Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz
Toll és tőr. — október 30. Petőfi Sándor szellemét ezen a héten II erczeg Ferencz ex cathedra idézte a Petőfi-Társaság matinéján. Eltemettük Petőfi rokonait, — de hol van Petőfi ? Több mint ötvén éve használjuk nevét [hol jelszóul, hol czégérfil, hol forradalmi lobogóul, ideje, hogy megkérdezzük, hol van Ö, de nem a legenda-hős, hanem az a Valaki, aki puszta tollal törte be a halhatatanság kapuját ? Látjuk-e Őt ? Tudunk-e Róla egyebet, mint hogy honvédbaka, hős volt és ma iskola- könyv-poéta ?. . . Mi elborzadunk az Ő örökélete kisszerü- ségén. Mert soha költői lángész szava nem veszett el annyira bárgyú frázisok rakéta-puffogásába, mint az övé. A nemzeti presztízs alatt állva, csak az mert közeledni hozzá, kinek semmi mondani valója sem volt, s ma elhülve látjuk, hogy nincs életrajz-irója, nincs esztétikusa és nincs ép kritikai érzékkel biró közönsége sem. Harmat, vihar és meteor, mondja az ünnepi szónok, de vájjon ki állítja be a lira világ- perspektivájába ? És hol a termékeny agyvelő és a rokon szív, melyből az Ítélet és az érzés ikerszavával zendül vissza rázkódtatásos, forradalmi élete és kel uj erőre, uj értékek magaslatára az egy számba kifejezettség világosságával, minden legendától mentes, önmagáért való poézise ? A legnagyobb magyar költő egyelőre csak jámbor alkalom, hogy a kisdiák tollát és zöld metaforáit próbálja ki rajta. A tanár az értesítő zug-értekezésében ugyanezt teszi. Köriilállják, meghamisítják, agyonmagasztalják és rongygyá elemzik és nem láthatjuk tőlük egyszerű, halvány alakját, nem láthatjuk saját szemlencsénkén keresztül, nem lehet felfedeznünk a saját életünk és a saját szoba-zugunk számára egy délutáni elmélyedés intim negyedórájában, mert az iskolák eléje vágnak és Neki, a gőgösnek, a mindig egyedül- valónak csak tömeghódolat, tömegesztetika és tömegkegy jut hivatalos pecséttel és nem a lélek önként kibuggyanó, egy embernek egy emberhez szóló, arisztokratikus hódolata. Az, amit Herczeg Ferencz a vasárnapi matinén mondott, közelről érinti a mi gondolatunkat s egy uj, becsületes Petőfi-kultusz kezdetét jelöli. Eddig csak banalitásokba, holt formák Prokrustes-ágyába szorították Petőfit, iskolásán megszámozták, beskatulyázták vagy elkönyvelték. Kell, hogy most már világosan lássunk. Az a dicséret, ami ötven év óta visszhangzik, itt majdnem kegyeletsértés. A verseit kisérő egyetemi esztétika pedig felér egy sirfertőzéssel. És a követői, — oh a halottrablók . . . e.t. . f. JífX eW.
