Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

töfi Zoltánnak sírját kereste föl. A koporsó, amelyet 1870-ba n tettek le a földbe, csodás épségben maradt meg, föliratát egész jól lehetett olvasni ég a horpadáson kívül semmi baja sem volt. A hamvak bámulatos épségben maradtak meg, a költő fiának dús hajzata egészen ép v'olt. Innen Szendrey Julia sírjához mentek, amely a huszonhatodik táblában feküdt. Szendrey Julia koporsója is sértetlen egészében maradt fönn, pedig 1869 óta bever- a földben. Hamvai is épek voltak, haja sértetlen épségben maradt meg és mellén összekulcsolt kezeiben csontfeszületet tartott. Porait fiáéval, Petőfi Zoltánnal egy koporsóba tették.

Az 2x1 mm ál ás után a koporsót a díszsírhelyhez vitték, amely a tizenhetedik táblában van. Fél tiz óra volt már ekkor, a közönség nagy számban jelent meg a simái, melyet a diákság kordona zárt körül. A Petőfi-család rokonságán kivül megjelent a kormány, a főrendiház, a képviselőház, a székes- főváros, az Akadémia, a Kisfaludy-társaság, egyesületek, társaságok, iskolák, fővárosi és vidéki k3- ztk küldöttsége. Féltiz órakor megérkezett Pro- Zászka Ottokár székesfehérvári püspök a segédkező papsággal és Scholtz Ágost evangélikus püspök is elfoglalta helyét.

Miur.&n Szendrey Julia és Petőfi Zoltán koporsója fölött nagy segédletével az egyházi szertartást elvégezte, a szószékre lépett Prohás-zka Ottokár püspök. Azzal kezdte a beszédét, hogy néhány héttel ezelőtt Keltén járt a gróf Telekiek parkiában, ahol Petőfi a halhatatlan „Szeptember yégén“~t irta, most pedig itt áll a költő családjának namvainál. Majd igy folytatta:

— I>e aki ily liturgikus ruhákba öltözködve áll kegyetek elé, mint én most, annak bizonyára más küldetése is van, mint a sir szélén a géniusz világáról s fakadó energiáiról megemlékezni, — aki a zsoltárt és az imát az ősi latinság nyelvén elmondta, akárcsak egy középkori apátság kriptájában állnánk, — aki szentelt vizet hintett, hogy tisztítson és tömjénszemeket szórt parázsra, hogy az ima misztikus füstfelhőkbe burkoljon élőket és holtakat, annak a géniusz ünneplésén kivül okvetlen más nagy gondja is lesz, gond, amely az örökkévalóság felé int. Ez a gond s ez a vágy az, hogy akik a mi szivünkben élnek, azok az Isten szivében is éljenek s akiket mi megkoszorúztunk, azok homlokára fűzze az Ur az élet koszorúját. Ez a gond s ez a vágy imává lesz a halott fölött, akár harmadnapra, akár 60 év múlva — ez a gond s ez a vágy hangossá lesz az embar ajkán, akár ókori.