Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
PETŐFI. . . . A nagy szolga, a föld, megrendül alattam, Szivének verése megdobban, megdobban, Zúgó fővel nézek a rejtelmes éjbe, Fölzavarta lelkem morajló beszéde: «Mélyemben alusznak évezredek óla, A kiket elért az örök éjü óra. Tőlem kaplak éltet, kik e földön éllek, Azután lassankint vissza-visszatérnek! De kit ma gyászoltok, mélyembe nem zártam, Mert ő nem földi volt, bár élt e világban, ölet nem födheti egy sötét sír éje, Visszatért, honnan jött : a villámos égbe!..» Elnémul lassankint szive dobbanása, Tépődő kétség űz a nagy éjszakába ; Milliárdnyi csillag gyűl a magas égre, Talán ott ég közlök büszke lelke fénye! Megállók kábulva, lelkemben zavartan, El nem tudom hinni, mit csak én hallottam. Hisz’ ha ő fönn lenne estenként az égbe: Régen szabad lenne az ő drága népe! K. Sima Lajos /$T9J fU. ZT
