Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz
4. oldal. FELSŐMAGYAKORSZÁG November 27. ez forradalmi és államellenes. A nemzetiségi párt a nemzet létét fenyegeti. Kijelenti, hogy kérlelhetetlen harcot indít a nemzetiségi izgatok ellen. Mindenkor méltányos lesz a jogos igényekkel szemben, de az izgatok ellen kíméletlenül fog eljárni. Hosszantartó lelkes éljenzés. A minisztert számosán üdvözlik. Minthogy szólásra senki sem jelentkezett, elnök a vitát bezárja. Jegyző olvassa a költségvetés egyes tételeit. Az ülés folyik. Lengyel Zoltán nyilatkozata. Budapest, nov. 26. (Saj. tud. táv.) Nagyváradi távirat szerint az ugrai kerületben tegnap tartotta beszámolóját Halász Lajos országgyűlési képviselő. A képviselőt Lengyel Zoltán is elkísérte kerületébe és beszédet mondott. Beszédében kijelentette, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan, mert a függatlen- ségi pártot kényszeríteni akarják az ujonclétszám emelésének megszavazására, már pedig a függetlenségi párt ezt meg nem szavazhatja. Burián Wekerlénél. Budapest, nov. 26. (Saj. tud. táv.) Burián közös pénzügyminiszter ma délelőtt hosszasan tanácskozott Wekerle Sándor magyar miniszterelnökkel. HÍREK. Egyről-másról. Csak jöjjenek nekem még egyszer a vidéki színigazgatók panaszszal, siránkozással ! . . . Mert — de hiszen ezt önök jobban tudják, mint én! — a vidéki direktor mind abból él, hogy panaszkodik. A nagy Krecsányi, a tekintélyes Komjáthy, a körültekintő Szendrey, az elegáns Zilahy, a kiváló Makó, a kedélyes Andorffy, a moró- zus Somogyi . . . mind-mind egyforma ezen a téren, csak éppen Kö- vessy Albert, a pécsi direktor válik ki a sorból, őt nem hallottam panaszkodni még soha; viszont — dicsekedni sem! Denikve: a vidéki színigazgató, ha fölkerül Pestre, hát szomorúságot kényszerit az arcára és minden ösmerősé- nek elsirja a maga rettenetes bajait. Pedig igazában nincsenek is bajai! A pesti direktorok ellenben örökös mosolyt hordanak az arcukon, a szájuk szögletében ott ül mindig a vidám nevetés, pedig tele vannak bajjal és volna okuk bőségesen a panaszra. Mindezt pedig abból az apropos- ból irom meg, hogy itt mifelénk most ádáz harc dúl. Igazi háborúság van a fővárosban és az újságokba csak kevés jut a harcizajból. A harc a színházak körül folyik és egy színházi maffia ellen szól. Tudják-e önök, mi az a prémier? Önöknél azt jelenti ez a terminus technikus, hogy a színházakban uj darabot mutatnak be. Mi- nálunk mást jelent. Azt, hogy ebben, vagy abban a színházban estére ösz- szeméri erejét ez, meg az a párt, ez meg az az érdekeltség, ez meg az a klikk. Az önök prémierjei színházi ünnepnapok, a mieink kellemetlen, utálatos esték, amelyek ellen hadat inditani immár a legfőbb szükség. ‘Nálunk immár nemcsak minden primadonnának van pártja, hanem a hősszerelmesnek, a tenoristának, a bon- vivánsnak, a baritonistának, a naivá- nak, a kedélyes apának és a kedélyte- len apának; de sőt: a női kórus minden legapróbb csillagának is. Ezek a pártok aztán mind bevonulnak a nézőtérre és ott ágálnak, pisszegnek, lármáznak, intrikálnak, tapsolnak, kurjongatnak, tudj’ isten mi mindent nem csinálnak pro és kontra; aszerint, a mint kicsiny és piszkos érdekeik megkívánják. Ezekhez járulnak még az üzleti klikkek. A hírhedt ügynökök is felvonulnak és ha övék a darab se lehet velük birni, ha a konkurenseké — akkor meg pláne! . . . Ilyenek a pesti premierek. Jó da- rab-e vagy rossz darab, az itt nem számit. Van-e siker, vagy nincs, azt itt meg nem tudja senki. De azt mindenki látja, érzi, tudja és — utálja, a mi itt történik. Most már személyes téren mozog az ügy és maholnap pofonok repülnek majd innen-oda és onnan-ide! Meglássák, nemsokára harci bülletine- ket küldök! . . . Farag-ó Jenő. — Városi közgyűlés. Kassa város törvényhatósgi bizottsága e hó 29-én délután 4 órakor tartja rendes havi közgyűlését, amelynek napirendjén számos érdekes tárgy szerepel. — Megyegyülés. Abauj-Torna vármegye törvényhatósági bizottsága holnap, kedden délelőtt 9 órakor tartja rendes őszi közgyűlését, amelynek napirendjén 93 tárgy szerepel. A tárgyak előkészítése céljából az