Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz
A PETŐFI-CSALÁD TEMETÉSE. A Petőfi-társaság kegyelete, a nemzet és főváros áldozatkészsége egy sírba gyűjtötte mindazok megszentelt hamvait, kik a Petőfi kedvesei voltak, nagy szívéhez legközelebb állottak. Az ő családtagjai örökéletét költeményei ^biztosítják. Az édes szül ék, kedves Pisti ka, a feleségek felesége s a lelke szép kis ága szimbólumokká lettek; a tiszta családi érzés örök szimbólumaivá. Ezért volt a múlt szombati temetés apotheosis, Petőfi költészetének újabb apotheosisa. Méreteiben hatalmas, egyszerűségében fejedelmi, nyugalmában mélyen megható volt ez a csodálatos gyászünnepély, mely az elmúlás birodalmában életet hirdetett, a léleknek, költészetnek, művészi szépnek örök életét. Egy sírba került a jó öreg kocsmáros István fiával s az az egyszerű, nemes asszony, ki fején az anyai szeretet tiszta glóriáját viselte. Tudjátok-e, mikor fejezi ki Julia költője leg- ígazábban határtalan szerelme végtelenségét? Mikor ezeket a sorokat írja : Szeretlek én oly igazán, Mint engem az édes anyám ! Egymás mellett pihennek a hitves és gyermek. Zaklatott élet után örök pihenőt találtak. A költő fia csendesen nyugszik Julia mellett; egyik sem szenved többé. Megtisztult emlékük abban a fényben tündökölve daczol a múlandósággal, melyet reájuk Petőfi költészete vetett. Méltó elismerés illeti a Petőfi-társaság vezetőségét. Az ő önzetlen fáradozásuk tette lehetővé, hogy a Kerepesi-temetőben a kegyelet új oltárt emelt Petőfi kultuszának. A törvényhozás, kormány, főváros, tudományos és művelődési egyesületek illusztris képviselői a jelen Magyarország tiszteletét hozták el az új sír nagy halottainak. A nemzet jövője, az ifjúság is elhozta a maga egyszerű virágait az ifjúság örök költőjének tiszteletére. Száz fiatal leány néma csendben egy-egy babérágat dobott a frissen hantolt sírra s nem együnk kebeléből szállt fel a sóhajtásszerű fohász: Legyen gyümölcs a fán, melynek van virága! Szitáló esőben oszlott szét a közönség. Csak a koszorúk maradtak a még jeltelen síron. A kalmár szellő felkapta a virágok illatát s felvitte a magasba, a felhőkön túl, abba a csillagkörbe, hol az ő nagy lelke : a szabadság és szerelem örök himnuszát énekli. Miklós Elemér.
