Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz

előtt vezető országát középáré, hogy másnap reggel mind megszilajodtak tőlök az arra menők lovai. A hol tiszta hó- lapot talált, hanyatt vetette magát bele, sze'tterjesztett karokkal s gyönyörködött a saját alakjának fa eaimile'-je’n, de ha ezután elővettük, hogy arccal fektessük a hóba s arc- kép-lenyomatot csináljunk bele, addig viaskodott, míg valakinek a karjába bele nem harapott s megszabadult. Alakjára nézve vékony, hosszúnyakú, előre hajlott termete volt. Télen is kihajtott inggallért viselt. Beszédében nagyon észrevehető volt az orrhang; haja fekete, éles; oly híven áll előttem arca, alakja, hangja, modora, szokásai, mintha tegnap láttam volna utoljára. Ha megszólalna ajtómon kívül, most is rögtön felismerném hangjáról, hogy az Petőfi Sándor. Sőt az 1847 — 48-dik évből lelkembe vésett arckifejezése, vonásai és viseletére is oly hiven emlékszem, hogy csakis fájdalommal nézhetek megjelent arcképeire, melyeknek egyike sem adja hiven vissza őt. Selmecen, Pozsonyban még többször találkoztam vele majd mint hazatérő baká» val, majd mint vándorszinészszel. f 1847—48-ban Pesten, többnyire esteli órákban, a Komlókertben jöttem össze vele, hol ő a tizek társaságában vacsoráit, vagy jobban mondva, egy pohár veres bor mellett üldögélt. Soha sem láttam más italt előtte. Ha jó estét mondtam neki — oda nyújtotta poharát: »Igyál pajtás a boromból!* Különben ekkor már magas régiókban hordta őt a költészet pegazusa. Rendesen szótalan, magábamélyedt volt s csak ritkán vetett oda egy- egy csípős sarkastikus észrevételt. Átmeneti korszaka volt ez az ő magasröptű szellemének.« _rfUf'O.j

. ^ 7 r /f

jn el/ M n.