Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

IVasárnap, 1932 szeptember 11,

ELLENZÉK

5. Oldal

szilánkok

Tejjel, vajjal folyó Kanaán

Irigységgel néztünk a semleges országokra, különösen a kicsikre, amelyeknek szú- tárd gazdasági rendszere bőven aratott a (háború, majd a békekötés gazdasági kö- ivetkeziményeilbőh Pénzük minden gazdaság- ipolitiíka'i mesterkedés nélkül megerősödött, piacaikat elmélyítették, sokáig úgy látszott, hogy még ia gazdasága árvíziben is szilárd sziget vagy zisombék marad valamennyi. Hittük, hogy amilkor Anglia váim- sorompókkal bezárkózik, baj nélkül marad 'Utolsónak és egyetlennek Hollandia ■az egész szabad kereskedelem elvénél; a stvédi vas, fia és réz, a dán tejtermék és hús, az uj Baltikum több nyersterméke bőséggel fogja táplálni az országok gazdasági és szellemi nyugalmát és virágzását. Mind ennek vége jár. Most már a semleges államokra is rossz sors csap le. Éppen a válságból való menekvés keresése dönti a Legtöbbet az fuj válságba. Kezdte a sort katonai és politikai kalandok után megérdemelten Spanyolország, amelynek pezetája valamikor irigyelt pénz volt, most pedig a forradalom örvényeiben látszik egészen elmerülni. Egyenesen eLszomoritó Dánia krízise. Több, mint miikor „valami bűzlik Dániában“, ebben a mintaszerű, kitünően megszervezett állattenyésztő országiban, melynek nagyszerűen gondozott legelőin az ala- c-sonylábu és legtőgyesebb marha legel, álból a lefölözött tejből a hires vajat és sajt nemű eket készítik, a. maradékkal pedig sertést és baromfit hizlalnak, ahol mindezt «kitűnően fölépített szövetkezetiek és f&s- tölőgyárak segítségével Végzik, honimét naponta —8 óriási hajóusizáily megy csak Angliába, a dán sajtnak, vájnák, konzervált tejnek, tojásnak, marhahúsnak, zsírnak, füstölt és egyéb he-ntesiáruiniaik legjobb fogyasztójához, miikor az intézményeik egész sora egyebet sem csinált, mint kitalálta vevő közönsége igényeit és ahhoz szabta áruk standard-jét és mikéntjét. Valóban Dánia a legtökéletesebb muinik'a- szervezettség, kereskedelmi szövetkezés és a mindent tápláló munkaképességnek, az ideális parasztálluimnak iskolai példánya. Minden európai kisgazda vágyainak Mekkája.

Ennek vége kezd lenni. Az ottawai konferencia és a megelőző atngol elzárkózás be- fütött szegény Dániának. Élete gondos és pontos berendezéséhez elég jó volt neki a háború előtti versenyrendszer is minden bajával, imosf pedig a nagy emberi szolidaritás hangoztatáséinak perceiben ai válságból való menekülés néhány kapkodása elég, hogy alig négy millió ember é tóti éhet őségé váratlanul felboruljon. A szó szoros értelmében bele kell fulladndia tejbe, vajba, ztsirba, fü&tőltlhiusba. Olyan helyzetbe jut, mint Magyarország, amikor a Mária Terézia és II. József preventív vámrendszere, de még inkább a francia háborúkat követő s a maiihoz nagyon hasonlító válság kiénysze- ritette, hogy potom pénzért aidjon el s a nagy maradékot egészség kárával i» főiem észleni próibálja. Dániában most el is rendelték, hogy margarin helyett dán vajjal és zsírral főzzenek s nemzeti kötelességgé teszik, hogy olcsó konzervek idegen áruja lue Ivett az otthoni húsra kapjanak. Ahogy Japán is próbál a fölhalmozott selymével valamit csinálni': pénzt akar rá nyomatni, kötelet gyártani belőle, tapétázni vele.

