Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz
Első évfolyam 27. szám. Kuntélegyháza. 1882. október 22, r GAZDÁSZA TI, IPAR, KERESKEDELMI, TANÜGYI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeíenifc Heteniiént egyszer: vasárnap. Klóflisctrsl illj : helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve '• Egész évre .........................................5 fit. Fél „ . ..................................2 , 50 kr. Negye d ......................................1 „ 25 „ E gyes szám ára 10 kr. SzerkeiztsE IroiEai II. t. 540. sz. hova a lap szál leim részét illető minden közlemény intézendő. Kiadó Eiivatalt Bakos István könyvnyomdája, hova az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások in- tézensők. ISIrdetésI dijak : minden hasábzott petitsor hely után ti kr. többszöri hirdetéseknél árleengedés adatik, évi hirdetéseknél különös kedvezmény. NYILTTÉR-ben egy petitsorhely ára 20 kr. Bélyeg- dij minden beigtatásért 30 kr. Hivatalos helyiségeink. Közel tiz éve aimak, hogy közigazgatási hivatalos helyiségeink szűk voltáról komolyabban beszélgetünk. Az itt-ott felmerülő majd magán jellegű, majd nyilvános megbe- szélgetésekben évről évre kevesebbedik azok száma, kik ezt be nem látnák, sőt az e tárgy* ban mind sűrűbben felmerülő eszmecserék az égető szükséget látszanak bizonyítani. Mindekkoráig azonban csak az idő íizés eszköze gyanánt tekintettek az ezen irányban tett. beszélgetések, kivéve azon egy esetet, midőn az új templom építésszé egy tervet is készített az új vendég fogadónak kiépítése s ezzel kapcsolatosan a városháza megnagyob- bitása iránt. Akkor épités építést követett. Ujtemplom, kápolna, iskola, mind egymásra következtek, megnéztük a szép tervezetet is, de komolyan senki sem szólt hozzá. Az építkezések befejeztettek, a napirendet érdekesebb tárgy, a város és közbirtokossági ügy kezdte magának lefoglalni, az érdekek szét- forgácsolódtak s a szép tervezet a levéltár poros aktái kő é, a feledés fátyola alá került. Legújabban azonban, már nem az építési viszketeg, nem is az érdekeltség, sem a szé- pészet szempontjából, hanem a komoly szükség hangján került szóba hivatalos helyiségeink elégtelen volta. Arvaszéküuk, mely az 1877-ik évi XX. törvényczikk által rendezve a régitől elütő modern alakban külön álló hivatallá szerveztetek — emelte fel szavát e tekintotben. Egyik hivatalnoka adott I be a képviselőtestülethez egy kérvényt, vagy inkább hivatalosjelentést, mely a tényállást egész rideg vaiós gában, komolytasácsko- zásra érdemes okadatolással állítja elénk. A közgyűlés azonban sokszor tapasztalt közönyösségével egyetlen egy felszólalásra, melyet pedig csak személyes indok idézett elő — elejtette e fontos tárgyat azzal, hogy : „nincs pénzünk.“ Meg sem akart bővebben ismerkedni a helyzettel s azon égető szükséggel, mely a helyzetet már-már tarthatatlanná teszi. Nem esoddlkozuuk rajta. Sokkal fontosabbnak látszó tárgy tartotta lenyűgözve az elméket, semhogy egyes hivatalnok panaszával foglalkozzanak. De ha komolyan utánna akarnánk nézni a panasz, azaz jelentés tárgyának, nagyon is megérdemelné, hogy foglalkozzunk vele, aimáiis inkább, mivel a képviselőtestület egy újabb intézkedése ezt most már, mint szükségképeui következményt föltételezi. Levéltárunk, eddig azon aljegyző által