Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Hisz Petőfi meg nem halhat, S te sem drága népem! Hangját nem hallottam Ez időtől fogva, De a hitem szent virágját Kétség nem tiporja. Nagy veszélyről szólnak Rósz időket érünk, Agyú bömböl, és a Duna Piros, mint a vérünk. Es én imádkozva Munkám között élek, Legyőzhetlen magyar hazám, Nem féltelek téged! Nézd amott az égen Az a csodás felhő, Egek szárnyas paripája, S az, ki rajta feljő, — Ő az, ifjú hősünk, Nemzetünknek őre! A keletre szegzi szemét, Úgy hajlik előre. Lélegzetét érzem, Homlokomat érte, Kardját rántja — szólni akar — Térdre, lovam, térdre!« Ott térdel az öreg csikós a nagy széles pusztán, Feje fölött elszalad a széles felhőfoszlány, Sötétszőrü szilaj ménes legel közelében, És e csodás szózat támad a felhők ölében: »Oh dolgozzatok, magyarok, S nevetek hírre kél! A hazám lelke én vagyok, Mely énekel és él!«