Kiérem, tudom én is, nem kell azért félbeszakítani, hogy a magyarság se fulladt a zsírjába Széchenyi korában s később odáig jutottunk, hogy volt idő, miikor a kövér magyar marhahúst, vagy balatoni fogast olcsón csak kint az idegenben lehetett megkapni, otthon, a szegénynek fölkopott az álla utána. Utat fog találni a sok dán, lengyel, baltikumi, kö- zépeurópai jó faladikok ezentúl is valahogy és valamerre. Japán is kitalálja módját, mit csináljon majd fölhalmozott selymével. Ami nem romlik el, art el lehet raktározni a küszöbön álló nagy föllendülésre való készülődéssel, mint alhogy Amerika csinálja már a gyapottal és búzával, csinálja petróleummal, csinálja gépeivel. Ami pedig romlandó, minit a tej, vaj, ihus, kávé, kakaó, gyümölcs, azt meg kell enni, azt meg kell inni, mint a biedermayer-kor magyarjai tették, vagy pedig konzervet kell csinálni belőle, mint ahogy részben eddig is cselekedtek. Csak átmeneti haj és szegénység támad annál, aki eddig kevésbé érezte meg a gazdasági válságot, akinek maradt, amit „aprítson a tejbe“, ha mindjárt 'épp az aprítani való és ez a tejbőség most az egyik nagy baja. Csak ott lesz nehéz a kibontakozás, ahol már véglegesen elpusztult az értékek nagyobb része, ahol újból nemcsak uj tőkéket, hanem uj tartalékokat is kell gyűjteni, amelyek másutt mlé'g megvannak.

Különös képe is van a világnak. Legnagyobb része, amely szenvedett, most hosz- szu gyötrelmek után kezd kimászni a bajból. Kisebbik része boldogan viritott é- mosolygott a nagy kínlódásban, most ő kezd átmeneti rövid időre kicsit elsötétülni. Ni ncs-e ebben valami, ha mindjárt aránytalan, igazságszolgáltatás? A semleges államok minden tiszteletreméltó erényük mellett rászolgáltak valami büntetésre, mert se politikai, se gazdasági téren nem tették meg kötelességüket, amire a semlegességből folyó erkölcsi tisztaság és a gazdasági jólétiből folyó erő kötelezte őket a Népszövetségben és a világpiacon. Aztán itt van egy másik szempont is, amelyről annyit irtunk, aminek öléből annyit kijajgaitunk. Menynyi ennivaló, mennyi ruhára való halmozódott föl a túltermelés v.agy forgalmi torlódások, vagy fogyasztási tehetetlenségek miatt egyes helyeken! És mennyi halmozódik fel még most is a válság uj pontjain. Talán egy Himaláját lehetett volna föLrakni az élelmiszerekből,, a gyapotból, a selyemből, a gyapjúból, a kávéiból, a rizsből, amit gazdasági érdekből elpusztítottak vagy romlani engedtek. Pedig tán több, mint százmillió munkanélküli családtag nélkülözik, Ázsiában sok száz milliónyi ébinséges aszott össze, vagy pusztult el. Mert nem juthatott az élelmiszerek e pazar feleslegéhez. Mennyi mezítlábas és rongyos ember ténfergett és ténfereg, mikor annyi gyapot, gyapj.u és bőr begyszámira torlódik fel. Mennyi nő sóhajtoz selyem- harisnya után s mennyi kesereg a meglévő drágasága miatt! Ezen mind segíteni Lelhetett volna és lehetne. íme bizonyíték, hogy minden büszkesége mellett az ember mégis csak mennyire ostoba, szervezetlen, bolond és gonosz. A háború után a győztesekkel valóban minden szétosztó munkát el lehetett volna végeztetni, a legyőzőitekkel mindent elfogadtatni. Volt élelmezési diktátor, de mit végzett ez tulajdonképen? Most pedig megvan az együttműködésre való törekvés és ne kikész ü'ltség és még mindig nem tudjuk segíteni és siettetni, ami magától természetes törvények szerint csöndesen bontakozik ki: a gazdasági válságból való menekvést. Ha csak egy kicsit össze tudna fogni az ember, ha annyi tapasztalat és annyi keresés után csak egy kicsit okosabb, szervezettebb, józanabb és jobb lelkű próbálna lenni! Gyorsabban tudna' segíteni a bajokon, mert mikor másom siegiteme, magán is segítene. De ily gondolatra ezt mondják: eszményi- ség, gyakorlatiatlanság, mi ellentétben van a gazdaság realitásával! Pedig, mikor a realizmus már nem tud segíteni, csak az ellentéte segíthet. A kényszerű és uj gyakorlatinak ágyéka: gyakorlatiatlaniság.

Kint vagyunk a vízből?

