Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz

hogy ez a szabadság és függetlenség. Kirándulásainknál a legtöbben, ha még oly roszul esett is, meg-meg- izleltük a rósz dohányt. Vizsgálat, vagy is az évi eloszlás előtt a társulat pénztárán, mely két váltó garasos havi díjból s többnemű krajcáros büntetésekből gyűlt össze, a mennyiben a kirándulási s egyéb költségek ki nem merítették, megosztoztunk, s itt az ifjú szivek önzetlensége ismét kitűnt abban, hogy én és bátyám, bár csak havi dijat fizettünk, a többivel egyenlő osztalékban részesítettünk, kapván szintén teljes tizenhét váltó garas osztalékot.

Még egy, az 1837/8-diki tanévet töltötte Petőfi Aszódon, mint másodéves syntaxista; én akkor Szarvason jártam már s igy csak hallomás után tudom, hogy míg tanulásában akkor is kitűnő volt, tanárával mindinkább össze mert tűzni, s önérzete, erélye gyakran dacba és makacsságba ment át. Ha színész társulat került Aszódra, a tilalom dacára is mindig köztök volt, s vágyott közéjök fölcsapni.

Abban az időben a legtöbb Aszódon végzett deák Selmecre ment, legalább a szónoklati és költészeti két évre, mert ezekben akkor ott Boleman István tanár tűnt ki. Ide került tehát Petőfi is 1838 augusztus végén. Mikor a deák hajdan syntaxistából rhétorrá lett, legalább is úgy érezte magát, mint mikor a céhkorszakban a minduntalan döngetett inas felszabadult, legénynyé lett. A sapkát félre csapni, sétabotot hordhatni »magá«-ztatni, s ha életrevalóbb volt, a logikusokkal és phizikusokkal is barátságpoharat ihatni, mindez oly átmenet volt, mint a sokáig sötétben lakónak rögtöni világosságra kerülése, az évekig kalitba zárt madárnak a szabadba bocsátása. Meglátszott ez rendesen egy ideig mindenkin, — a költői, a szabadság után rajongó Petőfinek is felizgathatta ez képzeletét, annyivalinkább, mert a deákság közt már költői hire megelőzte s a selmeci legkitűnőbb deákok, mint a már harmadéves philozó- phus s az önképző magyar társaság elnöke Szeberényi Lajos is, kötöttek vele barátságot s dicsérték költeményeit.

Mind ez növelte Petőfiben a dacot azokkal szemben, kik valamiben korlátozták, vagy épen dorgálták. Gondos és annakelőtte jómódú atyja, vagyonának legnagyobb részét az 1838-diki pesti árvízzel, ottani adósainál elvesztette , mi kétségtelenül nagyon hatott kedélyére s őt sokkal mogorvábbá és ingerel- hetőbbé tette; innen magyarázhatók Sándor fiának Selmecre irt mindig dorgáló levelei épen abban a korban, a mikor fiában még féktelenül feszült amaz érzelem, hogy: »Útmutatást nekem ne is adjatok, Szent Dávid bárfájára sem hallgatok.« Ennek vége, mint tudjuk, az lett. hogv Sándor 1839. február