Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Petőfi. Tábortüzek éber lángját veri vissza A vérszinü éjben a távoli ég. Orkán veti fellegvárából a síkra - Izzó repiilésü parittyakövét. Czikáz a viharfény, fáklyája a vésznek, Mely útat a földiül az égre hasit. Ez éjben, a melyben villám a szövetnek, Olvasom, öli költő ! könyved dalait! Mily hangok! a könyv szól oly szörnyű haraggal ? Nem menny dörej-é e szilaj riadó, Mely mint dühös érczkos, bástyádra levagdal Láthatlan erővel, kevély Jerikó ! Ügy ülik e hang a közel zivatarhoz, Mely készül e honra zuditni dühét!... Nem halt meg a dalnok : ma nyúlt csak a lanthoz ! Eltűnt; de ha itt a nap: újra kilép! Oh jöjj, ki sírodban nyugszol temetetlen, S vagy mégsiratott, örök életű holt! Mint lepke csak alszik a síri lepelben : Bölcsöd legyen a hideg éjj elit bolt! Jöjj ! néped örökké vár özvegyi gyászban, S közelgeni vél, ha nehéz az idó', És éjszaki fényben, villámlobogásban, Gondolja : Petőfi megint haza jő ! Még egyszer, utólszor, zendüljön a lanton, A rózsaölelten, — zengjen a húr ; Onts lelket az élők szívébe te, phantom, Mígnem haragunk tűzvésze kigyúl ! Harsogjon a lant ! . . S ne pihenj le, — de üldözz, Mint szellem, a mely haza járva kisért: — Csak gyilkosidat ha tiporva a földhöz, Állunk boszut átszögezett szivedért! XX JX xrxi . Bartók Lajos,
