Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

leélt ott bokor, erdő, tó, virág, énekelte azt, hogy: „Elértem, mit ember érhet el, boldogsággal csordultig e kebel.“ Ismerjük mindnyájan az erő, ihlet s lelkesülés e titkát, melyet költő örökit meg, tudjuk, hogy költőnk szemén és lelkén itt tükrözött egy kedves, szép női fej, mely az élet és boldogság költészetének sugalmazőja volt, itt lépett feléje az asszony a feleségnek szerelmével s az otthon melegével, hogy később Budapesten a szeretet virágával, a gyermekkel kebelén boldogíthassa az az asszony, ki a géniusz uj megnyilatkozásának ihle- töje volt.

Most pedig itt állok ez asszony és e gyermek, Petőfi fiának hamvai előtt, melyek valamikor éltek s életükben a géniusz szeretetének napsugaraiban álltak; e por és hamu 60 év előtt élet volt: Szendrei Julia, kinek homlokára koszorút fűzött Petőfi költészete és szivárványos hálót szőtt hullámzó hajára, s Zoltán fia, ki atyjának lángszellemét az otthon sze- retetére szoktatta. Petőfi mindkettőt szerette s e szeretettől boldog volt és énekelt.

S ez az ének itt is hangzik, sir és a temetés dacára, ezt az enyészet el nem némithatja. Ez a szeretet itt is él, sőt megtisztulva éteri átlátszósággal lebeg lángja; fájdalom, gyász el nem némithatja, ho- mályosithatja soha, s e szeretettől élni fog az aszony s a fiú emléke is, mig magyar lesz a földön.

De aki ily liturgikus ruhákba öltözködve áll ke- 1 gyetek elé, mint én most, annak bizonyára más kül- | detése is van, mint a sir szélén a géniusz világáról i s fatarló energiával megemlékezni, — aki a zsoltárt

I 1U.II1TUJIJBUI sí leaTiBSSOXIl/T* tt>l iC,n

e'vf . ZfCS?