Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz

Simon herceg maró szatiráju naplóját is. Előadásából élénken bontakozott ki a királyi ndvar káprázatos fénye, tulfinomodott Ízlése, raffinált műveltsége, melyben idegenül mozogtak Rákóczi kurucai. Az ez az örökös farsang, álorcás vigalom, melyre a fejedelem is maskarában járt, tarka bűn és eimanyelvü álnokság alighanem undorral töltötte el a száműzött Rákóczit, mert gyakran megesett vele, hogy félrehu- zódva a zajos társaságtól egy-egy templom néma csöndjét kereste föl és ott töredelmes, ájtatos imádságba merült el. S mikor könnyed gunynyal megkérdezték tőle, hogy ebben a világban, ebben a társaságban hogyan imádkozhatok, azt felelte: Ha ti térdeltek halandó királyotok előtt, miért ne térdelhetnék én a halhatatlan Isten előtt? A Napkirály halála megváltoztatta gyökeresen Rákóczi körülményeit. Unta a kegyelemkenyeret, bár aranytálon hordták eléje, nem bizott többé abban, hogy ügyének a francia udvar használhat és Ahmed szultán hívására tengerre szállt Marseilleben, hogy a török követségtől támogatva ismét fölkeljen a zsarnok ellen. Keserű csalódás lön a része: örökre ott maradt szám- üzöttnek Rodostóban.

Pékár fölolvasásának novellisztikus része, a fejedelem lengyelországi tartózkodásának, viharos tengeri utjának elbeszélése és a versaillesi vigalmak rajza láthatólag érdekelte a közönséget, bár kegyeletében kissé bántva érezte magát némely módfelett intim megjegyzéstől, a melyek a fejedelem feleségére stb. vonatkoztak.

A következő fölolvasó, Lampérth Géza Rákóczi hazatér cimü költeményét mutatta be. Kedves és igazán költői leleménynyel Mikes Kelement szólaltatja meg, a fejedelem hűséges íródeákját, a kinek elpor- lott tetemeit hiába keresték a kegyeletes utódok. Hamvai tehát nem térhetnek meg, de lélekben együtt lesz urával a nemzet nagy ünnepnapján, a mikor diadalmenetben, lengő lobogók közt kisérik haza, a miképp vele volt, a mikor elhagyottan, küzdelmében elbukva ment a keserű számkivetésbe. A költemény befejező sorai igy hangzanak:

Tavasz vig himnusza zeng át a bus őszön;

Jösz is már, jösz is már, én tündöklő hősöm, Glóriás vezérem!

A mily szomorú volt bujdosásod útja,

Oly diadalmasan látod viszont újra Szabad hazád', lelked legszentebb szerelmét'.

S im, míg távol voltál, addig sem pihentél:

Haló porodban is szent ügyednek nyertél Milljó szivet, elmét.