Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Levél Aradra Magyarok elnémult, bus, öreg harangja, Kinek egykor bongott, zengett érces hangja, Fogsz-e még kongani, szólsz-e még valaha? Hangodra — ujjongás lesz-e még feleiét, Vagy, hullatva gyászos, keserű könnyeket, Barabás Bélának, az “elnémult öreg harang”-nak. Szívből önzést, viszályt kishitet kivetni, Remény lángfényénél a karba — kart tenni S egy irányt követni?! Rákóczink porait s földét — a cseh bírja... Oláh láb alatt nyög — vértanuk szent sir ja... Délen — rác röheje üldözi a magyart... Mit érez az öreg harangnak a szive, Mely egykor, nemzetét nagyra lelkesítve, Vészes kongatással millió harangnak Fölsir-e a Haza?! Kellene most búgni, hangjával — haragnak, Minden magyart egy nagy táborba szólítva... Nagy időket várni: láncokat lerázni, Jövőnek, életnek lelkeket kitárni, Szent hitet fölszitva! Gyilkos mocsarakba fűlt a magyar Eszme... Pusztítás vad dühe kebelünknek szegve... A magyar szivekbe rémület van vetve... S vergődésünk nézi — ellenség nevetve! Hajh! Mostan a néma harangok — zokognak! Nyugodni nem akart?! Azok a kincseink, miket — elraboltak... Ledöntött szobroknak szégyenbus romjai Sarkalják a magyart — más időket várni, Bajvívó haraggal jobb időket látni, Még — egyszer lecsapni?! Elnémult harang, te — mocsárba temetve Magyarok elnémult, bus, öreg harangja, Kinek egykor zengett, búgott az érchangja: Látod-e remegve?! Fogsz te még kongani, szólsz te még majd nekünk S hangodra — ujjongás lesz majd a felelet, Nyomor és a bánat közé fölfeszitve, A ttu,®a' szem huUat méS ~ örömkönnyeket: Pusztulás árnyát a jövőbe vetítve, Voltunk és leszünk! Magyarok — nem tudnak most, most nagyok lenni, SZÉCSKAY GYÖRGY. I,