kezeltetett, ki egyszersmind, — nem ugyan szabó lyrendeletileg — de ténylegesen az irodán akis feje, ki a tanácsi jegyzőkönyveket vezeti s a polgármester által, hozzá utalt darabokat is intézi, mely elintézett daraboknak száma a háromezret meghaladja. Köztu domású, hogy levéltárunk a Bach korszakban nagyon elhanyagoltatok, el pedig leginkább azért, mert a mi hivatalnokaink, váró- j sunk legtehetősebb polgárai lévéu nem any- j nyira a nevetséges csekély fizetésért hivata- j loskodtak, mint inkább tisztesség kedvéért vi- j selvén állásaikat a folyó ügyeket igen elintézték, de nem szerették a bürokratikus irattározó rendszert, az e tekintetben pedig igen szépen szervezett jéráskapitányságtól tanulni nem akartunk, mivel az abszolút kormány teremtménye volt. Később a magyar világ, majd a felelős kormány" tapogatódzásai között is az iroda rendszerre épen nem fordittatott semmi gond sem egész a járásbíróságok felállításáig. Ettől tanultunk mi — Félegyházán — iroda rendszert, de ezt is elég későn. Úgy, hogy 1874- 75-ig csak tanácsi és közgyűlési mutató könyveink voltak. A közigazgatási iktatókönyvnek nem volt mutatója és^igy, ha valamely’’ ügy kerestetett, mind a két mutató könyvet végig kellett lapozgatni, s ekkor mégsem tudtuk meg bizonyosan, hogy azon ügynek lett e folytatása, vagy elöszámai vannak e ? Most már igaz, hogy másként van, mindez, de a régibb ügyek nagyon sokszor viszonyban vaunak a maiakkal s oly nehézséget okoz azoknak kikeresése, hogy’’ a közgyűlés ezt belátván levéltárát rendeztetni akarja. De éppen itt’van a bökkenő- Hol reu- dezteasék a levéltár ? Eddig a levéltár mellett közvetlenül a közigazgatási iktató kiadó hivatal a az iroda van, mint amely nagy körű hivatalnak legtöbbször van szüksége a levéltárra. Benn a levéltárban a rendezés végre nem hajtható, mivel ott dolgozni föképen té- i len nem lehet, mert az nem fűthető, sem oda az eddigi jó szokás szerint világítás, vagy : dohányzás, vagy bármely más czélból tüzet | be vinni nem szabad. Hol dolgozzék tehát a levéltárnok. Az irodában minden hely túl van Petőfi Féiegyházán. (Adatok a költő gyermekkorából.) Most, midőn halhatatlan Petőfink kultusza szobrának leleplezésével kulminál, bizonyára nem érdektelen dolog a nagy költő életének minden legkisebb mozzanatát íeleveniteui. Minden, mit Petőfi életéről az irodalomtörténetekből és különösen a napi sajtóból tudunk, a költő ifjú korára szorítkozik. Sajnos, a végzet úgy akarta, hogy Petőfi phaeoomenszeríí tündöklése még ifjukoráuak is csak hajnalán, a gyászos 1849 ik évvel véget érjen ott Erdély kis vidékén Segesvár terein, midőn a mezöt szabadságért dobogó kebel vére pirosra festő és Petőfi Sándor megtört szemeiből a fény az égbe szállt. Petőfi a költészet terén első szárny- próbálgatását már 1838-ban, tehát 15 éves korában ki- sérlé meg. Ez évtől kezdve egész 1849-ig, tehát halálig, ifjúkori életének minden mozzanata ismeretes, életrajzi adatai e 11 évig tartó fényes ciklusban majdnem teljesek, csakis az ezelőtti, vagyis az 1828-ik év előtti, tehát zsenge gyermekségének éveiről tudunk keveset, mint azt maga Gyulai Pál, Petőfi életének legmóltóbb ismertetője, egyetemi előadásain emiité. Ez ugyan csak feltételesen áll, amennyiben nem tartjuk feloíóbb szükségesnek és fontosnak egy költő életrajzának