Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz
Egy hildokló gyermek imáfa. * r „ Anyám, fáradt vagyok, s a napnak vége már. Óledben nyughatoro, csendesen, ngy-e bár? De rejtsd el könnyeid, ne sóhajts oly nagyon, Táj szivem, hogyha sóhajjaid hallom. Mint fázom én, körültünk minden oly setét, Látom közelgni már éltemnek éjjelét. De az lesz az öröm: ha fénysugár között Lelkem magasba fel, az úrhoz költözött. Kém ballod-é a dalt, az égi hangokat ? Kern látóddá anyám, az angyalszárnyakat? Az angyal itt közel, magához hi fel 5, ■Mosolya égies. szava örvendtető. Kitárva szárnyait, ö most fiadra vár , » . Körültem mindenütt mily tarka fénysugár! Ily fényes szárnyaim a földön lesznek-e? Vagy értük a magas menyekbe menjek-e? Magadhoz mért szoritsz oly busán engemet? Mért sohajtsz oly nagyon? anyám, nem értelek! Könnyek patakja mért borítja a rezedát? Hxs'z a magasba fenn meglátod még fiad! De kérlek, éh, ne sírj, szüntesd meg könnyeid, !Mfert én is erezem kínos keserveid. Rosszul vagyok, a kin lecsukja két szemem < . . Jó éjszakát anyám: nem lesz több reggelem! 1 2/.
