Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz

i— A Magyar Hírlap tudósítójától. — A Bajza-utcza 21. sz. házban, Feszty Ár­pád egykori műterem-házában, vasárnap dél­előtt nyitották meg ünnepélyesen a Petőfi- házat, a nagy költő fenniaradt ereklyéiből ren­dezett múzeumot. A megnyitáson nagy és elő­kelő közönség jelent meg. Ott voltak a többi közt: Apponyi Albert gróf vallás- és közokta­tásügyi miniszter és neje, aki a Petőá-ház lé­tesítése érdekében indított mozgalom védő- aeszonyi tisztét vállalta és akinek részben kö­szönhető. hogy az értékes muzeum rövid két éven belül átadható volt a nagyközönségnek. Megjelentek továbbá: a miniszterelnök képvi­seletében ifj. Korányi Frigyes báró, azután Molnár Viktor, Tóth János, Mezcesy Béla és Imling Konrád államtitkárok, a képviselőház megbízásából Mikszáth Kálmán, az egyetem képviseletében Sághy Gyula orsz. képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében Berzeviczy Albert elnök és Heinrich Gusztáv főtitkár. Ott voltak még: Wlassics Gyula, a közigazgatási bíróság elnöke, Bárczy István dr polgármester, Szatmári Mór, Fenyvesi Soma Illyés Bálint, Bernáth Géza és Kacskovics Géza orsz. képviselők, Gelsei Guttmann Vil­mos báró, az Orsz. Szinészegyesület képvisele­tében Molnár László, a Kisfaludy-Társaság képviseletében Vargha Gyula, a Lipótvárosi Kaszinó képviseletében Bailay Lajos, Lichten­berg Kornél és Rust József, a temesvári Arany János társaság képviseletében Mészáros Jencí. a debreczeni Csokonai Kör képviseletében Komlóssy Arthur, Szávay Gyula ég Kardos Albert, a kassai Kazinczy Kör képviseletében Czobor Alfréd dr., az Erdélyi Irodalmi Tár­saság képviseletében Versengi György dr. Kiskőrös városa, Petőfi szülőhelyének képvi­seletében Revaló Pál főjegyző, továbbá: Vi- scntai Soma udvari tanácsos, ormódi Ormódy Vilmos, Erődi Béla tankerületi főigazgató gyurgyókai Zilahy Simon, emőkei Emich Gusztáv, K. Lippich Elek min. tanácsos, Käm­merer Ernő udv. tanácsos, Györgyi Kálmán J

Next

/
Thumbnails
Contents