Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz
Végre, hogy tennem szaggatottság van, az, fájdalom, való; de nem csoda. Nekem nem adta Isten a sorsot, ho"- kellen.es ligetben csalogánydal, lombsusogás és patakcsörgés közé ve- gvitsem énekemet a csendes boldogság — vagy csendes fájdalomról. Az én életem csatatéren folyt, a szenvedések és szenvedélyek csataterén; régi szép napok holttestei, meggyilkolt remények halálhörgése, el nem ért vágyak gúnykacaja s csalódások boszorkánysipitásai között dalol féltébolyodottan múzsám, mint az elátkozott királyleány az Óperenciás tenger szigetében, melyet vadállatok és szörnyetegek őriznek ... Aztán e szaggatottság nem is egészen az én hibám, hanem a századé. Minden nemzet, minden család, sőt minden ember meghasonlott önmagával. Az emberiség a középkor óta nagyot nőtt, 8 még mindig a középkori öltözet van rajta, imitt- amott megfoltozva és kibővítve ugyan; de ő mindazáltal más ruhát kiván, mert ez igyis szűk neki, szorítja keblét, hogy alig vehet lélek- zetet, s aztán szégyenli is magát, hogy ifjú létére gyermekruhát kell viselnie. I<rv van az emberiség szégyen és szorultság között; kívül csöndes, csak egy kissé halványabb a szokottnál, de belül annál inkább háborog, mint a vulkán, melynek közel van kitörése. Ilyen a század, s löhetek-e én másforma ? én századom hű gyermeke! Pest, január 1. 1847. . Petőfi Sándor, ff 0 Ü ■ fi*
