Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz

— De milyen I Hányszor szorítottam össze szemeimet — hogy én ne lássam őket csóko- lódzni, — ők meg ne lássanak engem — pityeregni.

— De hát akkor miért ment velők ?

— Mert muszáj volt. Szendrey néni szigorún megparancsolta, hogy leányát egy pillanatra se hagyjam el. Gondolom, gyanította ezeket a titkos találkozásokat, s bennem feltétlen megbízott . . .

— Kertész bácsi ? — ha én maga volnék, — engem sok mindenért kárpótolna az a tudat, hogy azt mondhatom: Tudjátok-e ti emberek, hogy én, én Kertész Ignác, a Petőfi Sándor elefántja voltam . . . Elefántjai Gondolja csak! . . .

— Gondolom, — felelt az öreg ur lelkesedés nélkül — Csakhogy nem úgy volt az egészen.

— Nem? Hát hogy?

— Hát úgy, hogy az elefánt roppant jóakaró állat, mig én? . . . tudja mi voltam?

— Nos?

— Egyszerűen az őrizetökre kirendelt kuvasz . . .

— De Kertész bácsi hogy mondhat ilyet?

— Nem örömmel teszem, de ez az igazság. Mert lássa, — hűséges voltam, becsületes voltam ; de — irigy. Kétségbeesetten, mérhetetlenül irigy. Ez volt csak kutya tempó mi ?...

— Szegény Kertész bácsi. Nem is tudtam, hogy maga Szendrey Júliát oly nagyon szerette.

Az öreg ur pedig megadással vonogatta vállát, aztán némán elmerengve tekintett az elszánó füstkarikák után.

yre/ft /fjr, ./r- y# ov/. £ 'síi -