárban a legmagasabb Kárpátok havas ormai.

— Természet, istenem vagy, s én imádlak!

De mi a magyar lelkesedés szalmalángja a porosz elragadtatás olvadt gránitja mellett! Hans Kuxhaven alpesi-láza dühében jajveszé- kelt, mint a krokodil, ha gyermeksirást játszik, ki akarta vágni magát a szalonkocsin, hogy hamarább oda érjen, aztán megragadta karomat és szólt szent őrületben:

— Uram! Harminc éve utazom, bejártam a kontinenst. Uram, voltam Svájcban, Tyrolban az Alpokon, az Appennineken, a Schwarzwal- don, a Harzhegységben, megmásztam a Mont- blanc-t, Szent-Bernhardot, Jungfraut, Gross- glocknert, Pilátust, de hegyet csak most látok életemben először! Mert ez az önök Tátrája úgy bukkan föl egyszerre a földből, mint egy óriás, nem apránként mászik felfelé a síkságból halomról-halomra, mint a többi, hanem pillanat alatt feltör az égig és fölemel az égbe. Ah, nagyszerű, nagyszerű! A Spree partja sem szebb, pedig az csupa ,j ej e n d !“

— Nevezetes hely, felelék; eljár ide

JMoltke is, és Oltványi Pál szegedi prépost.

— Csak már ott lehetnék! De ah! arra vagyok kárhoztatva, hogy előbb kiszálljak Pcp- rádon. Földiek várnak rám a Húsz Parkban ; ott laknak, mert ott jól lehet élni; egy napot nekik kell áldoznom. De holnap látom önt Sehmeeksen, s megyünk a lomnici csúcsra.

— Nem az a legmagasabb, hanem a Ger- lachfalvi.

— Tehát a Gerlachfalvira! De hó-e rajtuk, a mi ott fehéilik? — tévé hozzá, látcsövét kiszegezve.

— Hó. Van itt mindég. Az ott a Lengyelnyereg hajlása, onnan jönnek a viharok. Tavaly ott úgy gazdálkodtam meg a lemászást, hogy jó fél angol mértföldnyi he mezőn lecsúsztam lábközé feszitett botomon; de nem fékeztem eléggé, s végre leérve oly gyorsasággal ütköztem a sziklákba, kinyitott lábakkal, hogy ha utána nem engedek térdben s az összecsapás percében ruganyosán össze nem húzódom mint egy „ütköző“: összetörtem volna magam; igy is megrándultak az izmaim. Másodszor már jól ment.

— Ah, itt az én „ütközőm!“ — mondá, megemelve a hegymászó árbocot, mini egy Hermann-szobor a Grottenburg tetején. És kiszállva s a Husz-kert felé kanyarodva, még utánam kiáltott:

— Holnap a Gerlachfalvin !

* * *

Két hétig időztem fenn Tátra-Füreden. A

Mai számunk 54 oldalt tartalmaz.