Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Áldott ez a nádas kunyhó, got Petőfi született 1 Örök lánggal öleli át A legégőbb szeretet. Millió szív zengi körül Hangos dobogással, Diadalát hordozza szét Messze földön által. Nem aranyból van födele, Nem márványból a fala, Mégis, mégis szebben ragyog, Mint a gyémánt palota. Csillagként hull födelére A nemzetnek csókja: Káprázatos tündöklését A világra szórja. Innen szállt ki fecskeszárnyon, Mint az Isten madara! Ringatja a derengő ég Fölpirosló hajnala. Vissza-vissza száll fészkére Vígan csicseregve . . . Szerte csapong ágról-ágra, Berekről-berekre. Beleheli a virágos, Tarka mezők illatát, Megfürdik a délibábban . . . S égre csapja föl magát! S mint pacsirta, reménységet Dalolgat a népnek , . . Ereszkedik, mint egy kendó', Az égbó'l az ének. Letörli a földmivelő Verejtókes homlokát . . . Majd kalászból fon fejére Gazdag arany koronát: «Ne félj, ne félj, drága vérem! Int a bőség szaruja! Kitárul még előtted is Az igazság kapuja! Ne félj, ne félj, drága vérem, Kevesebb lesz a tövis! Szenvedésed tüskebokrán Kihajt még a rózsa is ! Minden rózsa pattanásán Lánczszem hull a porba, A förgeteg sötét éjjel Mind, mind elsodorja-' Petőfi szülőházánál.
