Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

teremteni, a melyben szívesen találkoztak korának szépiroi és költői. Tetőfi-aek Kovács az első szerkesz­tője, Vajda János költeményeit gyakran láthatjuk a Hazánk hasábjain, Vörösmarty hires bordala, a Ke- scr'á pohár itt jelent meg először. Leveleivel állandó összeköttetést tartott fönn kora kitűnőségeivel, a kik kivétel nélkül eiösmerték szerkesztői zsenialitá­sát és irói képességeit. A Budapesti Hírlap-nak mód­jában volt elsőnek leközölni néhány lev'elét, melye­ket Petőfi, Vörösmarty és Egressy Gábor intéztek hozzá.- ÉoTtársarnak őszinte méltánylása.. már 1883- ban megszerezte neki áz Akadémia tagságát'; a 'filo­lógiai osztályba választották meg, Ez ellen azonban Csaló pozsonyi tanár'hevesen kikelt, nem a személye ellen volt kifogása, csupán 3z bántotta, hogy Kovács nem az orvosi szakosztályba jutott. A puritán fér­fiút mélyen me-bántotta ez a méltatlan támadás és semmiképp sem voit hajlandó megválasztatását el­fogadni. Helyét ugyan betöltötték Pulszley Ferenc­cel, de az Akadémia mindenkor tagjául tekintette, A Kisfaludy Társaságba 1338-ban választották be. Városa kulturóletét addig ősmeretlen fokra lendítette föl. Lapjában és a fórumon kifejtett fá­radhatatlan mük"dése megteremtette a Győri Olvasó Egyesületet (kaszinó) és az Ének- és Zeneegyesüle- tet. Ötvenéves irói jubileumát 1877 december 8-ikán nagy fénnyel, az ország érdeklődése mellett ünne­pelték meg. A vasárnapi ünnepi közgyűlést a város díszes tanácskozó-termében — az Ének- és Zeneegyesület Himnusza után — Wenn es Jenő polgármester nyi­totta meg, üdvözölvén a megjelent vendégeket, a kik közt ott voltak a Tudományos Akadémia képvisele­tében Beöthy Zsolt és Balogh Jenő dr., a Petőfi Tár­saság képviseletében Szávay Gyula, a Szent István társulat képviseletében Giessweiti Sándor dr., orsn képviselő; az egyházak, hatóságok, iskolák és a ka­tonaság kiküldöttjei. Az emlékbeszédet Till Anasztáz dr., bencés ta­nár mondotta, különösén nagy hatást keltvén annak a kiemelésével, hogy Kovács Pál müvei mindenkor a legtisztább erkölcsi fölfogáson alapulnak. Az iró él-m folyásáról Kuncz Jenő dr., vár­megyei tb. főjegyző tartott kitünően megirt, élve­zetes fölolvasást.

Next

/
Thumbnails
Contents