Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

kimutatják, hogy korai. Mert előbb tísztázan- dónak tartják az önálló bank kérdését azok, a kik konzekventer azt hirdették, hogy az

A harcz mezején.

(Petőfi halála napján.)

Irta Várad! Antal.

».. . Ott essem el én . . .

Ott folyjon az ifjúi vér ki szivemből.«

Magyar-Fehéregyháza Erdély egyik községe. Nagyküküllő vármegyében fekszik, a keresdi járásban, hol a Bethlen grófok műkincsekben gazdag, történelmi nevezetességű kastélya is rejtezik. Rejtezik, mondom, mert oly eldugottan fekszik, hogy alig lehet rátalálni. Innét a neve is : Keresd ! Legalább igy mesélik. Fehéregyháza Segesvár közelében van. Másfélezernél több a lakosa, oláhok, magyarok vegyesen. A Hallerek régi kastélya fekszik ott, melyben az ősz Haller, a segesvári csata térparancsnoka, egyszer fogadott bennünket, az irók és művészek társaságának küldötteit, egy feketére festett kupolás teremben, melyen fölül festett balüsztrád fut körül s arra támaszkodva tekintenek le a Halierek odafestett hősei, s éppen az ősz pátriárka fölött állt Alerius, a római, ősz szakállával, jóságos arczával szakasztott mása az alatta ülő utódnak.

A kastély körül terjed el a mező, azontúl a halmok lába, ott jobbra a domboldalon kőemlék jelöli a helyet, a hol Bem jól czélzott ágyúgolyóval letörte lováról Skariatni orosz tábornokot. Mégis elvesztették a csatát . . .

Petőfi halálvágya, prófétai betekintése a túlvilágba számos költeményéből ismeretes. »Sirt nekem, sirt — és koporsót!« — kiált fel.

— »Tudom azt az egyet, hogy nem soká élek ...«

— panaszolja másutt. De sejtő lelke azt is érzi, hogy »ha én majd meghalok — Nem leszen kő siromon . . .« Azt is dalolja : »Most gomblyukamban a virág — s ha újra zöldül a világ, Talán sírom halmán fakad . . .«

súlyos aiciozaiai aran is csak uktóber 20-án ért véget. Korvin János hősies védelme után 1529-ben elesett jajczai vár

Kétféle halált óhajt magának. Ha az Isten ekképp szólna hozzá : Fiam, én neked megengedem, hogy úgy halj meg, mint magadnak tetszik, erre kérném akkor Istenem : legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz, sárga lombon fényes napsugár. Sárga lomb közt zengje végdalát egy a tavasztól elmaradt madár. S valamint az őszi természetre a halál jön észrevétlenül, én reám is úgy jöjjön, csak akkor vegyem észre, ha mellettem ül . . .

... De ha ezt nem engedné az Isten, akkor kérném, hogy tavasz legyen, harcz tavasza, hol rózsák teremnek, — véres rózsák, férfikebleken, . . . ott legyek, s az én szivemből szinte nőjön egy halálos vérvirág . . .

Sötét sejtelme nyilatkozik ebben is : »Ha meghalok, ha megfagyok, szememre meg- könyezetlen szemfedő borul, s ültetni nem fog senki egy virágot a sírra, a mely rajtam domborul«. Máshol : »Te fergeteg, jöjj ! szórd el csontommal szivem s nevemet, — ne tudja senki sem, hogy egykor ilyen megátkozott teremtmény létezett !« Máskor »véres napokkal« álmodik, »mik a világot rombadöntik«, mikor ő »megfagy, meghal a csatatéren . . .*

Koronája mind e vészt jósló látomásoknak az »Egy gondolat bánt engemet«, a melyet Petőfi minden bámulója kívülről tud. »Ott folyjon az ifjúi vér ki szivéből, s ha ajka örömteli végszava zendül, hadd nyelje el azt az aczéli zörej, a trombita hangja, az ágyudörej« ...

S holttestemen át Fújó paripák

Száguldjanak a kivívott diadalra S ott hagyjanak engemet ös^zetiporva . . .

Úgy történt. Ott hagyták őt összetiporva.

Fehéregyháza mezőjén pedig hősök porából kelt fűszálak ezreit lengeti a szél, de nem tudjuk : melyik kelt a költő hamvából, mert ahhoz búcsúra járna egy nemzet, a mely

tává tette a magyar (és osztrák) államférfiaknak, hogy gondoskodjanak Magyar- ország (és Ausztria) balkáníélszigeti poziIsten kalapján bokréta, s rnelyhez hasonlót »Isten nem teremtett !«

*

Petőfit Gyalokay hozta kocsiján a csata színhelyére. Julius 29-ike volt. A háttér hegyei felől sötét viharfelhők közelegtek.

— Vájjon kit ver meg ma az Isten ? Minket vagy az oroszt ? — mond Gyalokay.

— Az oroszt — mond Petőfi kurtán.

— Remélem — feleli Gyalokay.

— Reméled ? — pattan föl Petőfi. — Én követelem !

Ezt Gyalokay barátom saját elbeszélése nyomán jegyzem föl. Mikor Brassai bácsinak elmondtam, azt felelte rá :

— Est genuine Petőfiánum ! (Petőfit jellemző vonása van az esetnek !)

Petőfi, mint Bem tábornok hadsegéde, vászonzubbonyban, gyalog tartózkodott tábornoka körül, többek állítása szerint egy duplapuskával fölfegyverkezve. Bem rendelkezései közben észreveszi, hogy Petőfi mellette jár. holott az ellenséges golyók czélpontja az ő környezete szokott lenni. Annyira szerette a költőt, oly nagyra becsülte s úgy féltette az életét, hogy nyomban a tartalékhoz rendelte. Többen mondják, hogy engedelmes- kedve a parancsnak — hátra von ült.

Innét kezdve sürü homály száll az ő fényes nyomaira. Tapogatódzva keressük, de nem találjuk. Sejtés, kombináczió, föltevés minden, csak az a szomorú, rettentő bizonyosság, hogy nincs többé.

Ferenczi hiteles előadása a következő; »Utóbb a csatatér különböző pontjain látták, hol a falu fölött, az ágyuk mögött, hol a faluban a fogadó udvarán, a hol szekere állott. Délután három-négy óra tájban (ez LenLapunk mai s zárna 24 oldaL