De mindegy. Most már kér sinnt a volt és a van miatt, most már meg kell feszülni a lesz miatt. Mert bizonyos, hogy lesz, már mint vége lesz a válságnak. Megkezdődött a belőle való kimenetel. Most már nem optimizmus, vagy utópia kérdése róla beszélni'. Most a tisztánlátás ügye. Most már f> ridegek is fölmelegszienek, a hitetlenek is hisznek. Sivár és keserves vackomban elégüHen dörzsölhetném a kezemet, lám, nem tévelygés volt, amikor komoly magyarázat nélkül, öszíöns zenien, vagy mert könnyen kapacitátbató vagyok tömegkérdésekben' a jobb és bizakodó irányok iránt, a bölcs és kiváló optimisták kisded kórusa mögé álltam s igénytelenül fujdogáltaim én is a rendelkez'ésre álló pontocska-helyemről a remény és házalom szerény, énekét. Most, mikor menekülve más egyéb megpróbáltatásoktól, egy-egy délutánra vagy egy-egy ünnepnapra Erdély valamelyik városába huzódoz, örömmel tapasztalom, mennyire növekedik a bizakodók tábora s ebből egy-egy ismerős milyen meglepő bizalommal kér éppen tőlem fölvilágooitást, aki semmihez sem érteik, csak egy kis halk, erőtlen, gyakorlatiatlan lírához, aki csak érzéseket és meggyőződéseket tudok adminisztrálni, de még a saját életemet sem tudom a széthullástól megóvni. Örülök, holott szégyenkezem, míkotr gazdasági szakértőnek nézinek és komolyan megkérdezik, hogy is lesz, mint is lesz? És amikor elmondom átgondolásaimat, tapasztalnom kell viszont, hogy megint csak kételyeket ébresztek, újra ellen tan ondásokiha látszom keveredni, mert amit óvatosan kívántam, mint óvatlant és szertelent, most fékeznem kell. De kötelesség, amennyire eddig eltépni törekedtem, akik némi érdeket szenteltek nekem, a pusztító pesszimizmustól, éppen annyira vissza kell tartani most a ködös és túlzott optimizmustól. Igen, kezdünk ki- láholni a válságból, de nem futhatunk ki belőle úgy, m/Lnt a »printerek. Lassú folyamat ez. Igen lassú és még mindig éhes egy csomó áldozatra. Még jó számmal elhullhatunk, amíg a ragály teljesen véget nem ér. A rossz teljes kifejlődése gyorsabban megy, mint a helyreállás. A betegség olyan, mint a villáin, a gyógyulás lassú, mint a teherhordó állat. A háború négy évig tartott, a béke még mindig mines kész egy évtized után se. A (gazdasági válság terjedelme három esztendő, a rendbejövetel legalább egy évtizedes lesz. Nem először és nem utoljára zudult az emberiségre ilyesmi, ha talán nem is akkora, mint a mostani és me.mekiü 1 éstnek egy borzasztó súlyos föltételével: gazdasági, politikai, szellemi

tekintetben teljes átszervezéssel, melynek sem a mértékét, sem a minőségét, sem a tartamát még csak alig sejtjük. Minden nagy válság után, amiről a történelem elég gondos képet rajzol, (hosszú ideig kellett még viaskodni a gyógyulás érdekében s végül 'megbékélni az elkerülhetetlen változásokkal. Most se osoppenlhetünk vissza egyszerűen se az 1929-cs, se az .19‘25-ös, még kevésbé az 1914-es helyzetbe és sem- mlkép se hamar. Alkalmazkodni kell majd a túltermelés és fogyasztási válság szörnyű tanulságaihoz és „eredményeihez“. Meg kell találni a módját uj valutáris és érc- fedezeti politikának. Számolni kell a racionalizálás 'és a gép elkerülhetetlen uralmával. Más alapra kell (helyezni majd az ipari és uh tógazdasági lenipék árviszonyát. Nem lehet szemetbunynii, hogy szovjetrendszer is van a világon, mely nagy befolyást gyakorol olt is, ahová elér a keze, vagy akár csaik a lélegzete is. Mit tudom hamarjában még mi mindent kell mérlegre és munkába vetni, mire kell még gondolni, amikor «se a munkanélküliség, se a család, se a szellem válságának befolyását még csak nem

SZEGÉNY AGATHON

Irta: SIMON TIBOR

Szegény ember lettél, Agatfhon Campbell, Ma ugyan még versenyistállót tartasz, tagja vagy az E1 iteiCasinóirak, kastélyod van a Semmerilngen, minden nyáron a Riviérára viszed, mondjuk: Rittát, a barátnődet, aki, mint mondja, téged csaik azért szeret, mert „mély gondolkozásu“, „'költői hajlamú“ férfi vagy és azt is hazudja, hogy fitty5) a vagyonodra; télen Davosba utazol, ahol randevút adtál annak az oroisz-emigráns szőke asszonynak, aifcvel a múlt évben még a Fjordoknál ismerkedtél meg é9 a férje halála miatt hirtelen vissza kellett Parisba utaznia; röpülsz Monte-Garlóha, mondjuk: ősszel, elegánsan, úri módra veszítesz, tegyük fel, csak tizezer frankot; suma-sumá- ruim: ma még ur vagy, aki előtt .a hotelportás földig hajolj, a pincér földig hajol, a házi borbélyod földig hajol; holnap pedig?

