Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

BUDAPEST, 1903. JANUÁR 7.

S Z E ll D A

X. ÉVFOLYAM 6. SZÁM

Előfizetési ár: negyedévre 7 Korona, egész évre 28 Korona. Egyes szám ára helyben 8 fillér, vidéken 10 fillér.

Főszerkesztő

Holló Lajos.

Szerkesztőség és kiadóhivatal : Teréz-körat 19. szám

Hirdetések nonparellle számítással díjszabás szerint

Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy

az illető postahivataloknál az előfizetés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni,

nehogy a lap szétküldése fennakadást szenvedjen.

Az üres hely.

Budapest, jan. 6.

Ma délelőtt tartotta meg évi közgyűlését a Petöfi-Társaság. Mint mindig, úgy most is tartalmas előadások tették az ülést érdekessé. És mint mindig, úgy ma is nagy és szép közönség jelent meg az Akadémia dísztermében.

Á közönség szeme egy üres helyre tapadt. Hol van ö, aki mindig itt volt ? Buzgőlkodott, lelkesített, vezetett. Akinek tevékenysége ezt a társulatot létrehozta, fenntartotta, népszerűsítette. Aki azért volt vezér, mert a kötelességeknek ö volt a leghívebb szolgája. Hol van ?

Pihenni lért.

Imént hantolt sírján még zöld a koszorú. Alakját még látjuk; hangja még mindig cseng. Érezzük, hogy eltávozod. Nehezen hiszszite el, hogy nem tér vissza többé. Mintha láttani csalódás volna az üres helyen az összetörött lant.

Díszes temetése nem volt. Gyászt a napisajtó nem öltött. Ravatalánál nem tisztelegtek a szokásos küldöttségek. Utolsó útja olyan egyszerű volt, mint az élete.

Hanem a napsugár megjelent, hogy elbúcsúzzék tőle.

Élt, küzdött, szenvedett. Meghalt a kórházban. Eltemették a hatósági halottas kamarából. Hiszen magyar költő volt.

Semmi egyéb, mint költö.

Se hivatalnok, sem ügyvéd, se földbirtokos, se bankár. Csak költö volt. írásban, beszédben, cselekedetben mindig költö.

Mindig igaz, mindig tiszta, mindig nemes volt. Szeretetben, haragban, bátorságban alkut nem ismert.

Amíg más fészket rakott, ö dalolt. Földi javakért nem futott. Hatalmasok kegyét nem kereste. Beszélt a lelke mélyéből és irt a szive vérével.

A magyar irodalom berkeiben harmincz- két évig andalgott. Lyrájában igaz gyöngyök termettek, mint a-sebzett kagylóban. Történeti drámáiban öserö lüktet. Szatíráját fennkölt erkölcsi érzés sugalía.

Mindent ostorozott, ami rut. Utálta a haszonlesést a politikában, a nyegleséget az irodalomban, a szédelgést ^ k" á- lyán. Megvetette a szmmijvel. ledérséget, aregényekk ki.í ült Ságot, a szeczesszió által megalázott ízlést.

Hazájának élt. A nagy, a hatalmas, a gazdag, a független Magyarország: ez volt az ö szent eszményképe. Faját, nemzetét győzelmesen szerette. Boldogtalan volt, ha a nemzet hagyományainak törzsfáján egyetlen levél elsárgult. Kínszenvedések között nézte, hogy miként sárgulnak és miként hullnak porba a levelek.

Oh, bizony nem nagy szerencse magyar költőnek születni. »A költö és a sorsharag egy anyaméhből lettenek«. Nem földi jutalmakra gondolok. A valódi költö bövön meg van jutalmazva azzal, amit ir. De mikor milliók érzése központosul egy kebelben s mikor az a haza, amelynek szivkamrájában lakik a költö,. szerencsétlen, mert önsorsának nem ura s mert letűnt dicsőségéből csak a vérbe mártott alkony halványuló szine maradt meg: oh akkor sirassátok a szegény magyar költőt, mert millióknak vágya, szenvedése, reménye égeti agyvelejét.

Bartók Lajosról irok.

Hallom, hogy egy porladoző költő fia durván letaposta a Bartók Lajos írissen hantolt sírját. Nem baj. Ez már csak nekünk fáj, akik öt szerettük. Minél jobban fáj, annál több könnyet hullatunk a megtaposott sírra. Könnyeink árjából nefelejts fakad.

Szinmagyar lelkének harmonikus rendihez tartozott, hogy az ihlet óráiban fölkeresse a magyar királyság önálló hatalmának gyászos temetőjét. A «hős vértől pirosult gyásztért». Évekig kutatta «nemzeti nagylétünk» pusztulásának okait. A mohácsi vész korának szellemét, alakjait, gondolatvilágát izgalmasan tanulmányozta. Mikor szinröl-szinre mégis