állandó választmány ma délután 4 órakor tartotta tanácskozását. — A Rákóczi-kripla. Köztudat az ma már, a miről a temetési ünnepségek előtt csak suttogva mertek beszélni, hogy a kripta, mely Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak hamvait magába zárja, nem méltó a nagy hősök emlékéhez s nem alkalmas arra, hogy belőle a nép ezrei merítsenek lelkesedést, hazaszeretetei. Tegnap a Petőfi-Társaság tagjai látogatták meg a kriptát, hogy megkoszorúzzák a megszentelt hamvakat, s bár csak kilencen voltak s bár a közönségből senkit be nem bocsátottak a kriptába, mert még a hírlapírók is a folyosón állottak, a bennlevők alig fértek el a szűk helyen. Nem méltó Rákóczihoz ez a hely — mondotta Herczeg Ferenc, mikor a koszorúzás után a kriptából feljöttek — nemcsak azért, mert szűk, hanem azért is, mert inkább „mosókonyhá“-nak néz ki, mint egy fejedelmi hamvakat magába záró kriptának. Illetékes köreink Herczeg Ferencnek ezen drasztikus hasonlatát megszívlelhetik. — Eljegyzések. Javornitzky Jenő igaz- ságügyminiszteriumi számtiszt, tartalékos hadnagy' eljegyezte kislapáti Juhász Lajos ny. tvszéki irodatiszt leányát írónkét Kassán. Rosenberg Terikét Kassán eljegyezte Schütz Miksa. — Egyetemet Kassának! Ezen a címen a kassai egyetemi nagybizottság megbízásából dr. Balás Károly jogtanár röpiratot adott ki, a mely ötezer példányban jelent meg és e napokban hagyta el a sajtót. A röpiratot az ország valamennyi illetékes köreihez fogják juttatni, hogy mindenkit meggyőzzön a harmadik egyetem Kassán való felállításának szükségességéről és fontosságáról. A röpirat érvelésére és a tárgy fontosságára való tekintettel a röpiratot holnapi számunkban egész terjedelmében közölni fogjuk. — Áthelyezés. László Miksa kir. mérnök, a ki Kassáról Miskolczra helyeztetett át néhány hónappal ezelőtt, most a balassagyarmati államépitészeti hivatalhoz helyeztetett át szolgálati érdekből. — A betegpénztárak egyesítése ellen. A kassai ipartestület tegnap rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a kassai kerületi és a kassai ipartestületi betegsegélyző pénztárak tervbevett fúziója ellen egyhangúlag állást foglaltak. A munkáltatók e szerint ellenzik a munkások törekvését. Ebből előreláthatólag nagyobb konfliktus fog keletkezni. — Erzsébet-ünnepély. A jogakadémia ifjúsága vasárnap délelőtt 11 órakor a jogakadémia nagytermében Erzsébet nagyasszonyunk soha el nem múló emlékezetének szép ünnepély kíséretében áldozott. A Hymnus eléneklése után Tóth Árpád, a Jogász-Egylet elnöke formás beszéd kíséretében állította a hallgatóság elé Erzsébet királynénk eszményi alakját és nemes egyéniségét. Utána Szepessi Miksa joghallgató szavalta nagy hatással Ábrányi Emilnek „A kapucinusok templomában“ cimü remek költeményét. A Szózat eléneklése után az ünnepély véget ért. = A felső légzöutak katarrhusai és köhögés ellen a „Sirolin-Roche“ segít. Tartalmazza a rég bevált creosot-szerek összes gyógyhatásait. Nem izgat és teljesen méreg- telen. A mellett pedig oly jóizü, hogy hónapokon át szívesen használják. Gyógytárak- ban kapható. 4869 — Abauji református tanitógyiilés. Az abauj megyei református tanítóegyesület ma délelőtt 9 órakor a vármegyeház kistermében rendkívüli közgyűlést tartott Kovács István ongai lelkész elnöklete alatt. A közgyűlés egyetlen tárgya a tanítók fizetésrendezése volt, a mire vonatkozólag elfogadtak egy határozati javaslatot, mely részletesen megállapítja a javítás módozatait. A határozati javaslatot lapunk holnapi számában szó szerint közöljük. — A politikai helyzet és a sztrájktörvény. Ezzel a napirenddel tartott a kassai szociáldemokrata párt rendkívül nagy látoga- tottságu népgyülést vasárnap délután 3 órakor a Schalkház nagytermében. A népgyülés elnöke Vályi István, jegyzője pedig Molnár A gyermekek kiválóan fejlődnek vele és nem szenvednek emésztési zavarban. Kitünően bevált hányás, bélimrut, hasmenés stb. esetén. A bel- és külföldön sok ezer orvos ajánlja. Legjobb táplálék egészséges és gyomorbajos gyermekeknek. Kapható gyógyszertárakban és drogériákban. Diet tápláló szerek gyára KUFEKE R., Wien I. és Bergedorf—Hamburg.