Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 41-es doboz

* Petőfi István, a nagy költő testvéröcscse, Jókai Mórhoz levelet intézett, melyben Martiny Ká- rolynak Petőfi Sándor keresztapjának némely állításait helyreigazítja. így helytelennek mondja különösen Martiny amaz adatát,, hogy ő Petőfit, atyjának ellenzése dacára vitte tanulni Aszódra, mivel az öreg Petrovics ellenkezőleg mindig sok gondot fordított fiainak taníttatására és gyakran mondá nekik: „Tanuljatok gyermekeim, még most tehetünk érettetek mindent, de ki tudja hagyhatunk-e egyéb maradandó örökséget reátok, mint azt, a mire taníttathatunk !“ Téved az öreg ur abban is —• írja Petőfi István — hogy bátyám a szünidők nagyobb részét náluk töltötte volna; ritkán tettek szülőink Szabadszállásáról nálok Kis-Kőrösön látogatást, többet Viczián János keresztkomájoknál, kihez a szünidők alatt minket is elvittek. Különös az, hogy hány rövidlátó már mesz- sziről megismeri a felhők madarát, ott, hol a messze- látók még mitsem látnak. Szerencséje bátyámnak, hogy nincs az élők között, mert nem győzné köszönettel azokat, kiknek állítólag — köszönhetné, hogy vált belőle valami. Az öreg ur vallomása nyomán Suhajda József ur is föllelkesül. Suhajda ur hallott valamit harangozni s a légből kapott hirt közli. Tegyen ő kérdést Szabadszállásán, hol bizonyosan élnek még sokan azok közül, kik szüleinket ismerték abban az időben s vagyonuk állását; kik bizonyságot tehetnek arról, milyen parlagi módban nevelte Petrovits István fiait, s vájjon szükség volt-e valakire, a ki segitette azokat az iskolai pályára, szülőiken kívül. Bátyám 16 éves volt, én 14, midőn szülőinket vagyo- nilag súlyos csapás érte. Addig nem kellett senki ösztönzése, sem segedelme, azután pedig senkijét igénybe nem vettük. O Selmecet ott hagyta s lett színész s katona; ettőlfogva élete ismeretes; én lettem mesterember. Köszönettel csak szülőinek tartozott, a mit irányokban híven le is rótt.“