Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz

320

Marczi tizenkét esztendős volt, mikor anyját igy szólitotta meg bátyja.

— Hát mi.a szándékod ezzel a gyermekkel, te Zsófi ? béresnek adod vagy kocsisnak ?

—- Annak nem adom, felelt az anyja; ha már apja mesterember volt, legyen ö is az, úgy gondolom.

— Hisz épen azért mondom, szólt a kovács, magamnak is ez a szándéka. Tanulja ki az én mesterségemet, én fölszabadítom, s ha-»meghalok vagy elvénülök, rá hagyom a műhelyemet. Szegény gyerek! én ugyan nem szeretem, de sajnálom, és azért magamra vállalom jövendőjét, hogy ne szoruljon senkire, mert úgy éhen kellene halnia^ -» mennyire szereti öt már is a világ. De m^g különben is egészen kovácsnak termett; olyan markos, izmos, mint valami Herkulanus. Aztán ha kifogy majd a szene, az a jó is van a dologban, hogy csak a képéhez tartja a vasat s megtüzesedik tőle, hahaha1

— Ugyan János, az isten áldjon megj szólt az anya érzékenyen, minek gúnyolod te

is is szegényt, nem elég, hogy az egész világ bántja?

I