Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

1161 6ö

ifj. Gyökössy Endre: „Tavaszról akartam

”TrniK/r“"~

(Versek)

A fizikai világban sohase esik egybe az indulás az érkezéssel. A szellemi világban is vajmi ritkán. Rendszerint hosszú és küzdelmes évek vetik rá árnyékukat niég a küldetettek útjára is. Madách, Katona, Pirandello milyen sokára léphettek át a dicsőség fellegvárának kapuján. Ezzel szemben milyen ritka az az eset. mikor a költő a „tenger mélységéből egyszerre bukkan ki”, s mire kibukkan az ismeretlenségből, már várja is az elismerés bőrostyánköszorúja.

Erről a fiatalemberről, — kinek a könyvét egy kicsit meghatódva, egy kicsit elgondolkozva most teszem le a kezemből, —; túlzás volna azt állítani, hogy már ezzel az első nyomtatott hat ívvel megérkezett a Parnasszusra, de kétségtelen, hogy szokatlanul nagy utat tett meg az első nekifutásra.

Pedig milyen nehéz lehetett a startja! Egy nagynevű költöapáéval azonos névvel indulni nem szárnyat jelent a költőfiúnak, hanem terhet. Az a gyanú kísérthet, hogy nem önálló, önfényű csillag a költészet firmamén- tumán, hanem bolygó csupán: fényét és melegét napjától kapja kölcsön, mely pályájának irányát is megszabja.

Aki ifj. Gyökössy Endre összegyűjtött verseit elolvassa, mindjárt látja, hogy itt az előítéletnek semmi alapja nincs. Egy teljesen egyéni, ösztönösen ei’édeti, a maga útját járó, friss és új költői talentum áll előttünk. A köl- tőapával csak egy közössége van: a forrás,

melyből az ihletet merítik. A faj, a föld, a természet rajongó szerelme ez s majdnem minden versben áhitátos leborulás a teremtő Erő előtt. De — ahogy még az ikercsillagok fényének színképe is különböző — úgy hajlik el egymástól a két egyvérpoéta költői megnyilatkozása. Más-más hangot ad mindkettőjük húrja, pedig a kobzaikat ugyanegy fából faragták ...

De csoda-e ez? Az apa a régi boldog Nagy- Magyarország dalnoka is volt; húrjain még ma is felkacag a sok szép régi emlék: a za- vartalán fészekrakás öröme, a nyugodt, kiegyensúlyozott élet békéje, a beteljesült álmok boldogsága, a nemzeti nagyság ujjongó büszkesége.

Mi maradt meg mindebből a költőfiúnak, ki.már a trianoni fiatalság örömtelen kenyerét ette? Ha tavaszról akar is dalolni végesvégig, húrjain, — különösen a Huszonkétéve- se.k dalában — átsüvölt már a sok tavaszta- )án fiatal magyar élet keserű reménytelensége is.

De ne higyjük: azért mégse sötét tónusú, lemondó hangulatú ez a poézis.

Az a festmény, mely tele van frissen kibújt virággal, rügyező bokrokkal, örömében bukfencező tavaszi erekkel, ujjongó napfénynyel és táncoló pillangókkal: akkor se komor hangulatú, ha felleg vonul el a háttérben, vagy egy kidőlt fa emlékeztet a tegnapi viharra.

Ilyen festményhez szeretném hasonlítani ifj. Gyökössy Endre tavaszfényű, földszagú, kéken — és nem feketén ;— árnyékolt poéíi- sőt. Mihez is hasonlíthatnám találóbban, mikor verstémái, formái — azok bősége és gazdagság — folyton egy-egy szép művészi ki vitelű, modern színkeverésű tájképre emlékeztetnek? Portrét is művészi kézzel fest; pl.

Az embertől felém jött az Isten, Máté 28:19, De capo al fine (utóbbi önarckép), de legtöbbször még a személyt is a természet szín- pompás köntösébe öltözteti, úgy festi meg. (Rímek között aludtam el, A táltos, Con sordino, stb.)

De egyébhez is tudnám hasonlítani ezt a költészetet: egy modern hangszerclésű harangjátékhoz. Mert verssorainak szinte meglepően tökéletes ritmusa, könnyed és változatos rímjátéka nem egyhangú csilingelés, ha nem sokszólamú, művészi haiangzene. Formai és tartalmi ritmuskészsóge, rímeinek irodalmi értéke mellett a rímeknek kitűnő érzékkel való szétszórása az egész anyagban (sorvégeken, sorkezdeteken és bent a sorokban), ez a hun- cutkás elbújta tása a kis ezüstcséngettyűk- nek: hozza ki a harangjátékszerü hatást. Milyen szép például az ilyen rímelés:

„Mintha felhő égne a hold mögött s ezer törött rím ringaná körül,

És felhőre új felhő tömörül: egyiktől meggy Hl a másik; mindig másra vásik a hold foga ...”

Harangjáték ez, egyben plasztikus költői képfestés is: a holdas-felhős nyári éjszaka megkapó képe, amikor kitüzesednek a színek, elmélyülnek az árnyak.

Hát a kora tavasz hangulatát lehet-é szebben vetíteni, mint ebben a pár kurta sorban:

„Szalad az ér, patakhoz ér

S fejest bukik az árba."

Milyep tökéletesen szép formailag is, tartalmilag is ez a kikapott részlet:

yiy ..... . , . ,

r

ügyező fák alatt jártál.

Tavaszt dalolt a lépted, a télt letépted a földről..

Mennyire benne van ebben a négy sorban ifj. Gyökössy Endre: a magyar, a modern, a formaművész, a gondolkozó, a természet- imádó, a leboruló lélekl ■ '

Van egy pár — merném mondani — abszolút irodalmi becsű vers a kötetben. Ezek: „Vázlat egy várkastély előtt", „Néha, * csak néha", „Keresem a lelkem.”, „Egy tengeri malac panaszai", „Az embertől felém jött az Isten" című költemények. Ezekből a formailag is hibátlan versekből olyan témagazdagság, olyan mély filozófia, s emellett olyan meglepő újszerűség árad felénk, hogy szinte megdöbbenünk. Hát ki ez a fiatal költő? Röntgen-szeméi vannak, hogy a mélységek és magasságok eddig meg nem látott szépségei sorra feltárulnak előtte?

Hát ki látta meg eddig közülünk a „bogok, ágak, bozótok kérgébe oltott embert”? Vagy „a kéregszemű kis emberek béna testébe vad bozótok helyett oltott új , ágat”? Ki tudta, hogy a kérges fakereszt ölelte Krisztussá Jézust? Ki hallotta a koronán is percegó szut? Ki szívta magába az Emberen keresztül az Istent? S ki tapintotta ki a vakénál finamobb újakkal: hogy a .Jdgyult” Embert hol csókolta meg.az Ur? Ez az öt vers egymagában számottevő költővé avatta ifj.' Gyökössy Endrét.

...„De hát nincs semmi hibája ennek a félig gyérekember-pöétának?” — azt kérdezhetné ezek után valaki. ■ r ;

Dehogy nincs. Csakhogy eZek a hibák majdnem. semmivé törpülnck a Sok külső és belső költői érték mellett. Ha nagyon vadászgatunlt