Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz
14 Néptanítók Lapja. 36. szám. ff is könnyelműen dobálózik. Szerinte Petőfi még 184 2-ben is katonáskodik Sopronban, de ugyanebben az évben pesti lakosnak is megteszi a költőt. Nem annyira az ő, mint a szerkesztők rovására írom, hogy az „Apróságok“ c. fejezetben (164—166. lap) meghagytak egy adomát, mely a „Petőfi-adomák“ füzetében is előfordul Ráijesz- tett címen, holott egyszer sem nagyon érdemelte meg a nyomdafestéket. Céltévesztett feladatra vállalkozott Váradi Antal, mikor a harmadik füzetet Regényes rajzokkal töltötte meg. Mert mit tett Yáradi Antal ? Az irodalomtörténetnek sok kutatás után megállapított hiteles adataival, a kritikailag tisztázott kérdésekkel nem törődve, adoma-, sőt monda- szerűen beszéli el a költő életét, amivel csak megzavarja az eddigi ismereteket és föltámasztja az egyszer már eloszlatott kétségeket. Hogy a rajsok csak olyan hevenyészett dolgozatok, odavetett ■ hírlapi tárcacikkek, azt nemcsak a sok szónoki frázis és egyéb sallang bizonyítja, hanem még inkább az, hogy legszebb és leghasználhatóbb részei minden átdolgozás nélkül át vannak véve Petőfiből, Jókaiból és Ferenczi Zoltánból. Váradi eredetisége leginkább az ilyen igazságok hirdetéséből áll ki: „A Talpra magyar március 13-án született; március idusa hozza világra a leglángolóbb szabadságdalt.“ A római kalendárium szerint március idusa a hónap 15-ik napja. A helytelen „Regényes rajzókéért azonban a felelősség első renden a szerkesztőket terheli, akiknek tudniok kellett volna, hogy ilyen műre, kivált az előző füzetben foglalt adomák után, semmi szükség. Nekik kellett volna meggátolniok, hogy olyan legendák ne terjedjenek tovább, hogy Petőfi 1844 februárjában már a hortobágyi csárdában a mulató betyárok ajkáról hallotta azt a népdalát (A virágnak megtiltani nem lehet), amelyet csak annak az évnek a januárjában adott ki. Nekik kellett volna kitörülniök a Váradi cikkeiből (43. és 47. lap), de még az adomákban (A kulisszák mögött) sem lett volna szabad megjegyzés nélkül hagyniok azt a nyilvánvaló valótlanságot, hogy Petőfit a Nemzeti Színház körüli inaskodásából szülei hazavitték Szabad- szállásra, holott Ferenczi nálamnál jobban tudja, hogy Petőfi 1838 őszétől 1841 nyaráig nem látta az anyját. Az meg ízlés dolga, hogy Ferenczi, mint szerkesztő, megengedi, hogy dolgozótársa kétszer is megdicséri az ő Petőfi-életrajzát, és egyszer épen a következő ékes mondattal: „0 (t. i. Ferenczi) őrizte meg s gyűjtötte egybe mindazokat az adatokat, melyeket e kiváló tudósunk koszorúzott munkájában a magyar nép számára megörökít.“ Egyébiránt Ferenczi mint szerző is ugyancsak kihívja a kritikát. A VI. füzetben két tanulmányt olvastunk tőle, „Petőfi és a szabadság eszméje“, továbbá „Petőfi és a nő'“ címen. Az első eléggé tanulságos és élvezhető, de a második annál zavarosabb és homályosabb. Ahelyett, hogy elbeszélné és lélektanilag megmagyarázná Petőfinek szerelme történetét Csapó Etelkától kezdve Szen- drey Júliáig, homályos bölcselkedésbe sülyed a lírikus szívvilágáról. Valóban, Petőfi egészséges érzéseivel és egyszerű, világos stílusával misem ellenkezhetik inkább, mint az az alig érthető fejtegetés és homályos előadás, amellyel Ferenczi szóbanforgó tanulmányában mindjárt az első mondatban találkozunk. . „Az érzelmi életnek annál a sajátos természeténél fogva, mely a lírai költő művészeti természetének alaplényege, magától értetődő, hogy a szerelem érzelme iránt általában is nemcsak még fogékonyabb az amúgy is eléggé fogékony emberiség nem lírikus tagjainál; hanem mintegy természetesnek látszik az is, hogy nagyon sok lírikus nem is érdeklődik más egyéb, mint a szerelem s a vele kapcsolt tárgyak, érzelmi és eszmekör iránt.“ E mondatnak mentségéül csak az szolgál, hogy sem terjedelmére, sem dagályosságára nézve nem áll magában. Még kevésbé fogadhatjuk el Barabás Ábel értekezését a Felhők-ről. Az a bizarr ötlete támadt, hogy a Felliők-ben egy Faust- vagy Man- fréd-féle drámai költeményt lásson, azért erőszakosan színekre osztja a Felhők- et, és még más erőszakosságokat is elkövet. Különben a kísérlet maga elítéli magát. Az új, önálló értekezések közül legtöbbet ér, még stílusában is legjobb a Petőfi és Arany levelezésé- ről szóló dolgozat, ami annál különösebb, mert egy egészen fiatal ember, Endrődi Béla tollából való. A leveleket helyesen csoportosítja, ha tartalmuk velejét ki tudja venni, formai szempontból is kellőkép méltatja. De még e füzet élvezetében is megzavarnak bennünket a sűrűn következő és sokszor megbotránkoztató sajtóhibák. Ezek felsorolásával ne u úntatom a lap olvasóit, de felsorolás nélkül is érezni fogják a szerkesztők azt a kötelességüket, hogy e szép és nagy hivatású vállalatot nagyobb figyelemmel, odaadóbb gonddal kell folytatniok, mert csak akkor lesz az igazán méltó a Petőfi- kultusz ápolására. Kardos Albert. * Olvasókönyvek. (1. Képes Beálolvasókönyv. Az elemi iskolák II. osztálya számára. Szerkesztette : Kóródg Miklós, tanítóképző-intézeti tanár. Budapest, 1907. A Szent István Társulat kiadása. A főtisztelendő pécsi püspöki főhatóság 3036 —1906. sz. a. engedélyezte és az erdélyi püspöki főhatóság 4539—1906. sz. a. engedélyezte és ajánlotta. — 2. Képes Olvasókönyv. Különös tekintettel az eperfatenyésstésre. Az (