Holnap már kezdesz zuhanni, csúszni,

csúszni a lejtőn, előbb lassan, alig érzed, majd gyorsabban, ime már szédületes gyorsasággal, akár a lidói tizméteres szappanozott csuszódeszkán, nincs megállás, nincs pardon, nincs kegyelem, zuhansz már visz- sz a tarthatatlanul le a lejtőn, végtelen mélységek és letargikus bizonytalanságok fenekére.

Hogyan történt mindez? — nem tudod. 'Pedlig, ha utána nézel, látni fogod: vesztettél a 'börzén, vesztettél az olajrészvényeken, a bank, ahol számlád volt, felmondta a hitelt, a bank, aihol pénzed oil, csődbe jutott, a földbirtok nem hajt semmit; rossz volt a termés. íme, látod, hogyan szorul össze a hurok a nyakad körül, ha körülnézel. Hotelportás, pincér, háziiborbélv még mindig a földig hajol, de a ban kd írek tor barátod, a Guszti, figyeld csaik, milyen bűvös hozzád. A Guszti. Akivel együtt ittál a művésznő apró cipőcs'kéjéből — pezsgőt. A jó Guszti. Veszed észre, hogy a tőzsdén milyen furcsáin viselkedett aiz a Brunner? "z is barátod, meg a kis Linden is. Fuj,

fuj. A tőzsdeszotga szemedbe vigyorog. Miért nem vered pofon a gazembert?

*

Kedélybeteg vagy, Agathon. Unatkozol. Nem érdekel semmi, semmi. A börze, a bank, a birtokod és az örvény, amely feléd tátong. Unod a Casinó vacsoráit, Pá- rist és Pekinget, a Lagúnákat, mindent, mind ént.

Haza mégy. Rítta már mindent tud. Csomagol. Mindent elcsomagol, ami csak elfér 4 hatalmas kofferbe. Az arany cigaretta.- tartőd Kairóiból. Vázáid, amikre olyan büszke voltál mindig. Sanghaiiban vetted nagyrészt őket. Apró csecsebecséid, értéktárgyaid, mind, mond az isteni Rítta bőröndjeibe kerülnek. Pedig csaik a mamához utazik 3 hétre, ő mondja. Meg is esküszik rá kétszer is,, hogy elhigyjed. A szemed könnyes lesz. A Rítta. A kis Ritt a. Akit a vámhivatal fülledt irodájából hoztál ki a napsütésbe. A hálás kis Rítta hogy szeretett. Amit n csak férfinek nyújthatott, eléd rakta. Fehér, szűzi testének, apró rózsás ajkainak extátiikois szerelmét. Mandulavágásu szemeinek pillantása! csak téged értek, csak téged fürösztöttek. Barna, hullámos haja, arca, orra, nyaka, keble, lábai: csak érted, neked pompázntk. i kis iRitta — szeretett valamikor.

Most csak őt nézed az ablakodon keresztül. Rittát, amint millió csókol iqt az autóból (ami még a tiéd) s amely röpíti őt el, messzi, uj ezeregyéjszakák tragikus végtelenségébe.

*

Szegény Agathon.

*

'Mo6t az íróasztalodban kotorászol. Revolver? Fenét! Hogy tapsoljanak a jóhará- tok. Meghalt Agatlhon Campbell! Nem. Soha. Gsörren az ablak, minda.kettő. Ki vele! Most papírok járnak a kezedben. Levél: Csókol a Te ki6 Ruttád. Egy másik: m'mdőg a Tiéd: Rítta. Tüzlbe velük. Sok telein! iv.

A te Írásod. Versek, versek. Arról, hogy te nem igy akartad. Tévedés volt az életed, vissza kéne mindent csak csinálni. Versek. Egy regény kéziirata. A te életed regénye. Megkezdted Sztambulbain, befejezted H >no- lutu'ban. Tűzbe velük.

