Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Petőfi. Tábortüzek éber lángját veri vissza A vérszinü éjben a távoli ég. Orkán veti fellegvárából a sikra Izzó repülésü parittyakövét. Czikáz a viharfény, fáklyája a vésznek, Mely utat a földrül az égre hasit. Ez éjben, a melyben villám a szövétnek, Olvasom, oh költő ! könyved dalait! Mily hangok ! a könyv szól oly szörnyű haraggal ? Nem mennydörej-é e szilaj riadó, Mely mint dühös érczkos, bástyádra levagdal Láthatlan erővel, kevély Jerikó ! Ügy illik e hang a közel zivatarhoz, Mely készül e honra zuditni dühét! .. . Nem halt meg a dalnok : ma nyúlt csak a lanthoz ! Eltűnt; de ha itt a nap : újra kilép ! Oh jöjj, ki sírodban nyugszol temetetlen, S vagy megsiratott, örök életű holt! Mint lepke csak alszik a siri lepelben : Bölcsöd legyen a hideg éjjelü bolt ! Jöjj ! néped örökké vár özveyyi gyászban, S közelgeni vél, ha nehéz az idő, És éjszaki fényben, villámlobogásban, Gondolja : Petőfi megint haza jő ! Még egyszer, utólszor, zendüljön a lanton, A rózsaölelten, — zengjen a húr ; Onts lelket az élők szívébe te, phantom, Mígnem haragunk tűzvésze kigyúl! Harsogjon a lant ! . . S ne pihenj le, — de üldözz, Mint szellem, a mely haza járva kisért: — Csak gyilkosidat ha tiporva a földhöz, Állunk boszut átszögezett szivedért! JX/V . 2 3»?(Bartók Lajos.
