Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Ó ha te vernéd, — A te isteni tárogatód harsogná A riadót e csatához ! Fel, talpra, ti révedező rabszolgák, Ti úri ruhákba hajlongó Léha cselédek, Önző, szószátyár, kofa népe, A beteg haza testén Rágódó gyülevész had, Romlásba rogyott, renyhe magyarság! Fel, fel a döntő harczra, A magad balvégzete ellen, Munkára, tettre, dologra ! Most vagy soha — talpra ! Mert ha tovább is révedezel: Talpad alól kigurúl a föld S nem lész soha szabad és nagy! O ha te vernéd most is a riadót, Te igaz, te erős, Te rettenthetetlen, Aki százszor meghalnál Azért, amit egyszer Átéreztél S szóba, vagy dalba kimondtál! Mily életerős buzgás Támadna e földön! A megtisztult nemzeti léleknek Milyen forradalma söpörné Pokolba a régi penészt, A hires magyar szalmatüzek Minden hamuját, S az átszebbült, uj, szabad életnek Milyen diadala volna jutalmunk ! Oltár lenne e hon, ahonnan Nagy, nemes, világot melegítő Gondolatok Sugaraznának széjjel A beteg emberiségre, Mint mikor alaktalan éjjel után Föllángol a nap S fényének melegétől Az alvó élet Diadalmas ragyogással Munkára, örömre fölébred ... Endrődi Sándor. „/ /f t 'f/ /V*. /L . >J(// - 2 /g
