Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
PETŐFI. Irta: Szabolcsba Mihály. Felolvassa a szerző a mezőberényi Petöfi-iinnepflyen. Soha jobban nem vágytam volna rá, Hogy igazában jó költő legyek : Mint most, mikor Ő róla kellene Mondanom éneket. — Keresem a szót, a mivel ki tudnám Fejezni méltóképp’, hogy Ó ki ? . . . S zengő magyar nyelvünkön nem találok Szebb szót ennél: Petőfi! Oh, mert e szóban minden benne van, A minek itt lent űrökélte van. Az a dal, mely születés-idejében Már ott cseng milliók szivében. Az áloé-dal, a mi úgy terem Nagy-néha nap, egyszer egy ezredévben! Ő az, Petőfi! — s ha még idele, A szabadságnak nem volna neve ; Ha csak akkor szállt volna le az égből: Bátran hívhatnánk most az (3 nevéről! De százszor boldog vagy te, nemzetem ! Ha elfelednéd egyszer, hogy magyar vagy, S rabláncz csörögne megint kezeden: (3 érte, hogy tiéd volt valaha, A jó Isten százszor megváltana ! . . . De dalban Ő nem magasztalható, Csak az ő dala hozzá fogható. Jelzőnek a szó Rá visszásra jő ki, Ő semmi más, — Ő büszkén csak Petőfi! Egyetlenegy, az is marad halálig, Mig szabadságra, szerelemre vágyik. S egy boldog összhang élete, halála, Mint dalai örök harmóniája ! — Mikor rózsa-erdőben mendegél A halkan járó nyári esti szél, A hogy susognak a szél meg a rózsa* Az az ő lantján a szerelmi nóta. De mikor lelke, haraggal teli, „Rab nemzetek bilincsét tördeli“, A hogy viharzik dala mennydörgése: Hasonlat sincs arra a mindenségbe.
