Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Emléksugár Etelkére. Vahot Sándortól. Többé nem ifjú lány Etelka már , A sírhalomban nincsen ifjúság. Ott az idő nem óraszámra foly, Ott az időszám végtelenbe vág. S ki mondja meg : ha tengerárba vesz Az ifjú harmatcsepp , mi sorsa lesz ? Fog é ragyogni a hab tűkörén, Mint tiszta gyöngy , vagy színes búborék ? Vagy elvegyül zajló hullám közé , S lesz a habok közt egy kis hangja még? Vagy tán hevével a nap szívja fel, Es végre úgy jut a magasba el ? Parányi csepp , mi nagy sorsod lehet! Te adj vigaszt, te légy az enyhe kép , Midőn az ember — észt, hitet, reményt, És minden édes ingert öszetép , Csak azt, mi rémként egyre kergeti, A bús emléket el nem tépheti. Mint fáj a szívnek attól válnia, Ki tőle önként nem vált volna meg 1 És fáj az élet, mely egy perc alatt, Mint átvonúló árnyék — ellebeg. Fájdalmainknak e két gondolat, Hoszú időre mérges tápot ad. De majd elévül a szív bánata, S felhőtlen emlék hint nyájas sugárt, A föld virítand , és a sírhalom Elrejtve tartja, mit magába zárt Keblünkben akkor , minden vész elül, A búnak is csak álma leng körűi. t AT' /'yj ó <ttiy / e'vf. ;&> n. }jf
