Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz
Drága Tanító Urunk, aki fáradhatlan iparral A tudományokban jártassá tenni akarlál Bennünk', vedd végső együttlétünkben ezen pár Búcsúszót, mert elválunk sok időre Tetőled I S ti kedvelt helyek, a hol számtalanszor mulatoztunk, Vagy nagy körbe’ leülve, vagy a laptát veregetve És kapkodva, vagy ugrándozva, vagy édes örömben Víg dallokra fakadva, ezentúl csend üli kedvelt Tájitokat, már-már elhagyni fogunk mi ezennel. S végre Deáktársim, kik nem köz s renyhe erővel Járjátok velem a tudomány ösvényit, ez óra Tőletek elválaszt; szétoszlunk mostan; egy erre, Másik amarra megyen születése helyére, holottan Hány örömök várják édes Szüleiknek ölében. Majd a midőn a sors keze minket messzire széleszt Egymástól, midőn itt nem lelt örömökbe förödve Lészünk a Szüléink hajlékában, midőn ekkép Szólhat már ajkunk: Ti komor gondok, nem adunk most Helyt főnkben nektek; kipihenni, fogunk sok Munkáinknak utána; pihenni, nem tanodával Gondolkozni, elég volt tíz hó arra és akkor Még egyszer gondoljunk itten lelt öröminkre, Gondoljunk, mennyit fáradtunk 's izzadozánk itt A tudományok kimeríthetetlen ösvényén. S most Társim, miután végét már érte a munka, A mely tíz hóig szü e len foly vala köztünk, Jó Isten Veletek I Tanodánkat hagyjuk örömmel És szaporán édes Szüléink kebelébe siessünk I o