Immár minden, minden a Semmié. Már nem is vagy szomorú. Egy dalt dúdolsz. Egy gondolástól tanultad még Szicíliában. A tükörre esik a pillantásod. Még a régi vagy, Agathon: e kor ifjúságának dinamikus féktelensége.

Agathon, itt az ideje, készülnöd kell. Minden formaság elintézve, léhát indulás. Hajnali 3 óra,. Kiosonsz az ajtódon, lopva, titokban. Kulcs osörren. Künn vagy az utcán Agathon. Egy pillantás még hátra: — „Isten veled, Agathon Campbell“ — mondod — és már el is röpítetted magadló! kulcsaidat, messze, bele az éjszaka ürességébe.

*

M,i lesz holnap? Ez az, amivel nem törődsz. Feltörhetik most már palotád ajtaját, röhögsz rajtuk. Ellicitálhatják minden szivedhez nőtt drágaságodat, fütyülsz rájuk. Neim érdekel.

De jó lesz kilépni. Szeges t'irnstricipőd kopogása felzavar az álmodozásból, amibe olykor belézuihansz. Igen, jó lesz kilépni, az állomás még messze van. Esni t ezd. Nem bánod, turistaöltönyöd vízhatlan. Hát- zsákod szíjjá belevág a váltóidba. Fáj, de ez is elmúlik. Kutyabajod. Az állomás transzparensei arcodba vágnak. Végre.

Hová utazol Agathon Campbell? Pirulsz, dadogsz, nem is gondoltál arra, hova utazzál. Agyadban verik egymást Nápoly, Sang- hai, Kairó és Honolulu. Csöndesen bököd íkii egy falunak a nevét, valahol fönn északon, titkok és rejtelmek misztikus, szent birodalmában.

*

Boldog ember vagy, Agathon. Talán miég soha ily gondtalan nem voltál. A tengerparton laksz, ecetes hatót eszel. Az étvágyad kitűnő, álmod hosszú és nyugodt. Jó ez igy. Figyeled a napot, hogyan kel fel és nyugszik le. Figyeled a tenger morajlását. beszivod magadba a jó sós levegőt. Esténként hallgatod az öreg Bérlét, 'házigazdáidat, aiki k a 1 ó z tvi s tór i áik ä t mesél

együgyüen. Ez a nyugalom, ez .a csönd valósággal légiessé tesz. Mindennek '.udsz örülni: a fűnek, a tenger vizének, a oart homokjának, az apró, szagtalan északi virágnak.

*

Harmincötéves lettél ma, Agatlhon. E napot hosszú fárasztó gyaloglással ünnepeled. Jó messzi miégy, idő, tér nem szálmit. Szik- láról-sziklára ugrasz, nevetve, ujjongva.

Mi lelt, Agathon? Miért torpantál meg hirtelen?

— Nő! — mondod. Valóban nő fürdik a tanger szélén. Talán 16 éves, karcsú, fehér északi tündér. Egy szikla mögé bujisz, nehogy észre vegyen. — A teste mint a márvány. Lehet, hogy szobor —- gondolod. Nem. Neim szobor. Hisz énekel. Fejedről lekapod a sapkádat.

— Renáta — suttogod halkan, ifj.u életed remegő piainójával. Legyen a neved Renáta.

íme, már öltözik. Durva vászonruháj « feszül a testén. Máris szalad fürgén. Melletted röpül el. Csak egv kis zörejt és suhogást hagy neked, Agathon. A követ, melyre lépett, zsebedbe teszed.

Felállsz. Megindulsz haza felé. Nem sietsz, van időd elég. Zsebre dugott kezekkel haladva aiz utón. Boldogság. Boldogság. Minden örömök zenitje a tiéd. Meg vagy mentve.

*

Szeretsz, Agathon. Szeretsz, szeretsz. Mert mire gondolnál Agathon, ezeken a csöndes és derűs északi nappalokon és éjjeleken? Mire gondolsz vájjon, miikor puskáddal a váltódon vadászatra indulsz és a hosszú út után a fűbe keveredsz? Mire gondolsz, Agathon, miikor kiugró sziklatömbön ülve, bámulsz a végtelein horizontok felé? És: mire gondolsz, Agathon, mikor éjjé!, szalmaágyadon fekve, kibámulsz a csillagos, szinte mámoros éjszakába és látod, mint hull egyik csillag a másik után?

*

Aludj, Agathon. Aludj, aludj!

'°’f /^Z