keretébe zsenge gyermekkorának legkisebb és lényegileg csekély mérvű mozzanatait beilleszteni. S legyen igaz, hogy egy irodalomtörténeti színvonalon álló életrajzban egy költő zsenge korának minden aprólékos, lényegtelen mozzanatai he- ! lyeu kívül valók, de most midőn Petőfi Sándor örö- I kig tartó emlékét ünnepeljük, kit ne érdekelnének I a legcsekélyebb, a legapróbb, a leglényegtelenebb mozzanatok a nagy kő,tó életéből. Helyen lesz tehát ez idő szerint, lapok hasábjain sok épen nem és több kevéssbbé szellőzteti adatot Petőfi zseuge gyermekkoráról nyilvánosságra hozni. Mindeuekelött a „Budapesti Hírlap" vasárnapi számában közölt azou téves állítást kell helyreigazítanom, mintha a Petrovics család 1827 ben költözött volna Félegyházáva. Bábel József máig is élő kecskeméti polgár tanúsága szerint, (ki Petrovicsnak üzlet társa volt egy ideig) Petrovicsék .1822. évi október hó első napjaiban jöttek Félegyházára. Fólegyháza városának 1823-ik évi tanács-Uiési jegyzőkönyve szerint pedig a községi mészárszék Petrovics István és Bábel József polgároknak adatott ki haszonbérbe. Ue Petrovics és társa csak a következő év november 1 én lehettek tényleges haszonbérlők, miután az előbbi bérlő ideje csak ekkor telt le. Petőfi születéséről, illetőleg születési helyéről ina már meddő dolog volna vitatkozni, tudjuk, hogy Kis Körösön született. Petőfi mindig örömest vallá magát félegyházi Bzliletóstinek s így ,.kun"-nak|j innen eredt az a sokáig tartó hiedelem, hogy Félegyházán született. De miután ma már eme ,,7 városi-féle nemes versengés lezajlott, ez alkalommal csak Petőfi j gyermekkorának jelletpaésére szorítkozom. Tény a/, hogy Petőfi már mint csecsemő Fé| 1 egyházán volt, Erre szolgáljon bizonyságul máig i is óiö emberek tanúsága. Bádi Györgynó, szül. Iva- nies Rozália volt Petőfi Sándornak első dajkája, miután Petrovicsné Sándor 5 hetes korában mellbetegségbe esett s igy a kis Sándort nem volt képes táplálni. Néhai Fazekas Alajos, volt félegyházi ügyvéd és orsz. képviselő, kinek Petőfi gyermekkori játszó társa volt, — baráti körben gyakran beszélte, hogy az ö édes anya gyakran meglátogatta a beteges Petrovicsnét 1823. év telén, és látta az igénytelen csecsemőt, inidöu édes anyja kebelén az első szót gagyogták ajkai, tapasztalá, mint folyt az első szóból a többi szavak árja, mely később Petőfi lantján egy hatalmas, erős nyelvvé nőtte ki magát hogy egész nemzetét, elragadta vele. 1827-ik évben készi- getéaz öreg Fazekas Gergely (Alajos nagyatyja) a Lojzi és a Sándor gyerek részére a fűzfa sípokat és a vessző paripákat, melyeken ők a félegyházi úgynevezett „Szent János" kutjához lovagoltak itatni. Sándor makacs, daczos természetű gyerek volt, ő akart legelőször a vályúhoz jutni és nagy kevé- iyeu toporzékolva nád paripájával meztelen lábaival elta8zigáita a többi paripákat. Miből aztán nagy verekedés támadt, leszáltak a lóról és egymás hátáu verték szét a „szilaj" nádparipákat. Ekkor aztán haza mentek siránkozva. Másnap azonban a jó öreg nagyapa újra meglovasitotta őket s ök ismét jó barátok lettek. Ennek az idilli életnek lett aztán reflexiója ama szép költemény, melyben a költő igy énekel: . Gyónnék vagyok, gyermek lettem újra Lovagolok fűzfa sip.ot fújva; Lovagotok szilaj nád-paripán, Vályúhoz in ék, lovam inni kíván . .“
